Egy ruhaakasztó állvány a Bosnyák-téren

Posted by

Bolyki László

Erről az évről az jut eszembe, amit valaki röviden és találóan így fogalmazott meg: “2020. Írta Stephen King, rendezte Quentin Tarantino.”

A karácsony a ragyogó fények, a meghitt együttlétek, az öröm, a bőség, a család, a finom illatok, izgalmak, titkok, gyönyörű dallamok, a közösség és a család ünnepeként él legtöbbünkben. 2020 sok olyan érzést és élményt hozott, ami pontosan az ellenkezője annak, ami a karácsonyhoz kötődik a lelkünkben: szorongást, magányt, gyászt, félelmet, az összezártságból fakadó családi feszültségeket, a közösség hiányát, a szükséget, az egymástól való tudatos elszeparálódást. Vajon lehet szép karácsonyunk ilyen körülmények közt 2020-ban is? Azt gondolom, hogy ha megértjük a karácsony igazi jelentését és jelentőségét, igen. Még ha sok gonddal küszködünk is, még ha anyagilag sem állunk valami jól, még ha úgy érezzük is, hogy csak panaszra van okunk.

444.hu-n olvastam egy cikket egy fiatalasszonyról, bizonyos Timiről és férjéről, akik idén december 3-án, egy hirtelen ötlettől vezérelve kitettek egy ruhaakasztó állványt a Bosnyák térre, ráakasztották azokat a ruháikat, melyeket már nem használtak, és kiírták egy lapra: “Ha fázol, vigyél egyet, ha van felesleges, hozz egyet. Áldott adventet!” Az akciójukról kitettek egy posztot a Facebook-on is, mely posztot hamarosan 7000 ember osztott meg. Ez azt jelenti, hogy amit Timi és a férje tett, az – jól mérhető módon- azonnal rezonálni kezdett az emberek lelkében.

(Pedig az interneten óriási a verseny, hiszen ez az a hely, ahol mindenki látszani, hallatszódni akar, lájkokat gyűjteni, megosztásokat generálni: cuki cicákkal, mélyen dekoltált felsővel, harsány véleményvezérkedéssel, lájkérzékeny fotókkal, szívmelengető történetekkel. Mindegy, hogy mivel.) Két nappal később, december 5-én már nem volt hely az állványon, annyian vittek ruhát a kitett állványra úgy, hogy közben folyamatosan cserélődött a készlet, hiszen sokan hoztak, és sokan vittek haza a ruhákból. Timi és férje nem szövegeltek, nem tanítottak, nem moralizáltak és nem hirdettek igét. Mégis bizonyos értelemben Isten országát hozták el a Bosnyák térre.

Ott, a ruhaállvány körül, azon a pár négyzetméteren belül, azon a Bosnyák téri kis lepukkant placcon minden megváltozott, vagy inkább átváltozott. Magától lefoszlott a megfáradt emberi szívekről a mai magyar valóság léleknyomorító terhe, a reményvesztettség, a keménység, és az élet farkastörvényei helyét átvette valami különös, közösségteremtő, életadó lelkület. Mintha egy beposhadt, megbüdösödött pocsolya helyén egyszer csak egy kristálytiszta hegyi forrás vize tört volna fel.

Hirtelen sokan, akik addig csak panaszkodtak, „vekengtek” a saját sorsuk miatt, megértették, hogy bármilyen helyzetben vannak is, valakikhez képest nagyon gazdagok. Mások pedig félszegen, szégyenlősen, és a könnyeiket nyelve válogattak a meleg ruhák közt maguknak, gyermeküknek, szeretteiknek. Senki nem nézte, hogy ki veszi le a ruhát, és senki nem akart kitűnni, megdicsőülni azzal, hogy mit tett rá a fogasra. Mindenkit egyetlen dolog mozgatott: ha valaki fázik, fagyoskodik, hadd legyen neki egy kis öröme, hadd melegedjen fel, legalább karácsonykor. Adni, nyújtani, önzetlenül, feltétel nélkül, anélkül, hogy látnánk, ki kapja majd meg, amit adunk, vagy hogy bárki is megköszönné nagylelkűségünket.

Különös, hogy milyen erővel ragadja meg az emberek lelkét Timi és férje egyszerű üzenete. Ráadásul nem csak úgy, ahogy a kamuspirituális életbölcsességeket felvonultató Facebook-megosztások, melyekre hümmögnek egyet az olvasók, majd megosztják azt az idővonalukon, egy “Ez milyen igaz!” komment, és néhány szívecskés emoji kíséretében. Hanem úgy, hogy miután elolvasták, elgondolkodnak, benéznek a gardróbba, fölmennek a padlásra, lemennek a pincébe, összerakják a motyót, majd beülnek az autóba, és elzarándokolnak a Bosnyák térre, hogy részesei lehessenek a karácsonyi csodának, hogy ők is oda tehessék a saját ajándékukat.

A Bosnyák téri fogas visszavezeti az ember szívét a karácsony igazi misztériumához, az Atya feltétel nélküli szeretetéhez, mely által az “Ige testté lett”, hogy ez a sötétségben botorkáló, szomorú világ észrevegye, milyen csodálatos ajándékot kapott a Fiúban, ingyen, szeretetből, kegyelemből! Ha igazán ragyogó fényt, csillogó szempárokat, valódi örömöt, boldogságot szeretnénk látni, ne féljünk 2020 sötétségétől!

Sőt, most van igazán alkalmunk átélni az igazi ünnepet, a karácsony igazi jelentését, az égből való fényt, amely annál jobban ragyog, minél nagyobb a sötétség. Vigyük a sötétségbe a fényt, a fagyoskodóknak a kabátot, az éhezőknek az ételt, és igazi csodát fogunk látni!

https://szemlelek.net