Csupa csalatás

Posted by
Gaál Péter
>Szegény jó Csengey Dénes és a legjobb katona, aki akkor némi átmenetiséggel éppen fasírtban volt Gézával. Három nap északi szélben, vacogásokban, ostromokban, fejből, de nyakamat rá, hogy így énekelte. Nekem is volt egy Anna nevű szerelmem, csak emlékszem minden ilyenre, plusz a Donna Karan parfüm, máig az egyetlen, amit felismerek, de azt messziről.
De Annáról akartam én írni? Hát nem.
A mai emberre információáradat zúdul. Információtenger. Információóceán. Ha bírja, legyen benne sok öröme, lehetne mondani, elmegy ezzel is az élet, tulajdonképpen mindegy, hogy ezzel megy el, vagy mással, ha elmegy. De nem ez a fő baj vele, ha valakinek felesleges ez az élet, akkor tényleg jobb, ha minél gyorsabban eltölti olyasmivel, ami elvonja a figyelmét arról, amihez némi munkálkodás kellene, ne adj’Isten gondolkodás. A boldogság, testvéreim Krisztusban, Karácsony szent ünnepén, vagy min, amit az antik filozófusoktól a nemantik nemfilozófusokig annyian centrumba helyeznek! Lágy, szőke és másfél mázsa, mondta a szigorú gyöp és puha, langy tócsák igen jó ösmerője – MINDEGY, mondom én, nem ám hatvan felett, de hatvan alatt is ezt mondtam. Immer. Mindig. Elégedettség, az már inkább, az elégedettség legfelső foka, ha neki magának nincsenek fokozatai, ha vannak, akkor azok legfelső foka.
Boldog, boldogabb, legboldogabb.
A boldogság, ha előáll, VALAMINEK a következménye. És ez a valami NEM egy állapot, hanem egy CSELEKVÉS. Egy folyamat, kívülről nézve. Tarthat tíz másodpercig, és tarthat tíz évig. Akármeddig tart, ameddig tart, folyamat. És a boldogság, az elégedettség valaminek a következménye, ami ELFOLYT. Ami már nincs.
Az a fontos, ami elfolyt. Az az érdemi. Mert hát, kedves felebarátaim, a boldogság is el fog folyni. De utána nem marad boldogság.
Utána minden állat szomorú. Még az emberállat is, ha rájön, hogy már “utána” van. A szép emlékek fájnak. Egy kicsit mindig fájnak. Mert most nem az van, és e szempontból indifferens, hogy ami van, milyen.
Könnyű belemerülni az állapotokba.
Az információáradattal nem az az elsődleges baj, hogy ránk zúdul, az eddig csak kísértés, hanem az az elsődleges baj, hogy nem információáradat, hanem dezinformációáradat. MINDIG dezinformációáradat. Soha nem teljes, mert az csak akkor lehetne, ha Spinozának nem lenne igaza a “determinatio negatio est”, “minden meghatározás tagadást zár magában” tézisével. Ha nem volna MÁSIK oldala, nézete, arca.
De van.
Ha tudnánk úgy nézni, mintha kívülről tudnánk nézni, ha tudnánk kívülről nézni, vagyis ha magunk volnánk a két lábon járó paradoxonok. Akkor legalább próbáljuk meg!
Próbálni, azt lehet.
Mit tudunk például a koronavírusról? AZT, AMIT MONDANAK NEKÜNK RÓLA. A többit hozzágondoljuk. Mit tudunk az angol betegekről? Dettó, amit mondanak róluk. Még a létüket is onnét tudjuk, hogy mondják. Az egész mizéria nagyságáról is azt tudjuk, amit mondanak. És ezzel nem azt sugallom, hogy ezekben szemernyi igazság sincs. Egészen biztosan van bennük igazság, lásd az előbbieket. Abban is lehet igazság, ha összekombinálom az “új angol törzset” a Brexittel. A hitszegő Albion zárlatával. Még U-Bootok se kellenek hozzá. Dönitz admirális szürke farkasai. Semmi nem kell hozzá, csak hírcsatornák.
Mit tudunk a maszkot eddig nemigen viselő Orbánról, a mára hatástalannak nyilvánított gyógyszerekkel kezelt Trump Krisztus gyógyításait kenterbe verő, villámgyors felépüléséből, Bolsanaro gyógyulásáról, Putyin, Hszi Csin-ping vasegészségéről? Amit felénk kommunikálnak. Azt, plusz a saját hozzátett képzelgéseinket, ízlés szerint.
Tényeknek nem nevezhetőket, mert ahhoz ki kellene lépnünk a paradoxonból. Ha viszont kilépünk, nem információk maradnak, mert nincs KINEK informálódnia többet, és nincs miről, hanem NEM MARAD SEMMI.
Nem mondom, hogy oltassák be magukat. Nem mondom, hogy ne oltassák be magukat. Mindegy. Miért mindegy? Azért, mert akár így, akár úgy, VALAMI mindenképpen lesz. Egy darabig, ha rövid darabig, akkor az annyival intenzívebb lesz, amennyivel rövidebb, ha hosszabb lesz az a darab, akkor meg hosszabb. Ha nem értenék: a hátralévő idő – a tudott hátralévő idő – fordítottan arányos a felszabaduló erőkkel. A halál előtti pillanatok a legintenzívebbek, ez már közhely. A halál előtti haláltudatban eltöltött idő követi intenzitásban. Sokszor megírták, sokféleképp, jobban-rosszabbul, vászonra-színre is vitték, és egyszerűen azért van így, mert már nincs idő lacafacázásra. Krisztus utolsó megkísértése, a Bagoly-folyó hídja, et cetera, et cetera.
Önökön múlik, hogy minek tekintik, amit kapnak: lehetőségnek vagy fátumnak. A malmozás szabadsága ugyanúgy megadatik, mint a realizáció szabadsága. Mindig. Talpig bilincsben, egy hermetikusan elzárt cellában is. A halálsortól Stephen Hawking székéig.
Próbálják ne úgy nézni a híreket, mint információkat, hanem mint fikciókat.
Hiszen azok. Csupa csavaros kibúvó. Csupa csalatás.