A belarusz cenzúra igazi arca

Posted by

Vera Ribacsonok – Majláth Ronald

>Továbbra is folytatódnak az augusztusban elkezdődött tüntetések Belaruszban. Miközben a demonstrálók a jogaikért és a szabadságukért hétről hétre az utcára vonulnak, az ország instabil helyzete miatt rengeteg értelmiségi aggódik. Ragned Malahovszkij belarusz íróval többek között arról beszélgettünk, mennyire szabad ma a vélemény nyilvánítás Belaruszban.

Ragned Malahovszkij #moszkvater
Ragned Malahovszkij

– A művészeknek nehéz, sőt néha teljesen lehetetlen nyomás alatt dolgozniuk, a művészi képzelet nehezen viseli el a korlátokat. Hogyan látja, az elmúlt években mennyire volt szabad a művészi önkifejezés Belaruszban?

– Amikor valaki interjút ad egy külföldi újságírónak, mindig azon van, hogy csak a legjobbakat mondja az országáról, amelynek büszke a sikereire. Több mint tíz éve, amikor szerkesztőként dolgoztam egy állami folyóiratnál, gyakran szólaltam meg különböző témákról a fiataloknak vagy más hallgatóságnak. Egyszer aztán, amikor egy vityebszki faluban egy nyilvános fellépésemkor valaki feltette nekem a kérdést: „Milyen pozitív állami lépést tudna mondani az elmúlt évekből?” Egy sablonos választ adtam erre, ami éppen akkor az eszembe jutott, vagyis hogy nálunk minden békés, tiszta, rendezett és a többi.

„A válaszom után ugyanakkor néhányan elhagyták a termet. Ez arra ösztönzött engem, hogy elgondolkodjak azon, hogyan hat egy állami intézménynél betöltött pozícióban végzett munka a világnézetünkre, vagy csak arra, mit gondolunk a művészetről és az életről”

Később, 2009-ben éreztem először azt, hogy befolyásos tisztviselők nyomást akarnak gyakorolni rám. Arra „kértek”, hogy hagyjam ott a Belarusz Írószövetséget – ami akkor már ellenzéki és félhivatalos szervezetnek számított – és lépjek be az új írószövetségbe. Ez a szervezet ma már 100 százalékban a hatalom része, így természetesen eszükben sem volt elítélni mindazokat a súlyos jogsértéseket, amit most nyáron és ősszel követtek el Belaruszban. De visszatérve azokra az időkre, mikor újságoknak és folyóiratoknak szerkesztettem cikkeket.

„Bizony, akkoriban tudat alatt is bekapcsolt nálam a belső cenzúra, amely megmondta, mi kerülhet be a lapba és mi nem. Ugyanez volt a helyzet az én alkotásaim esetében is. Semleges témákról írtam csak verseket az állami lapba – a szerelemről, a természetről, amiről pedig úgy gondoltam, hogy ellenzéki tónusú, azt a „fióknak” írtam”

Ám ebben az időben is számos alkalommal megnyilvánultam például a Belaruszban építendő atomerőművek, az irodalmi lapok összevonása, vagy éppen olyan kezdeményezések ellen, ami a Belarusz Írószövetség ellen irányult. Az egyik ilyen megszólalásom miatt (mert képtelen voltam arra, hogy színészkedjek a feletteseim előtt) aztán elbocsátottak ettől az állami folyóirattól. Csak ezután tudtam meg, milyen szabadnak és függetlennek lenni. A műveimben cenzúrázatlanul, nyomásgyakorlás és ideológiai és politikai korlátok nélkül dolgozhattam, egyedül a félelem jelent meg, hogy elveszíthetem a munkám és börtönbe kerülhetek.

– Ön is részt vett a nyári-őszi tüntetéseken?

– Mint ahogy az emberek többségét, engem is nagyon megrendítettek ezek az események. Egyrészt az igazságtalanság, a kegyetlenség, a végtelen hazudozás, a törvénytelenségek, az emberi jogok sárba tiprása, másrészről viszont a szolidaritás, illetve a legnagyobb belarusz személyiségek nyílt kiállása a tüntetők mellett. Rögtön a választás utáni napon, amikor részt vettem egy békés sétán, megvert és összetörte a telefonomat valaki a rendőrség speciális egységeitől. Ekkor döntöttem úgy, hogy önkénteskedni kezdek, és segítek vásárolni a tüntetőknek vizet és ennivalót. Ezek az események megihlettek, új verseket írtam, és új ötleteim támadtak.

– Mikor legutóbb elbocsátották az állásából Pavel Latuskót, a Janka Kupala Nemzeti Színház igazgatóját, a színészek önként felmondtak, hogy így tiltakozzanak a hatalom lépése ellen. Mi történik most a belarusz irodalmi világban?

– Személy szerint ma már nem veszek részt aktívan az irodalmi életben, kevés alkalommal jelenek meg a sajtóban, ritkán járok művészeti találkozókra, valószínűleg túl sok volt már nekem, ami ott történik. Ehelyett létrehoztam a „Ragneda” nevű irodalmi díjat, de továbbra is követem az irodalmi folyamatokat.

„Ami az írói szervezeteket illeti, ezek politikai alapon teljesen megosztottak”

Az egyik írószövetség így elítéli a kormány lépéseit, a másik pedig támogatja azokat. A tüntetéseken azonban mindkét írószövetség tagjaival találkoztam, ők nem féltek sem attól, hogy megbüntetik őket, de attól sem, hogy letartóztatják és börtönbe zárják őket. Sőt, még olyanokat is láttam a tüntetéseken, akik vezető pozíciókban dolgoznak állami intézményeknél. Nagyon sok olyan írót ismerek, akik tiltakozásuk jeléül elhagyták azt az írószövetséget, amely a hatalom mellett áll. Ez persze az élet más szféráiban is így történt.

„De a mostani helyzet az írók műveiben is tükröződik, irodalmi remekművek készülnek, amelyek megmutatják, hogy a belarusz nemzet megerősödött”

Ez lesz az alapja az Új Belarusz irodalomnak. Máris gyűjtöm ezeket a műveket és azt tervezem, hogy egy gyűjtemény formájában saját költségemen kiadatom ezeket nyomtatásban.

– És a saját alkotásai? Most milyen művön dolgozik?

– Amikor valakinek három verses gyűjteménye, négy e-könyve és több száz publikációja jelent már meg különböző lapokban, akkor érti meg igazán, hogy nem szabad a mennyiséget hajszolnia. Lassan, hónapról hónapra, évről évre tökéletesítem a műalkotásaimat. Mostanra a sajtónak már előkészítettem az új verseim gyűjteményét, de kísérleti művek és versfordítások is vannak különböző nyelvekre. Mindezeket az elmúlt húsz évből gyűjtöttem össze. Ez egy fotóalbum lesz versekkel, belarusz és orosz nyelven.

„Azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a műveim főleg belarusz nyelven vannak, márpedig nálunk nagyon nehéz pénzt keresni versekkel, mint ahogy szponzorokat is nehéz találni”

Az állam támogatására pedig már nem számítok, mióta otthagytam az állami állásom. Ez a támogatás csak azoknak jár, akik a rendszernek dolgoznak. Habár a verses fotóalbumomat, amit a hazámnak szenteltem, akár irodalmi névjegykártya is lehetne, amit a helyi önkormányzat támogathatna. Ám mindig azt a tájékoztatást kapom, hogy sok „fontosabb dolog” van, mint az irodalom. Azt pedig már feladtam, hogy elmagyarázzam a hatalom képviselőinek, miért fontos a kultúra és az irodalom fejlődése. Azokon a verseken kívül, amelyeket már sok-sok éve a fióknak írok, elektronikus zenével is foglalkozom.

– Az irodalmon kívül vállalkozóként is dolgozik. Az állam mennyire tudja támogatni a kisvállalatokat?

– Miután elvégeztem az állami Gazdálkodási Akadémiát és otthagytam a kiadóházat, ahol dolgoztam, úgy döntöttem, hogy vállalkozóként folytatom. Három boltot is nyitottam az országban, amelyek hosszú ideg működtek és profitot hoztak.

„Azonban a magas bérleti díjak, a lakosság alacsony fizetése, az egészséges verseny hiánya, a hatalomhoz közeli emberek preferálása, a magas elvárások és az ellenőrző szervek elnyomó módszerei oda vezettek, hogy a cégem bezárására kényszerültem”

Hasonló okok miatt a szüleimnek is ugyanezt kellett tenniük a saját vállalkozásukkal. Céget alapítani Belaruszban természetesen nem nehéz. Csak akaratra, tőkére és megfelelő üzleti tervre van szükség. Ám a fejlődés során egy idő után meg kell ütközni az állami gépezettel, így egyre nehezebben kockáztat és keres többet az ember, mert csak felhívja magára ezzel a figyelmet.

„A vállalkozóknak olyan érzésük van, hogy az állam állandóan a zsebükbe akar mászni és abból akar élni”

Az állami segítség csupán annyi, hogy a vállalkozás indításakor az első három hónapban alacsonyabb adóterhet kell fizetni. És bár hivatalosan léteznie kellene ennek a támogatásnak, sajnos egyetlen példát sem tudok arra, hogy valaki megkapta volna ezt a könnyítést. Mielőtt viszont elkezdődtek volna a politikai problémák az országunkban, elgondolkodtam azon, hogy mégis kockáztatok és az állami szervekkel együttműködésben vállalkozásba kezdek. Azonban ezt az elképzelésemet most már nem fogom megvalósítani, mert ez ellenkezik a lelkiismeretemmel.

– Hogyan látja a saját jövőjét Belaruszban?

– Az én elnökjelöltem most börtönben van, a szüleim a minimálbérnél is alacsonyabb nyugdíjat kapnak, és pedig még csak nyugdíjról sem álmodhatok a jövőben. A családom megfelelő áron nem kaphat minőségi orvosi ellátást még akkor sem, ha a gyógyszerek ingyenesek. A diplomámra és a tudásomra nincs kifejezetten kereslet, és bennem van a félelem is, hogy büntetőeljárást indítanak ellenem, mert kifejeztem a véleményemet. Számomra elfogadhatatlan az állami szervek szakszerűtlensége, és szégyellem, hogy az autokrácia szó szerepel az országom névjegyén. Még a holnapi nap sem biztonságos számomra, hát még egy család számára. Szörnyű belegondolni, hogy az elmúlt harminc évben a néma beleegyezésünkkel a hatalom tönkretette az országot.

– Van egyáltalán esély arra, hogy rendeződjön a helyzet Belaruszban? Változni fog valami vagy minden marad a régiben?

– Szemmel látható, hogy ma a belarusz állam nem a népért van, hanem azokért a tisztviselőkért és belbiztonsági emberekért, akik közel vannak a hatalomhoz. Amiért most az emberek harcolnak, az már harminc éve is aktuális volt, azonban az út hibás volt. Ezért a nemzet apolitikus természetét és mentalitását okolhatjuk csak. De mégsem halt meg a remény, hogy végre elindulunk a változás útján. Ez a remény pedig éppen most kelt életre, amikor több százezer tüntető vonult az utcára.

„Egyesek persze már megszokták, hogy ebben a rendszerben élnek, mások félnek kinyilvánítani a véleményüket, azonban lehetetlen, hogy ez a disztópia a végtelenségig folytatódjon”

Tévedés ugyanis, hogy Belarusz sorsa nem a nép, hanem idegen kezekben van. Én magam nem hiszek sem a Nyugat, sem pedig a Kelet segítségében. Még az állami vállalatoknál a sztrájkokat és a nemzetközi szankciókat is ellenzem, mert ezeknek a következményeit aztán az emberek viselik, és nem a rezsim. Az én véleményem ezzel szemben az, hogy amennyiben a nemzetközi közösség tényleg segíteni akar, akkor ki kellene dolgoznia egy mechanizmust arra, hogy a belarusz embereket támogassa, minden egyes állampolgárt.

Biztos vagyok abban, hogy ha az új, tisztességes választásokat követően helyreáll a hatalommegosztás rendszere, működni fognak a törvények és tiszteletben tartják majd az emberi jogokat, Belarusz gyorsan fog fejlődni.

„Most viszont semmi értelme, hogy megszavazzuk az új alkotmányt, ahogy annak sem, hogy várjuk a szomszédos országok segítségét”

Először is a saját erőnkre számíthatunk. Ha pedig az, hogy százezrek vonulnak az utcára, kevés, akkor millióknak kell felébredniük, hogy végre felelősséget vállaljanak az államukért, a sorsukért és az életükért.

moszkvater.blog