Téli alma

Posted by
Léderer Izsák Pá
Karácsonyi készülődés. Advent harmadik hétvégéjén felidézzük Bächer Iván “Téli alma”című írását. Legutóbb márciusban, Gyabronka József előadásában hallhattuk a “Konyha Mazurka” esten.
– – –
Bächer Iván: Téli alma
Majd negyven évet álltam fönn almafa nélkül.
Mára megadatott ez is.
Van almafa, nem is egy, de kettő. Nem tudom, milyen féle-fajta, nem is igen érdekel, mi tagadás – piros és jó, nekem ennyi elég.
Bioalma továbbá, nincsen bántva, nincsen oltva, metszve, törzse körül nincsen fölásva-kapálva, leveleit permetlé soha még nem érte.
Nincs a fának, gyümölcsnek baja semmi.
Szépen terem minden évben. Épp annyit, hogy tavaszig kitartson.
Ilyentájt érik be kellőn, szeptember vége felé, ilyenkor kerül sor az almaszüretre.
Enkézzel szedem le mind az almát, föl is mászom létrára, fára, amit nem érek el, azt fönnhagyom, abból a megfontolásból, hogy ott egye meg a fene, meg a madarak.
Így is lesz alma, két teli kosárral.
Az egyikből a falusi ház hűvös istállójába kerül az alma, három polcra, szépen sorban, úgy, hogy egymáshoz ne érjen.
A másik kosár fölautózik Budapestre.
Ott a sokkal szűkösebb kamra polcaira rakom ki a termést belőle, minden helyet elfoglal az alma ilyenkor, a konzervek között, az üvegtartóban, a krumpliskosárban, az edényekben, mindenütt alma van, még a szobába a ruhásszekrény tetejére, de még egy-két könyvespolcra is jut az almából, annyi van.
De aztán el is tölti az embert valami jó érzés, mikor végzett az alma betárazásával – van alma, jöhet a tél, alma már van.
Ezután már csak figyelni kell.
Alig telik el egy hét ugyanis, amikor egy, netán két almán furcsa elváltozások lesznek megfigyelhetők, megbarnul, sőt egészen megfeketedik egyik-másik.
Persze nem az egész alma feketedik meg, csak a negyede, fele, úgyhogy ezt még nem szabad eldobni, mert a másik fele még jó, az ilyen almával még várok pár napot, amíg teljesen megfeketedik az egész, s csak akkor dobom ki.
Egy csöppet sem bánkódom a veszteség miatt, mit számít néhány alma, amikor annyi van.
Az is igaz viszont, hogy mire kidobtam az összes teljesen feketét, képződik néhány újabb negyedig, félig fekete alma, úgyhogy résen kell maradnom továbbra is, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor már mind gyakrabban járnak gondolataim kedves falum felé, vajon az ottani almával mi lehet.
Mikor lejutok végre, első utam az istállóba visz, és bizony már ott is minden ötödik-hatodik alma fekete, úgyhogy munkához látok legott, megfogok egy teljesen fekete almát, kiállok vele az istálló ajtajába, és ahogy csak bírom, elhajítom a kert végibe. Aztán megyek be a következőért és hajítom azt is el.
Így elvagyok.
Pesten közben megint befeketedik néhány gyümölcs, úgyhogy visszatérve sem tudok pihenni.
Karácsonyra már csak a fele alma van meg.
De az már mind erős, egészséges alma, némelyik szinte kicsattan a pirosságtól, már-már azt hinné az ember, hogy soha meg nem feketedik az ilyen, de persze nem így van, február végére megfeketedik és így kidobhatóvá válik az almák zöme.
Talán csak egytucatnyi marad itt is, ott is, de hát a magamfajta rutinos téli almás nem nyugtalankodik már, tudom hogy az efféle mezőgazdasági dolgokhoz, mint a téli alma, türelem kell, eljön mindennek az ideje, ahogy a hó mindig elolvad, ahogy kipattannak mindig a rügyek, ahogy mind hosszabbak lesznek a mind melegebb napok, úgy feketedik meg minden alma egyszer.
Mikor valamikor május elején elhajítom az utolsó téli almát, elégedetten nézek a kéklő égen tovaszálló kicsiny, rothadt, fekete golyóbis után.
Hiába no: gondos gazdának, ha odafigyel, kitart az almája tavaszig.
Bächer Iván írása megjelent: Népszabadság, 1998. október 01. — Íz-lelő rovatban, az Itthon mellékletben. Kötetben a Göncöl Kiadó “Vándorbab” című gyűjteményében található.
Címkép: A fotó a Spinozában készült Bächer Iván és Gyabronka József előadóestjén