Összefogás – büszke vagyok

Posted by
Karácsony Gergely
>Kilenc éve, hogy a magyar közéletben elsőként az ellenzék teljes körű összefogását sürgettem a Fidesszel szemben. Akkor szinte senki nem értett egyet velem. Azóta sok minden megváltozott – sajnos sokkal rosszabb lett az ország állapota. A véleményemnek akkor helyt adó Népszabadságot kivégezték, a szabad sajtó többségét felvásárolták, a független intézményeket megszállták, közpénzből hatalmas magánvagyonokat halmoztak fel, az oktatást lerohasztották, és reménykedünk, hogy az agyongyötört egészségügy meg tud birkózni a szörnyű járvánnyal. A harminc éves önkormányzatiságra pedig kiadták a kilövési engedélyt. A köztársaság, a szabad és egyenlő polgárok békés együttélését szolgálni hivatott állam halott.
De nem csak a kormány változott, hanem szerencsére az ellenzék is. Nem csak az a fontos, hogy képesek vagyunk már összefogni a kormány ellen, hanem az is, hogy közös ajánlatunk van az országnak. Ehhez persze sokat kellett változni nekünk is: a baloldalnak nyitottabbá kellett válni a nemzeti kérdésekre, a jobboldalnak zártabbá a kirekesztésre, és mindannyiunknak elfogadóbbá egymás értékeire.
Az ellenzéki pártvezetők között tegnap létrejött megállapodás a közös ellenzéki indulásról történelmi lépés. Borzasztó nehéz volt idáig lejutni. De akárhogy is: egy életünk van, és egy a hazánk. Ezért tettük. Büszke vagyok rá, hogy a részese lehettem.