Karácsonyi kenyérszaporítás

Posted by

Kamarás István OJD

>A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány (továbbiakban SzFSzA) nógrádberényi Bogdán Lászlóról
elnevezett közösségi házának berendezése úgyszólván utolsó fillérig kiürítette az alapítvány kasszáját,
így aztán nem kerülhetett sor az Ökumenikus Legény- és Leányegylet (továbbiakban ÖLELE) ―
ugyanis ilyen névvel sikeresen tudtak mindenhová pályázni ― Garamszentbenedekre tervezett
karácsonyi zarándoklatára, melyet az alapító Beer Miklós püspök vezetett volna. Így aztán ki kellett
találni valami szerényebb megoldást.
― Kövessük a csillagot! ― javasolta a Csillagász, vagyis Rézműves Gábor, a főministráns, aki már
kijárta a Szentlélek-szemináriumot, és akinek volt egy távcsöve, meg egy titkos terve, hogy egyszer
majd igazi csillagász lesz, de legalább is régész.
A csillag a budapesti Mátyás-templom irányába mutatott, ami azért is kézenfekvő volt, mert a harminc
fős ÖLELE többsége még nem látta. A Mátyás-templomon (és ott a laudes elimádkozásán) kívül még a
Parlament előtt álló Ország Karácsonyfájának és a Nemzet Betlehemének megtekintése (majd az
Úrangyala elimádkozása) szerepelt a budapesti zarándoklat programjában, melyek vezetését Beer
Miklós vállalta, amelyre karácsony második napján került sor. A SzFSzA ez alkalommal csak az
alapítványi busszal, fejenként öt pogácsával, két halkonzervvel és ásványvízzel tudta támogatni a
vállalakozást.
Ment is minden rendben a karácsonyi örvendezés jegyében mindaddig, amíg kijöttek a Mátyás-
templomból. Ekkor Laca odalépett Beer Miklós elé, és bejelentette:
― Főnök, gáz van! Nagyon nagy gáz!
Nem lehetett lebeszélni a főnöközésről, még azzal sem, hogy számukra Jézus a főnök, mert erre Laca
azzal romfolt, hogy Jézus a nagyfőnök, ő pedig nagyon büszke arra, hogy az ő főnöke egy olyan
püspök, akit még a másvallásúak és pogányok is tisztelnek. A nagyon nagy gáz pedig az volt, hogy
Laca észrevette (és ezt többen megerősítették), hogy híre ment, felfedezték és már szét is mobilozták,
hogy az SzFSzA szegényei Beer Miklóssal élükön a Parlament elé igyekeznek, bizonyára azzal a céllal,
hogy ételt és ajándékot osszanak a még náluk is szegényebbeknek. Ráadásul mindezt Ferenc pápa
ominózus Mindnyájan testvérek enciklikája szellemében.
― Már pedig nekünk csak fejenként öt pogácsánk és két halunk van, amit szívesen meg is osztunk, de
hát ott kismillióan lesznek! ― sopánkodtak.
― Miklós atya nem hitegetett semmivel, csak annyit mondott a reggeli áhítat végeztével, hogy a
szegénység nem mentség a segítés elmulasztására, és arra biztatott mindenkit, hogy mindenki találhat
egy nálánál is szegényebbet ― próbálta megnyugtatni őket Liza, az ÖLELE krónikása, aki ez
alkalommal is jegyzetelt, méghozzá gyorsírással, amit ő az ÖLELÉ-t szolgálandó remekül elsajátított.
Senkit sem nyugtatott meg, csak Beer Miklóst.
― Ez esetben, testvérek, a csodálatos pogácsaszaporításban reménykedhetünk. Emlékeztek olyan
alkalomra, hogy egy ÖLELE-összejövetlen ne lett volna elegendő pogácsa? ― kérdezte a püspök.
― De hát ott kismillióan lesznek! ― dohogott Laca.
A Kossuth térre már be sem fértek, csak messziről láthatták az Ország Karácsonyfáját, a
Nemzet Betleheme már eltűnt a tömegben. Az összesereglők többsége rászorultaknak tűnt. Az is igaz,
hogy többen közülük kisebb-nagyobb batyukkal érkeztek.
― Még jó, hogy nem hátizsákkal jöttek ― bosszankodott Vivien.
Ekkor valaki észrevette őket.
― Itt vannak! ― kiáltotta valaki, és mindjárt oda köszönt nekik:
― Dicsértessék!
― Mindörökké! ― felelte Beer Miklós, és az ÖLELE élére állva elindult a számukra megnyitott folyósón.

A Nemzet Betleheme előtt már hangerősítés is volt a Józsefvárosi Civil Alapítvány jóvoltából. Egy
aktívájuk köszöntette a nógrádberényi delegációt, élén Beer Miklós püspökkel. Beer Miklós
megköszönte a szívélyes fogadtatást, majd szabadkozva, hogy ez egy katolikus ima, megkérdezte,
hogy van-e kedvük velük együtt elmondani az Úrangyalát, majd hozzátette:
― A nógrádberényi ÖLELE, vagyis az Ökumenikus Legény- és Leányegylet, akik mi vagyunk, nem
csupán katolikusokból áll, van köztünk reformtus, pünkösdi és nem vallásos jóakaratú ember is. Látok itt
nem messze egy gitáros fiatalembert, ha van hozzá kedve, pengethetne valamit egy-egy ima között.
― De én nem tudok szent éneket ― szabadkozott a gitáros.
― Nem szent énekre gondoltam, hanem a te zenédre! ― biztatta Beer Miklós.
― Megpróbálhatom, de eléggé hevimetálos lesz!
Szerencsésen lement az Úrangyala. Először csak a zenei közjátékok után csattant fel a taps,
aztán már szórványosan az imák után is.
― No, ezt szépen összeraktuk ― zárta le Beer Miklós, majd fejből elmondta a karácsonyi evangéliumot
a pásztoroktól az angyalseregen keresztül a napkeleti bölcsekig. Be is fejezete volna, de a tömeg
ütemesen azt kiabálta:
― Folytassa! Folyassa!
― Nem szándékoztam prédikálni ― szabadkozott Beer Miklós, de a tömeg nem tágított.
― Nos, akkor azzal folytatom, hogy talán észrevettétek, hogy Evangéliumban nem szerepel három
király, csak napkeletről érkező bölcsekről esik szó. Mi Budapesthez képest napkeletről érkeztünk,
egyikünk sem eléggé bölcs, bár van köztünk csillagász, gyorsíró, hidegburkoló, gipszkartonozó,
főministráns. Nem hoztunk aranyat hat marékkal, sem tömjént egész vasfazékkal, csak fejenként öt
pogácsát és két halkonzervet, és ezeket most mi, napkeletiek, ide helyezzük a kisjézus jászla elé.
Nagyon megtapsolták, a nógrádberényiek pedig sorban odarakták a jászol elé elemózsiájukat, a
Csillagász még a távcsövét is (amit Liza nem felejtett el feljegyezni). Nyomban utánuk a legközelebb
állók járultak a jászol elé, és ók is lerakták, amit hoztak. Ezen legjobban a nógrádberényiek lepődtek
meg. Beer Miklós mondani akart valamit, de nem sikeredett. Odakérette a gitárost, aki eljátszotta a
Mennyből az angyal-t, amúgy hevimetálosan. Ezen felbátorodva Beer Miklós annyit mondott, hogy:
― Megint több ezren gyűltek össze. A tanítványok ez alkalommal már nem tépelődtek, Jézusra bízták a
csodálatos megvendégelést, ám Jézus csak titokzatosan mosolygott, amire megmozdult a tömeg,
ugyanis ezúttal nem kapni akartak, hanem adni. Odavitték Jézus elé kincseiket és nincseiket, kinek mi
volt. És Jézus megáldotta őket.
Ezután a gitáros más ismert karácsonyi énekeket pengetett acélosan. Ezekhez már a nógrádberényi
Bábonyi Laci is besegített dorombon.
Az egybegyűltek több mint egy óráig hordták a betlehem elé ajándékaikat, de utána sem ment
senki sem haza, hanem csendben vártak. Egyszer csak újabb folyosó nyílt, melyen újabb delegáció
érkezett, ezúttal hárman, tevéket vezettek kötőféken, cáfolandó Beer Miklós előbbi szentírás-
magyarázatát. Igaz, civilben voltak, ráadásul egyikük királynő volt. Még az övéi is kérdőn néztek Beer
Miklósra, de ő, persze, felismerte a delegációt, mert régi ismerősei voltak: Fabiny Tamás evangélikus,
Steinbach József református püspök, akikkel évekig együtt szerepelt a Duna-televízió Püspökkenyér
műsorában, Ferge Zsuzsával ugyancsak több alkalommal találkozott a szegényügyi kerekasztal-
beszélgetéseken. Elsőnek az evangélikus püspök lépett a mikrofonhoz:
― Hoztunk aranyat hat marékkal ― jelentette be, majd hozzátette: ― Egyházkerületünk ajándéka.
A református püspök következett:
― Tömjént egész vasfazékkal, a dunántúli reformátusok ajándéka.
Ferge Zsuzsa következett:
― Én vagyok a Boldizsár, aki szerecsen király, pontosabban királylány, még pontosabban szociológus,
aki a jóakaratú civilek ajándékát hozta.

― A professzorasszony a Magyar Tudományos Akadémia Gyermekszegénység Elleni
Programirodájának vezetője ― mutatta be a katolikus püspök
― De a tevék igaziak! ― nyugtatott meg mindenkit a professzorasszony, majd hozzátette:― És
aktíváink most szépen elvezetik őket. Ti pedig, püspök urak, tegyétek a dolgotokat!
A három püspök odaállt az ajándékhegy elé, és megáldotta a tömeget, ami korántsem ment zökkenő
nélkül. Azt történt ugyanis, hogy egy mindenórás ifjú hölgy, egy bizonyos Mária a jelenlévő máltaiak
segítségével ott a tömeg közepén világra hozta elsőszülött fiát, akit kisvártatva be is mutattak az
egybegyűlteknek, akik persze nagy ovációval fogadták. Más gond is akadt, a kormányőrség
figyelmeztetésére sürgősen el kellett távolítani a térről a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő
ajándékokat, ezt azonban szerencsére a Józsefvárosi Civil Alapítvány és Iványiék Oltalom Karitatív
Egyesülete segítségével öt teherautóval és három fordulva megoldották. És ― akárcsak az evangéliumi
kenyérszaporítás-történetben ― 12 kosárnyi maradékot visszatartottak mint helyben fogyasztandót. A
három püspök asztali áldását követve az újdonsült kismama irulva-pirulva megkérte a püspök urakat:
― Tessenek már megkeresztelni Krisztiánó Ronaldót az Atyafiúszentlélek nevében!
― Mely vallás szerint? ― kérdezte Steinbach püspök óvatosan.
― Igazat szólva nem tudom, de most a Mandák-házba fogadtak be, és oda vihetem magammal
Krisztiánó Ronaldót is ― felelte Mária irulva-pirulva.
― Az ott a mi józsefvárosi gyülekezetünk ― magyarázta Fabiny Tamás, majd hozzáfűzte: ― Amiből
persze nem következik, hogy evangélikus lenne.
― Talán előbb nekem is meg kellene keresztelkednem? ― kérdezte Mária, de nem várta meg a
választ. ― Van itt más gubanc is. Apja sincs, lakcímem sincs…
― Ez esetben azt javasolom, hogy amíg nem tisztázódik a helyzet, amiben Bolba Márta tiszteletes
asszony bizonnyal segíteni tud, itt és most mindhárman egyszerre adjuk áldásunkat a kisdedre ―
javasolta Fabiny püspök.
Ez püspöktársainak is kedvére volt, legalább ennyire Ferge Zsuzsának is, a nógrádberényieknek is, a
jóakaratú sokaságnak is, a kormányőröknek is, az örömében repeső Kolompár Krisztiánó Ronaldódak
is, a karácsonyi angyalseregletnek is, akik éppen annyian voltak, mint a lentiek, amit csak egyvalamivel
lehetett magyarázni: ezúttal őrangyalok zengették, hogy „Békesség a jóakaratú embereknek”.

Címkép: Beer Miklós paptársaival