Isten segedelmével győztünk Pozsonynál

Posted by
Gábor György
>Anyai nagymamám, aki most nem részletezendő okokból fakadóan, amelyek között hitügyi szempontok is jócskán akadtak, behóved úriasszonyként nemigen kedvelte a sztálini érát, s a családi hagyomány szerint elképesztő iróniájával sűrűn vette célba a baráti Szovjetuniót. Miután közismerten és köztudottan mindent ott találtak föl (amint az a viccből ismert, még a röntgent is, amikor a XIX. század közepén Iván Szergejevics azt mondta a feleségének, hogy átlátok rajtad, te ribanc!), szóval nagymamám mondása volt, hogy „milyen jó ez a marhapörkölt, milyen szerencse, hogy ezt is egy szovjet mérnök találta föl.”
Mindez most azért jut az eszembe, mert minő szerencse, hogy már az ősmagyarok is feltalálták az egyistenhitet. Látom, hogy hamarost, mintegy a karácsonyt, Jézus születésének ünnepét bevezetendő bemutatják azt a remek animációs produkciót, amely a pozsonyi csata ősmagyarjainak állít hazafias-szakrális emléket, s az előzetesből hallom ám, hogy közben szól a zene (zene, hmmmm, nem minősíteném most, minősíti az magát, nem is merek rá semmit sem mondani, mert hamarosan erre is feszes vigyázzállásba kell vágni magunkat, aztán ha valaki mégsem, az jól megnézheti magát az ilyenkor roppant aktív, sohasem zsidózó nemzeti tábornak kivételével, szóval szól a zene, és a pozsonyi csata animált, kaszabolós jelenetei közben megjelenik a dizőz, aki azt énekli, hogy „egy az Isten”.
Hát mi mást énekelne, lelkem, amikor „egy az Isten”, tehetném hozzá: maximum, amint erről a 907-es csata során őseink is pontosan tudtak, ahogy Iván Szergejevics a röntgenről, s a szovjet mérnök a marhapörköltről.
Nyilvánvalóan a csatára azért került sor, s a végén Isten gubernátori, világkormányzói, gondviselői és büntetői fellépésének köszönhetően pusztult el a bajor nemesség nagy része, köztük egy érsek, két püspök és három apát, mert míg az ősmagyarok a nikaiai-konstantinápolyi hitvallásnak megfelelően vallották Isten egyszülött Fiát, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény: az Atyával egylényegű (ὁμοούσιον)” és ez a lényeg, mert a teljes bajor ellenség Arius eretnek tanát hirdette, miszerint a Fiú nem egylényegű az Atyával, hanem csupán hasonló (ὁμοιούσιον) hozzá.
Na, több se kellett az egyistenben hívő magyaroknak, s úgy lemészárolták ezeket a megveszekedett ariánusokat, hogy attól koldult valamennyi, nem volt ott semmi helye a kompromisszumnak, kiosztottunk néhány taslit, kokit, leesett néhány saller is, s csak azt sajnálhatjuk, hogy nem Orbán Viktor vezette a magyar íjászokat, mert akkor meg sem álltak volna az őseink az Atlanti-óceán partjáig, onnan a habokon tovább New Yorkig, felszabadítani Trumpot, aztán át az Amerikai Egyesült Államokon, egészen a nyugati partig, majd vissza a Csendes-óceánon át, elidőzve ősi rokonainknál, a piros pöttyös fenekű japánok társaságában, hogy meg se álljanak a testvéri Azerbajdzsánon át egészen Moszkváig, ahonnan saját kezűleg hozták volna el a Szputnyikot, jól beelőzve ezzel mindenféle szar amerikai, német és egyéb vakcinákat.
De sajnos Orbán még nem lehetett ott, ám hogy bőven ott lehetett volna, azt leginkább az bizonyítja, hogy nem is volt szüksége rá, anélkül is képes volt istenné válnia, megistenülnie.
Rettenetesen várom, miként lesz felismerhető egy-egy bajor vitézben az arianizmus mellett a szubordinacianizmus vagy az adopcianizmus, s a magyar vitézek közötti hangsúlyeltolódások, részben a kappadókiaiak, részben mondjuk Mopszvesztiai Theodórosz krisztológiájának irányába.
Remek lesz, nem győzöm kivárni, s csak azért szorítok, hogy a pozsonyi csatára időben odaérjen a teljes II. vatikáni zsinat, hogy még jókor konzultálhassanak a bajszos magyar vitézekkel, nehogy hiba csússzon a zsinati dokumentumok valamelyikébe!
Címkép: Árpád vezér Pozsonynál. Kalpagján, mellvértjén sajnos fordítva van a székely címer