A büntetés (adaptáció Rejtőre és gépzongorára)

Posted by
Gaál Péter
>
– Nono. Nononono.
– Még egyszer bocsánatot kérek. Negyedszer, ha jól számolom.
– Maga engem sakálnak nevezett!
– Elnézést, hiénának.
– Egál.
– Már hogy lenne egál? A sakál, az egy kis nyamvadék, egy szőrös senki, ellentétben a hiénával. Lopkod. Bármit megeszik, bármilyen maradékot. De a hiéna! Büszke, gyönyörű, hatalmas, kitartó teremtés. A legzaftosabb dögöket fogyasztja. Az erősebb jogán még a leopárdot, sőt az oroszlánt is megfosztja zsákmányától. Neki van a szavannán a legerősebb állkapcsa. A hiénacsapat legyőzhetetlen. Olyan, akár a miénk. Én szeretem a csapatom, frakcióvezető úr!
– Kérdés, melyik csapatba tartozónak érzi magát… az otthoni főnöke kifejezetten utál minket.
– Már hogy utálná, frakcióvezető úr! Rajong önökért.
– És a radírfejű? Sőt, radírfejűek szánalmas gyülekezete?
– Ez így, ilyen formában csak a szövegkörnyezetből kiragadott ferdítés. A miniszterelnök úr a radírt naponta kénytelen használni, például amikor az alaptörvényünket kell átformálnia, mert különben kellemetlenségeink lehetnének a következő választásokon. A radír a kedvenc munkaeszköze. Azt kívánta, hogy Önök is hasonló eredményességgel dolgozzanak vele. Például mindjárt kezdhetnék a rám vonatkozó javaslataikkal.
– De maga nem egyszerűen hiénának – jó, legyen hiéna – hívott, hanem ocsmány gyilkosnak is!
– Hagyja már ezt a hiénázást, frakcióvezető úr. Válasszon akkor másik állatot. Sertés?
– Még van pofája fokozni? Disznó???? Hogy merészeli?
– Bocsánat. Ez már az ötödik. Én igazán nem tehetek róla, ha a drága sertés frakcióvezető úr pikkel a disznókra. Tudja, milyen intelligensek? És tiszták. Tiszták és intelligensek. Csak ha bezárjuk őket egy ólba…
– A disznók magának tiszta állatok? Látott már disznót életében?
– Hát persze. Hiszen naponta látom a kedves frakcióvezető urat. De értem én, a dagonyázásra tetszik gondolni. Nos, az csak az élősködők ellen van. A fürdés erre nem elégséges. Ha például – feltéve, de meg nem engedve – tetvesnek tetszik lenni, és találni tetszik egy nem túl mély, iszapos gödröt, majd bele tetszik heveredni… az agyag persze még alkalmasabb, mert miután megszárad, mintegy védőréteget képez a bőrön.
– Nem értem, miért hallgatom még a sértegetéseit. De türelmes vagyok, mert kíváncsi lettem, meddig terjed a pofátlansága. Hogy is állunk azzal a “gyilkossal”?
– Én nem így mondtam.
– Hanem hogyan?
– A “szadista halálgyáros” kifejezést használtam, ha emlékeim nem csalnak.
– Annál rosszabb. De mintha még a “náci” szót is hozzátette volna.
– Ez csak amolyan hasonlat volt. Valójában dicséretnek szántam. Egy patinás német gyárat kerestem, néppárti múlttal, és az IG Farben ugrott be. Tudja, amelyik oly nagy sikerrel működött lengyel barátainknál. Sajnálatosan épp a nácik voltak akkor hatalmon az Önök szép országában. Aztán meg egy részében a kommunisták.
– Igaz is, annak is nevezett.
– Az csak kiszaladt a számon. Nem gondoltam komolyan. Bocsánat. Hat. Hiszen ön náci.
– Megint kezdi?
– Frakcióvezető úr tudomásom szerint bajor. Bajorország volt a nácizmus bölcsője. A Bürgerbräukeller, München, a Blutfahne… Önök ápolják a hagyományaikat, ahogy mi is azt tesszük. Szép dolog a hagyományőrzés. Önöknek a Blitzkrieg, nekünk a pozsonyi csata… annyi, de annyi minden összefűz bennünket. Landsberg am Lech, önöknek Hitler, nekünk Lehel, Bulcsú, Súr vezérek… aztán ezer évvel később a Festung Budapest védelmében erőink egyesültek a bolsevik hordák ellen… mi rossz van ebben, tessék mondani? Én inkább örülnék neki.
– Maguk mind velejükig romlott, haszonleső gazemberek!
– Azok vagyunk, frakcióvezető úr. Bocsánat. Megjegyzem, ez volt a hetedik.
– Példát fogunk magával statuálni!
– Üss, te dagadt, vörös állat. Üss!
– Hogy mer maga tegezni engem?
– Bocsánat. Nyolc. Csak december van, és eszembe jutott a Mikulás és a mazochista Rudolf rénszarvas. Üss, te szadista, vörös állat!
– Nem ütlek.
Címkép: A fejfájás gyógyítása, anno