Kivégzés nézőkkel

Posted by
Raskó György
>Sokaknak feltűnhetett, hogy Trump alatt szokatlanul sok kivégzés történt az Egyesült Államokban, amelyhez az ideológiát és jogi “segítséget” William Barr, a néhány nappal ezelőtt lemondott igazságügy-miniszter szolgáltatta. Tegnap az HBO3 bemutatott egy dokumentumfilmet, amely a sorozatgyilkosok viselkedését, tettük okait ecseteli egy e témában 40 éves tapasztalattal rendelkező pszichiáter kutatóorvos szemüvegén át. Érdemes megnézni a filmet, főleg azoknak, akik mentális zavarokkal küzdő bűnözők viselkedését figyelik, kutatják.
Egy dolog mindenképpen megdöbbentett. Az USA-ban az a hagyomány, hogy a kivégzést élőben, a helyszínen követhetik az érdeklődők, főleg az áldozatok családtagjai és az ügyben más érintett személyek. Ahogy saccoltam, 50-60 fő szokott az ilyen eseményeken részt venni, egy üvegfal mögött ülnek és nézhetik premier plánban az elítélt haláltusáját. A filmben elhangzik, hogy az utóbbi években elképesztő módon megugrott az érdeklődők száma, annyira, hogy a jelentkezők közül ki kell sorsolni ki vehet részt. Aki nem kerül be közéjük, az csak a börtön előtti téren követheti a kivetítőn a kivégzést. (százak állnak sorban mindenféle uszító táblákkal a kezükben)
Számomra felfoghatatlan, hogy a XXI. században tucatjával vannak emberek, akik örömüket lelik ilyen brutális kivégzésben s mint a filmben látható, szabályos öröm-ujjongásban törnek ki, amikor a halál bekövetkezik. Furcsa, ellenszenves, barbár szokás, ami Trumpéknak köszönhetően a reneszánszát éli napjainkban. Remélem Biden nem fogja folytatni Trump népszórakoztatás céljából történő kivégzés-politikáját.
Címkép: Tiltakozás Texasban