Háry János esete a koronavírussal

Posted by

Balogh S, Éva
>ma azt írja a Hungarian Spectrumba, hogy a Klub rádió hallgatói alaposan meglepődtek, amikor azt hallhatták, hogy a koronavírus fertőzésben elhunyt magyarok aránya egy millió főre vetítve nagyobb, mint a svédeké, pedig Svédország iskolapéldája volt annak, hogyan nem szabad a járvány idején viselkedni. Sokkoló, hogy a KSH szerint a múlt hónapban 15,366 ember halt meg Magyarországon 5,279 fővel többen, mint 2019 novemberében,ezek a legmagasabb adatok 2000 januárja óta, amikor súlyos influenza-járvány szedte az áldozatait.
Orbán Viktor biztosítja a népet, hogy az egészségügy, hatalmas áldozatot árán kezeli a helyzetet. Ugyanakkor ma értesültünk arról, hogy Mosonmagyaróváron a kórház “részben felfüggesztette az orvosi ellátást a szükséges feltételek minimumának a hiánya miatt”. Kiderült, hogy a város fideszes polgármestere nem értesült a kórház részleges lezárásáról és tényeket követelt. Íme néhány. Ha szülni fogsz hamarosan, akkor orvosodnak helyet kell találni számodra egy másik városban, mert a Karolina kórház nem fog felvenni. De ugyanez a helyzet a sebészeten és a gyermekgyógyászaton is.
Egyébként megtudni, hogy mi a helyzet a kórházakban, az idős otthonokban lehetetlenség, mivel a vezetőknek tilos bármilyen adat közlése. Orbán Viktor gond nélkül beugorhat egy-egy kórházba. Parlamenti képviselők ezt nem tehetik meg, ez tilos a számukra. Hadházy Ákos aggasztó történeteket hallott a szolnoki kórház COVID-osztályáról, de nem mehetett oda. Így csak közleményt adott ki: “ha a dolgok igazak, akkor a helyzet nagyon súlyos”.
Néhány nappal ezelőtt Orbán Viktor elvesztette önuralmát a parlamentben, amikor Gurmai Zita (MSZP) felelősnek nevezte a kormányát az elmúlt tíz hónap rendkívül magas halálozási rátájáért és a járvány szabálytalan kezeléséért. Noha nem hisztizett, mint egy ellenzéki lap állította, nem volt hajlandó semmilyen felelősséget vállalni az egészségügyi helyzetért, mondván, hogy a döntéseket az országos munkacsoport és az orvosi szakértők hozták meg. Szerinte a kormánynak csak nagyon kevés feladata van – a tesztek rendelkezésre bocsátása, az elegendő lélegeztetőgép beszerzése és az oltás mielőbbi megrendelése. A kormány feladatainak ilyen szűkítése elfogadhatatlan , mondta Kis János filozófus, legendás ellenzéki személyiség, aki az elmúlt húsz évben ritkán nyilvánított politikai véleményt. A Magyar Narancsnak adott interjújában elmondta, hogy  Orbán felelős a magyar egészségügy jelenlegi állapotáért: Ez arra az időre nyúlik vissza, amikor 2006-ban megtorpedózta az egészségügyi reformot azzal a demagóg szlogennel, hogy „az egészség nem üzlet”.
Gyakorlatilag minden felelős közgazdász kritizált azt, ahogy az Orbán-kormány a pandémia gazdasági vonatkozásait kezeli. Viszont új jelenség, hogy Orbán Viktor „jobbkeze”, Matolcsy György, a jegybank elnöke felemelte a hangját és bírálta azt a módot, ahogy a kormány kezei a világjárvány nyomán jelentkező gazdasági helyzetet. Kollégái Matolcsyt gyakran túl optimista álmodozóként jellemzik, és tavasszal túlságosan is rózsás jóslatokkal állt elő. Most elismeri, hogy nem számított a pandémia második hullámára, és abban reménykedett, hogy a kormány fel tudja gyorsítani az állami beruházásokat és az állami fogyasztást. Egyik sem valósult meg. A kormány rossz döntései miatt Matolcsy szerint a jelenleg várható 6-6,5% -os recessziónak legalább a feléért felelős.
Míg az emberek gazdasági helyzetük miatt szenvednek, az Orbán-kormány korábbi gyakorlatának megfelelően milliárdokat ad a sport, az egyházak és egyéb, nagyrészt felesleges projektek számára, 221,4 milliárd forintot vett ki a „gazdaságvédelmi alapból” az idegenforgalmi ipar támogatására (42 milliárd)., a Miniszterelnöki Hivatal beruházásai számára (15,7 milliárd), támogatásra a sportakadémiák számára (11,5 milliárd), a sport népszerűsítésének segítésére (1,2 milliárd), a Nemzeti Sportközpontok számára (2,6 milliárd), valamint a Nemzeti Olimpiai Központ felépítésére (2,8 milliárd). A Bethlen Gábor Alapítvány 7,1 milliárd forint támogatást kapott a külhoni magyar közösségek számára. Vessük ezt össze azzal a 42,1 milliós (milliós, nem milliárdos!)  összeggel, amelyet a megelőző orvoslás intézményei kaptak.
A magyar közvéleményt  az is izgatja, hogy mi lesz a vakcinával?. Kezdjük a “modern Háry Jánossal, * vagyis Orbán Viktorral, akit ma így neveztek azután, hogy bejelentette: “kitaláltuk, hogyan lehet mindenkit beoltatni egyetlen hétvégén, ha szükséges.” Az, aki  csak kissé ismeri a tömeges oltások nehézségeit olyan országokban, ahol a pénzügyi források nagyobbak és az egészségügyi intézmények jobban felszereltek, belátja, hogy az amit Orbán állít, az ostobaság.
Na és milyen oltás érkezik Magyarországra? Ez  olyan kérdés, amely sok embert érdekel. Bizonyos szkepticizmust érzek, és talán még azt is, hogy  nem választhatok oltóanyagot, és végül orosz vagy kínai oltást kapok. Az elmúlt hetekben a kormánytisztviselők ellentmondásos nyilatkozatokat tettek a különféle oltóanyagok elérhetőségéről. Itt van egy példa a mai napról. Szlávik János, akit gyakran nyilatkozik a pandémiával kapcsolatos új fejleményekről, ma bejelentette, hogy a magyarok csak azokat az oltásokat kapják meg, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyott. Jelezte, hogy az első oltásokat a Pfizer / BioNTech, majd amint jóváhagyják, a Moderna vakcinából adják. Ugyanezen a napon viszont Szijjártó Péter egy kínai oltásról beszélt, amely idén Magyarországra érkezhet, hozzátéve, hogy annak megvásárlásáról tárgyalás folyik. Eddig azonban a magyar hatóságok nem hagyták jóvá ezt az oltást.
A magyar média ma arról számolt be, hogy az oroszok jelenleg 26 különböző oltáson dolgoznak, ami szerintem nem fogja növelni az orosz termékek iránti bizalmat, főleg miután Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy addig vár azzal, hogy beoltatja magát a a Sputnik V-vel, amíg a vizsgálatok nem erősítik meg, hogy ez biztonságos és hatékony a 60 év feletti emberek számára is.