Elhárító rendszer

Posted by
Gellért András
Kevés a remény arra, hogy élve megtalálják. Ha mégis, akkor nyilván az elfogásakor végez magával, mert nem akar hadbíróság előtt vallani, majd élete végéig katonai büntetőtáborban vegetálni. A szolgálati pisztolya is eltűnt, ez pedig a legrosszabb végkifejletet sejteti.
Tettével sebezhetővé tette az országot, amelynek katonai vezetése éppen azon dolgozik, hogy erőssé tegye azt, megkímélje a reá leselkedő egyetlen veszélytől. A külső fenyegetés pedig elviselhetetlenül nagy. Egyre nagyobb. Az ellenség pimasz, vakmerő. És büdös. Rendkívül gyakoriak a behatolások, légtérsértések.
A lakosság sokat szenved. Főleg az éjszakai támadásoktól. Akkor a legkiszolgáltatottabak az emberek. Nappal sem jobb a helyzet, de akkor legalább látni az ellenséget. Éjjel nem. Pokol az élet.
Ezért kell, ezért van égető szükség a Natura Fémkupola légvédelmi rendszerre. Hogy biztonságban legyünk. Nem is drága, alig negyvenmilliárd forint, de ennyi pénzt, sőt még ennél többet is megér. Mert jelenleg ez a leghatásosabb biológiai fegyver. Érzékeny, pontos és kíméletlen eszköz.
Amióta rendszerbe állították és működik a Natúr Fémkupola, sok millió behatoló egységet szedett le a levegőből, nem kímélve azokat. Már csak elvétve találni ellenséget az ország légterében. Az undorító, büdös, zöld poloska invázió megszűnt.
B.J. továbbra is szökésben van.