Novák Katalin, amikor még másképpen gondolkodott

Posted by

Terézanyu Hangja – különdíj: Novák Katalin

Novák Katalin
írása 2010-06-06

Fel-le, fel-le, fel-le, a hinta a magasba lendül, ott egy pillanatra megáll, majd félreismerhetetlen gyermeki kacagás kíséretében a kinyújtott lábak felém közelednek, hogy immár századszor is meglökjem a rózsaszín szandálba bújtatott talpacskákat.Másfél éves kislányomat hintáztatom a kertben. Egyik kezemmel a labilis állványnak tartok ellen, a másikban női magazin, amibe két erőteljesebb lökés közben próbálok belepillantani. A „hintapalintát” még olvasás közben is remekül tudom énekelni, ami talán három gyerek után nem is olyan meglepő, pláne a női agy rendkívüli képességeinek ismeretében. Hányszor eldöntöttem, hogy életvezetési tanácsok, számomra ismeretlen emberek magánéleti problémái és lakberendezési ötletek helyett ilyenkor német szavakat fogok magolni, vagy legalább egy komolyabb lélegzetű irodalmi mű olvasására szánom rá magam. Ez az elhatározás ugyanúgy megvalósítás nélkül maradt, ahogy az internetezéssel töltött idő korlátozására vagy az este hat óra utáni nem-evésre vonatkozó.

– Gyere, Szívem, mennünk kell a fiúkért az óvodába! Hallod, Kislányom? Nem, már nem hintázunk tovább, várnak a fiúk. Marci sírni fog, ha nem érünk oda érte időben. Anna! Hallod?

– Jó, ha nem öltöztök fel két percen belül, akkor hazamegyek, és itt hagylak Benneteket. Megértettétek? Nem tudom, miért kell ezt minden áldott nap eljátszanunk! Miért csak akkor vagytok képesek szót fogadni, amikor már kiabálok! Hé, Bence, hagyd békén a Marcit, ne kelljen még egyszer mondanom. Na jól van fiúk, én elmentem!

– Ugye, hogy fel tudjátok venni azt a cipőt? Ügyesek vagytok! Na, milyen volt az óvoda? Ezt Te rajzoltad? Nagyon szép! Eltesszük a mappába, jó? Bence, és Te mit rajzoltál? Ok, ha nem akarod, nem kell megmutatni. Gyertek, finom borsófőzeléket főztem ebédre, utána meg lesz még egy kis meglepetés, délután meg lemegyünk a kertbe, jó?

Csak annyi ideig tudnának néha nyugton maradni, amíg elrámolom a mosatlan tányérokat az asztalról, és egy kicsit rendbe teszem a konyhát! Nem igaz, hogy minden alkalommal úgy kell felmosnom, hogy közben ők tépik egymást a gyerekszobában! Nem szólok, oldják meg maguk között. Persze érzem, hogy minden idegszálam pattanásig feszül Marci ordítását hallgatva. Becsukom az ajtót, felhangosítom a rádiót, és ez használ. Gondolataim visszatérnek oda, ahol mostanság minden szabad percemben kalandoznak. Elfogadjam a hízelgő ajánlatot?

Három gyereket szültem, hetedik éve vagyok otthon velük. Az, hogy csak a férjem segítségére számíthatok, részben hátrány, részben viszont előny, hiszen így olyan szoros kötelék alakult ki köztem és a gyerekek között, amiről álmodni sem mertem volna. Összenőttünk. Jó anya vagyok, szerető közegben neveljük a srácokat, egészséges ételeket teszek az asztalukra, ízléses ruhákban járnak, mindenük megvan, amire szükségük lehet. Nagyokat sétálunk, járnak sportolni, sokat mesélek, énekelünk, és nevetünk.

Gyakran vagyok türelmetlen. Sokat kiabálok, könnyen kijövök a sodromból. Bár még soha nem emeltem kezet a gyerekeimre, többször éreztem már azt, hogy legszívesebben én is fájdalmat okoznék nekik, amiért úgy felbosszantottak. Mintegy húszféle ételt főzök felváltva, a séták közben máshol jár az eszem, sokszor nincs türelmem minden bogárnál, virágnál megállni, lehajolni. Esténként könyvből mesélek, sokszor csak ülök a gyerekek mellett, és nincs türelmem a valódi játékhoz. Unom a bárgyú mesekönyveket, szeretnék két mondatot úgy váltani egy felnőttel, hogy nem szakít félbe senki, és minden vágyam csukott ajtó mellett pisilni. Szeretném hasznát venni a két diplomámnak, a négy általam ismert idegen nyelvnek, az élettapasztalatomnak.

Hívnak vissza dolgozni. Felelős beosztásba, izgalmas területre, még izgalmasabb időszakban, tehetséges munkatársak közé. Nyolc órában.

Fel-le, fel-le, fel-le. Repül a hinta, kacag a kislány, én pedig nem tudom, menjek vagy maradjak.

https://terezanyu.hu/