Semjén Zsolt kegyelméből

Posted by

Fábián András
>Nem tudom, mit csinálhattak a cezaromán hatalomőrültek, amíg a különböző istenek nem lettek kitalálva. Nem lehetett könnyű dolguk, hiszen nem volt ki mögé odasorakozni és nem volt kire hivatkozniuk, amikor harcba kellett indulni valamiért, de leginkább és általában valakik ellen. Később ezzel már nem volt gond, hiszen elég volt annyit mondani: „Isten nagyobb dicsőségére”. Addig is volt persze varázsló, meg hókuszpókusz, volt varázsgomba meg füstölő, volt félelmetes álarc, betegség meg rontás. Szóval akinek az volt a szándéka, könnyen hülyét csinálhatott azokból, akik naivan hitték a varázsló, a táltos, a füves ember, a mittudoménkicsoda szavát. Az egészség, a gyógyulás és a lelki béke minden ember legnagyobb vágya. Nem akarom én senkinek a hitét megbántani. Sőt! Nem akarom az általam nagyon tisztelt Gábor György vallásfilozófus kenyerét sem elvenni. Ő biztosan tudja ezekre a választ. Szakmát sem akarok váltani, csupán elgondolkodtam arról, hogy hova tartanak a dolgok.

Arra meg aztán végképp semmiképp se vágyom, hogy szakmát váltok és papnak állok. Pedig akárhonnan nézzük, Isten kegyelméből, de leginkább a hívők adományaiból a papoknak általában mindig jól ment. Még a legnagyobb ínség idején is volt/van mit enni, inni. Kevés az olyan kívül-belül puritán pap, mint Assisi Szent Ferenc vagy Loyolai Szent Ignác. A gonosszal örök harcban álló, de a gyermekeket gyámolító Néri Fülöp atya még nagyobb ritkaság. Ha a mai világot nézzük, a kegyes és alázatos Ferenc pápa is kuriózumnak számít a maga szegényeket és üldözötteket gyámolító végtelen humanizmusával. Olyannyira, hogy a magyar katolikus egyház vezetői között még a nevének említése is elég arra, hogy a püspök atyák dühödten felborítsák a miseborral teli aranykelyhet az ünnepi asztalon. Legalábbis úgy tűnik innen alulról nézve.

Mert ha nem így lenne, gondolom én, akkor valószínűleg az atyák és püspök urak sokkal többet foglalkoznának a szegényekkel, a rászorultakkal, az éhezőkkel, a hajléktalanokkal, a fagyhalálra ítéltekkel. Sokkal többet, mint a politikusokkal.

Az atyákat jól megfizeti a magyar állam a magyar adófizetők pénzéből. Legyenek azok az adófizető polgárok akár más vallásúak, akár ateisták is. Éljenek az egyház emberei határainkon kívül vagy belül. Röpködnek a milliárdok a kegyes papokhoz, akik az ajándék lónak nem nézik a fogát. Az meg végképp nem érdekli őket, hogy kinek a szájától vonják el a kegyes magyar kormánypárti politikusok a falatot azért, hogy az a számukra legfontosabb egyház (kinek melyik) még gazdagabb legyen, még gondtalanabb életet biztosítson szerény szolgái számára.

Ez jutott nekem eszembe, amikor azt olvastam, hogy az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága meghallgatta Semjén Zsoltot, a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettest. Ő nagy boldogan be is számolt az elért sikereiről. Az elmúlt évtizedben ötszörösére nőtt az egyházak támogatása és „a Szent István-i mértékű templomépítési program keretében 130 templom épült, 3000 pedig megújult”. Gondolom kifestették, újra vakolták, új arany serlegekkel és carrarai márvány szenteltvíz tartókkal látták el őket. Legyen az a templom otthonos és méltó a hívekhez, akiket beengednek oda. Szigorúan a nyitvatartási időben, látogatók jegyeiket a pénztárnál válthatják meg. Koldusok, hajléktalanok tartsák magukat távol! A Szent István-i mérték, mint hasonlat, természetesen Orbán Viktort illeti. Övé a legmélyebb főhajtás és hódolat.

Örömmel jelentette Semjén „doktor”, hogy tíz év alatt duplájára nőtt az egyházi iskolák és az abban tanuló gyerekek száma. Az általános iskolás korcsoportba tartozó 670 ezer főből állítása szerint ma már 240 ezer nebulóról beszélünk. Gyorsan tegyük hozzá, hogy az egyházi iskolák számának növekedése természetesen az állami fenntartású, elvben világnézetileg semleges iskolák számának csökkenésével járt együtt. Ha tehát a szülő nem akarja kilométerekkel távolabb járatni vagy órákig buszoztatni a gyereket iskolába, kénytelen beadni őt az egyházi intézménybe. Ezzel a Fidesz KDNP kormány két legyet üt egy csapásra (ezt már én mondom, nem Semjén „doktor”). Egyrészt elvben nőhet az egyébként egyre fogyatkozó hívők száma. Sokkal többen a hittant választják ugyanis az erkölcstan helyett (Semjén), nyilván kellő lelki ráhatás után. Másrészt lepasszolják az iskolafenntartással és a képzéssel járó állami kötelezettségeket. Igaz, hogy ehhez képest sokkal nagyobb fejpénzt fizetnek az egyházi iskolában tanuló gyermek után, mint egy állami iskolát látogató nebulóért. A tanárokról és a tanári fizetésekről már nem is beszélve. Persze lehet, hogy csak én látom ezt így, mert valójában egy szent és kegyes cél lebeg itt mindenki szeme előtt.

Mindeközben az egyház csendesen beszivárog – természetesen ugyancsak Isten és Semjén Zsolt kegyelméből, ami – úgy tűnik – nagyjából ugyanaz, az üzleti életbe is. A minap kapta meg a Szeged-Csanádi egyházmegye és Kiss-Rigó püspök úr az évi egy milliárdos tiszta hasznot termelő Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. kulcsait. Gondolom az égbe szálló forró imáik Orbán és Semjén urak lelki üdvéért leltek meghallgatásra ily módon. Kemény, nehéz munka a papi hivatás. A múlt év szeptemberében tartott évnyitó beszédében Veres András győri megyéspüspök úr, mielőtt megáldotta volna az osztálytermekben elhelyezésre kerülő feszületeket, így fogalmazott: az egyházi oktatás célja, „…hogy segítsék Isten megismerésében, megszeretésében a gyermekeket, hogy annak tudatában cselekedjenek, hogy azzal Istent szolgálják.”  „…a keresztény-katolikus oktatás célja, hogy segítsünk felismerni a diákoknak azokat az Istentől kapott ajándékokat és szüleinktől kapott képességeket, amelyek elvezetnek minket egy jó hivatás felé.” Isten számára pedig az a kedves, mint azt az atyák majd jól megtanítják a nebulóknak, ha választópolgárrá cseperedve a kegyes Orbán Viktorra és az igen keresztény Semjén Zsoltra és pártjaikra szavaznak majd, mert onnan jön az áldás és a pénz számolatlan. Nem tudom, hogy miért, de ezt már nem mondta ki a püspök úr.

Elmondanék egy személyes tapasztalatot. A balkáni háború éppen csak véget ért, amikor a szolgálat Bosznia-Hercegovinába szólított. A közel kétéves ott tartózkodásom során dolgoztam szerb, bosnyák és horvát területen egyaránt. Sok szörnyűséget láttam és tapasztaltam, sok tapasztalatot szereztem az emberi természetről. Beleértve a vallás, a hit, a fanatizmus szerepét is az ember és a közösség életében. A hétköznapi élet során az emberek kedvesek, közvetlenek segítőkészek voltak. Ha azonban elment egy busz a muzulmánok lakta faluban mindig akadt egy provokátor, egy horvát, vagy egy szerb, aki felmutatta középső három ujját, ami a szentháromságot volt hivatva demonstrálni. Az addig békés népek meg megbolondultak. Nem egyszer alig tudott a busz továbbmenni, akkor is csak rendőri fedezettel, mert az addig békés népek kifordultak magukból. Követ ragadtak, üvöltve dobáltak embert, buszt, bármit, ami az útjukba került. Srebenicában kishíján agyonvertek bennünket a bosnyák lakosság házaiba betelepített szerbek, mert utat biztosítottunk a felkoncolt férjüket, fiaikat gyászoló bosnyák asszonyoknak a helyi temető felé. Tudjuk, hogy a legvéresebb háborúk a vallásháborúk voltak, némelyik évtizedekig tartott. Emberek öltek embereket Isten nevében – Isten nagyobb dicsőségére.

Nem vagyok vallásellenes. Ezt nyomatékosan szeretném aláhúzni. Mindaddig, amíg az állam nem akar tűzzel vassal az én pénzemen téríteni és fanatikusokat nevelni, tőlem a hívők és a papok azt csinálnak, amit akarnak, abban hisznek akiben és amiben akarnak. Mindaddig, amíg a modern, európai állam szekularizáción alapuló berendezkedése nem sérül.

Amiket Semjén Zsolt az említett meghallgatáson elmondott, abból számomra az jött le, hogy az egyháznak is jut egy zsák krumpli, amikor arról van szó, hogy mi a teendője. Az egyház pedig ettől kezdve nem csak vallási, hanem politikai kérdésekkel is foglalkozik. Az az elvárás a kedves papbácsikkal szemben, hogy a gyerekekeinket kicsi koruktól kezdve úgy neveljék, hogy amikor elég nagyok lesznek ahhoz, hogy az urnákhoz járuljanak, tudják majd, mi a kötelességük. Szavazzanak Orbán és Semjén urakra! A mi pénzünkért.

Címkép: A pécsi belvárosi templom felirata