Varga Judit és Karinthy nyula

Posted by
Gábor György
>Karinthy gyönyörű és fontos írásának címe: Szeretem az állatot. Az igen rövid elbeszélés arról szól, hogy a hazahozott kis házi nyulat a szerző meg akarja simogatni, bátorítást adva a konyha kövén remegő, rettegő állatnak, ám a felé nyúló kéz elől a nyuszi rémülten fut el. A szerző csak simogatni akar, de az állat menekül: konyhaszekrény alá, ahonnan piszkavassal próbálja a nagy állatbarát kipiszkálni a buta jószágot, kályha mögé, asztal alá, a kamrába, a hasábfák közé. „Most ott van, és nekem szét kellene szedni az egész halom fát, hogy megtaláljam. De szétszedem, szétszedem én, ha addig élek is, szétszedem és megfogom, és megragadom a füleit, és felkapom a levegőbe, és megforgatom, és a falhoz vágom, és szétloccsantom a fejét, azt az ostoba, makacs, szamár fejét, amivel nem akarja megérteni, hogy csak meg akarom simogatni.”
Ezt az írást nyugodtan elolvashatná végre Varga Judit. Meg más írásokat is. Például Isaiah Berlin esszéjét A szabadság két fogalmáról.
Varga Judit egy televíziós műsorban arra a felvetésre, hogy a Fidesznek a Szájer-ügy után óvatosabban kellene nyilatkoznia vagy törvénybe foglalnia azt, mit tekint preferált értékrendnek, preferált életmódnak, a miniszter asszony azzal válaszolt, hogy az egyes egyén élvezheti a teljes emberi méltóság tiszteletét, magánéletében azt tesz, amit akar, de a közösség érdeke más. A közösség és az egyén „mindig” (!) két különböző dolog. A közösség érdeke mindenek felett áll, s az egyéni és közösségi érdekek között különbséget kell tenni.
Ezt a legmocskosabb diktatúrákban sem mondhatták volna szebben.
Lerúgom a vesédet, kiverem a fogadat, szétrúgom a heréidet, ami persze neked – belátom – egy picinykét rossz, mondhatni nonkonform, de a közösségnek annál jobb lesz, mert majd te is belátod, hogy csak így juthatunk el az általunk elképzelt és áhított, a nap minden percében nektek beígért közösségi jólétbe és boldogságba.
Isaiah Berlin a „negatív szabadságról” (freedom from, szabadság valamitől) és a pozitív szabadságról (freedom to, szabadság valamire) beszél. Az egyszerűség kedvéért: a negatív szabadság például az, amitől védettek vagyunk. Mondjuk a kínzástól, a kegyetlen bánásmódtól, az emberi méltóság mellőzésétől, vagyis az alapvető emberi jogok ignorálásától etc., azaz „ha mások nem avatkoznak a dolgaimba. Minél szélesebb a be nem avatkozás sávja, annál nagyobb a szabadságom”, tehát a magam életformáját élhetem, a magam útját járhatom, amellyel mások útját, életformáját nem sértem. Ha ez nem adott, az a „satuba szorított és megcsonkított” embertípushoz vezet.
A negatív szabadság azt jelenti, hogy mások nem uralnak engem. A pozitív szabadság, például a vélemény-, a sajtó-, és a szólásszabadság, vagy a lelkiismereti és vallásszabadság, ahol a tetteimmel, cselekedeteimmel a magam ura vagyok, önmagamat irányítom, nem a természet vagy holmi külső hatalmak irányítanak, mintha csak állat lennék vagy rabszolga.
Berlin arra hívja fel a figyelmet, a szovjet diktatúrára hivatkozva, hogy az autoriter rezsimek rendre az egyes emberek negatív szabadságjogait csorbítják, ignorálják vagy törlik el, a diktatúra által megképzett és elgondolt közösségi célok megvalósítása érdekében. Ha kell, lerúgom a vesédet, hogy eljöjjön a kommunizmus, ahol már mindenkinek jó lesz, s ahol mindenki egyenlő. A közösség fogalmát olyan absztrakciónak tekinti a diktatúra, amelyet neki tetsző tartalommal ruházhat fel, helyezheti azt előtérbe, s tekintheti azt az egyéni érdekek fölé tornyosuló diktátumnak, amelyet idővel aztán kizárólagossá tesz, mert a közösség über alles. Végső soron ezért férfi az apa és nő az anya. És még sorolhatnám.
És csak halkan jegyzem meg: a „benevolent dictatorship” (a jóindulatú diktatúra) is diktatúra. Kiváltképp, ha a jóindulatnak még a szikrája sincs meg benne.
Varga Judit tökéletes pontossággal képezte le, tette magáévá és reprodukálta a diktatúrák lényegét. S már észre sem veszi, mit mond, mert a rendszer gondolatok nélküli hű katonájává és sima végrehajtójává érett.
A hálás közönsége pedig naná, hogy nem vesz észre semmit, s nem hallja ki azt, amit kellene. A mágikus-rituális szavak elhangzottak, a közösség mindenek felett álló érdekének hangoztatása, s a füleknek ez így kedves és simogató.
A kis házi nyulat pedig Varga Judit vasvillával fogja kipiszkálni a kályha mögül, de hisz csak önzetlenül akarja megsimogatni a kis hülyét, s kellemessé tenni az életét, aztán, ha ellenáll, s ha harap, a falhoz lesz csapva, hogy szétloccsanjon az az ostoba, makacs feje, hogy végre megértse: csak meg akarta simogatni a miniszter asszony, meg a miniszterelnök, meg közülük mindannyian.