Miért volt ez bukás?

Posted by
Juszt László
>Orbán – bármit hazudik – bukta a brüsszeli vétót!
A nettó befizető tagországok nem hajlandók finanszírozni az unió fasiszta tagját. A tények:
1. A jogállam kötelező és nincs uniós támogatás annak, aki a jogállami normákat nem tartja be.
2. A jogállamiság megsértése – az uniós pénzek elköltésével összefüggésben – szankcionálható.
3. A média szabadsága, az igazságszolgáltatás függetlensége, amik a pénzügyi visszaélések leleplezésének és megakadályozásának eszközei. Ez semmit nem változott!
4. Olyannyira, hogy a holland Rutte – akinek legalább annyira a bögyében van a tolvaj, mint nekem – közölte, hogy ha egy betűt is változtatnak rajta, akkor ő vétózza meg a költségvetést. (Mindig bírtam a hollandokat.)
5. Orbán emiatt próbálkozott a költségvetést vétózásával. Ráfagyott.
6. Merkel megszívatta egy értelmező nyilatkozattal, amit a lengyelek már a múlt héten beajánlottak, de akkor még nem kellett az utcai harcosnak. Csakhogy azóta világossá vált számára, hogy egyedül maradt. ( Ennek a nyilatkozatnak “0” relevanciája van. Annyit ér, mint a papír, amire írták.)
7. A Luxembourgi Bíróság elfogadott rendeletek és irányelvek alapján dönt. Számára nem releváns egy ilyen nyilatkozat.
8. Mi maradt ennek a bátor embernek? Megtámadhatja a jogállami mechanizmust a Luxembourgi Bíróságon. De ezt nem Merkelnél harcolta ki, hiszen minden uniós jogszabály megtámadható a bíróságon.
9. Ha egy tagállam kormánya uniós jogszabályt támad meg, a Bíróság 10 hónap alatt dönt. Tehát nem húzhatja ki a ’22-es választásokig… S ne feledjem december 31-ig kell megtámadnia, mert ha nem, akkor január 1-től alkalmazni fogják.
Szóval akármit hazudozik a bátor utcai harcos hatalmasat betlizett! De hogy ő is megértse “székelyül mondom”, mert mostanában abba habarodott bele: A székely gyerek az ebédnél:
– Édesanyám nem elég savanyú a káposzta.
– De fiam, hát ez mákostészta.
– Ja, annak elég savanyú.