Még mindig letehetetlen

Posted by

Pandémia idején az ember többet matat a könyvei között, mint máskor. Port töröl, átrendez, keres valamit, aztán vagy találja, vagy nem, nem keres semmit, de éppen az kerül a szeme elé, ami… Milyen jó volt, de miről is szólt?… Ezt talán nem is olvastam végig – vagy mégis? Emlékszem, ebben olvastam, hogy… vagy nem ebben? Mennyit kerestem, végre itt van! Nézzük csak! Ilyenkor már közeledik az a semmi máshoz nem hasonlítható élmény, aminek a neve: újraolvasás.

Így jártam Cserna-Szabó András könyvével, amely a második, bővített kiadása a tíz évvel korábban megjelentnek. Hogy a kötetben olvasható több mint ötven írás milyen műfajba sorolható, azzal a dilemmával viaskodjanak csak a hivatalos műítészek. Novella, esszé, tárca, karcolat – nem mindegy? Némelyik írásában több műfajelem is jól megfér egymás mellett – fontos ez? Efféle töprengésre Cserna-Szabó olvasóinak egyszerűen nincs idejük, mert azonnal elragadja őket az író stílusának egyik legfontosabb jellemzője: a lendület.

Idézem egy-két kezdőmondatát. „Hamvas Bélával a kutya sem akart interjút készíteni.” Vagy: „Coitus után minden jószág szomorú – kivéve Szép Ernőt, aki már előtte is.” Vagy ez: „Rendre enyhe hányinger tör rám, mikor a búsképű lovagot mint európai szimbólumot használják.”

Persze, mondhatnák, ez még csak technika, éppenséggel a második mondattól már elmehet a kedvem. De nem megy el. Még azoké se megy el, akiket az úgynevezett szókimondás, az elhíresült négybetűs szavak gyakorisága zavar. Mert előbb-utóbb megfeledkeznek a zavarukról, hiszen megérzik, hogy nem a pukkasztásukért íródtak, hanem komoly írói szándék nagyon is fontos eszközeként. Mert nem a nyelvhasználat (bár ennek remeklései önmagukban is élvezetesek, szellemesek), nem az írói modor adja a fentebb emlegetett lendületet, hanem – egyetértőleg idézem Dérczy Péter kritikust – a szeretet, amely a szerzőt az irodalomhoz, jelesül az írókhoz fűzi.

Írásai olykor megejtő könnyedséggel válnak megrendítővé, fecsegésnek tűnő gondolatfutamokkal tud eredetien és mélyen jellemezni írókat és műveket. Nem fogom itt felsorolni valamennyi, a könyvében méltatott-szeretett írót, de vázlatosan is megemlítendő, hogy a névsor nagyon színes: Rabelais-től Boccaccióig, Bodor Ádámtól Tömörkény Istvánig, Hajnóczy Pétertől Oscar Wilde-ig, Csáth Gézától Bodor Ádámig, Füst Milántól Ibsenig és így tovább.

Az író lendületétől „fogva tartottnak” lenni azért is élvezet, mert a humora mindig legalább annyira mély, amennyire meghökkentő, annyira érzelemgazdag, amennyire kimeríthetetlen. Szellemes anélkül, hogy viccelődne, mély anélkül, hogy méltóságteljes unalmat árasztana. A többi közt remeklés a Karinthy Frigyesnek írt „válaszlevele”, a Sade márkiról, Szomory Dezsőről vagy Hajnóczy Péterről szóló darab, és Kölcsey Himnuszának elemzése nemzetkarakterológiai tanulmánnyal ér fel. Írásaiban gyakran együtt él és hat a jellemrajz, a szabatos műbírálat, a baráti vallomás, a szakmai tisztelet, az irodalmi ismeretterjesztés.

Nem tüntetik fel, hogy ebben a második kiadásban melyik az a tíz írás, amelyikkel bővült a kötet, én meg lusta voltam utánanézni, hiszen így is szerves egészet kap az olvasó, aki újabb + tízzel szívesen venné a harmadik kiadást is. Engem általában riaszt, pontosabban gyanakvással tölt el, ha egy könyvről azt olvasom, hogy letehetetlen. Ilyen könyv nincs.

De boldog vagyok, ha be kell látnom, hogy van. Például ez.

Cserna-Szabó András

Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk
Helikon Kiadó, Budapest, 2019
254 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3199 Ft,
e-könyv változat 2590 Ft
ISBN 978 963 479 2666 (papír)
ISBN 978 963 479 3427 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mérgezett hajtűk az utóbbi évek egyik, ha nem a legszórakoztatóbb, legolvasmányosabb könyve, szinte provokálja az embert az olvasásra: olvastatja magát, de nagyon. Pedig még azt is nehéz eldönteni, hogy tulajdonképpen micsoda is ez, mit is tartunk a kezünkben valójában.
A szövegek folyamatosan egyensúlyoznak a széppróza (a novella, a tárca) és az esszé határán, s hol erre, hol arra billen az egyensúly, az ún. mérleg nyelve. Igazság szerint jómagam inkább érzem közelebb e miniatűröket az epikus formákhoz, mint az értekező műfajokhoz.
Cserna érzékletesen és érzékien beszél az irodalomról, legalábbis arról a szeletéről, melyen láthatóan imádattal csügg, s ez a szeretet szinte megbűvöli olvasóját, bevonja abba a körbe, amelyben nem lehet kérdés, hogy az irodalom a világ talán egyetlen figyelemre méltó jelensége. Az írói szemszögű, személyes és érzelmektől áthatott megközelítései, értelmezései nagyon gyakran telitalálatok, egyszerűen közelebb visznek egy mű vagy egy alkotói személyiség és munkássága megértéséhez, és Cserna-Szabónak ehhez néha elég egy halálpontos jelző, mint például amikor Hemingway szövegéről megjegyzi: „Ez egy barna novella…”
A szöveg elementáris hatásának szinte lehetetlen ellenállni. Egy furcsa, különös, rendhagyó és kiváló (esszé-tárca)novellás kötet, és önarckép az írónak már nem kölyökkutya, hanem érett korából. – Dérczy Péter

Az Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT írása
Címkép: Cserna-Szabó dedikál
%d bloggers like this: