Építőjáték (a mélygarázs)

Posted by
Gaál Péter
>Mai hír: “A következő négy évben a Magyar Közút csaknem 400 milliárd forint értékben hajthat végre útfelújítást a hazai utakon, miután megkötötte a keretmegállapásokat a nyertesekkel – írja a Világgazdaság az uniós közbeszerzési értesítőben (TED) közöltek alapján.
A lap úgy értesült, jövőre az útrekonstrukciós munkálatok értéke elérheti a 200 milliárd forintot, ami az elmúlt évtizedek egy legmagasabb összege lenne.” (Origo)
Érdemes egy futó pillantást vetni a továbbiakra is. Hat regionális keretmegállapodás, mindösszesen körülbelül – nem adtam pontosan össze, de minek is, ez úgyis csak az induló ár – háromszáznyolcvan milliárd (shortolásra feltétlenül) jó magyar forint. A sorok között szerényen megbújik két szavacska, az “uniós értesítő”, nekem is keresnem kellett másodjára, pedig elsőre szemet szúrt. Utána következik a – kötelező – felsorolás, ami János bácsinak körülbelül annyit mond, mintha tőlem a via affirmationisról olvasgatna, pedig ennek is van köze az előbbiekhez, lévén, hogy a katolikus dogmatikában az állítás útja, amit ugyan megelőz a tagadás útja (via negationis), viszont a kiválóság útja (via eminentiae) követ.
Kiválni pedig nem csak önerőből lehet, ugye. Nálunk úgy tűnik, abból lehet a legkevésbé.
A Magyar Közút ez ügyben már meg is kötött hat, úgynevezett regionális keretmegállapodást, összesen nyolc céggel. E hat keretmegállapodásból két cég szerepel négyben: a Duna Aszfalt és az osztrák Strabag. Ezek persze csak a fővállalkozók, az alvállalkozókról és az egyéb összefonódásokról – jelen rezsim alatt kiváló indikátora az ilyesminek a focicsapatok támogatása – azért nem beszélek részletesen, mert sem olyan szorgos, sem olyan alapos nem vagyok ilyenekben, mint például Szele Tamás barátom-kollégám.
Végtére is ő valódi újságíró, én csak műkedvelő amatőr lehetek, nem csak mellette, de sok mások (Szily László, Konok Péter, etc.) mellett is.
Azonban ez a szándékos kerülése a részletezésnek, ami lustaságnak is tűnhet, nem csak azért van, mert nincs kedvem részletezni. Azért van, mert ab ovo minek. Önök elvesznének egy bonyolult, ravaszul felépített, szerteágazó, összefutó, majd megint szerteágazó céghálóban, amelyet még a daliás NER-kezdeti időkben Magyar Bálint oly találóan magyar polipnak nevezett, még könyvet is írt róla, itt van a polcomon, és mivel nem csak Önök vesznének el benne, de mások is, minek? tehető fel a kérdés. Minek írta? Mert azt hitte? Elég régen van ő a politikában, hogy szőrmentén higgyen. De KICSIT talán hitte is. Aztán mi lett?
Nem lett semmi.
Debreczeni Józsi már a 2010-es választásokat megelőzően megírta, egészen pontosan, hogy mi lesz. (Én is megírtam, sőt írtam 2009-től kezdve – hol volt még 2006! -, meg is van, nyilvános is, de ez a cikk nem rólam szól.) Az is itt van a polcomon, Arcmás címmel, személyesen Orbán Viktorról. Az akkori triumvirátusról (Orbán, Kövér, Simicska), mely mára egy szimpla duóra redukálódott. Jó, talán van egy harmadik is, a métely. Inkább így: a Métely. Az arctalan más, ami egészen biztosan megjelent közöttük, ha ki nem is mondják. Lajost ugyan megrágták és kiköpték, de rossz szájízt hagyhatott maga után.
Nagyon rosszat.
Ezekből se lett semmi.
Akkor most miért lenne? Mi történne, ha én is felsorolnám, amennyire tudom, kivel dolgozik együtt a Strabag, ki (mi) fia-borja a Belfry PE Kft., mi köze Szíjj Lászlónak, a Duna Aszfalt tulajdonosának Mészáros Lőrinchez, vélhetően ki szállítja majd a dolomitot a grandiózus felújításokhoz, hányszorosára növekedhet Orbán apuka vállalkozása, ki az az Acél Zoltán, ki az ő kedves apósa, nem beszélve a kedves papáról, Aczél Tamás Andrásról, aki véletlenül a Belfry ügyvezetője, mely Belfry tulajdonosa szintén egészen véletlenül Aczél Zoltán egykori osztrák védőügyvédje, bizonyos Herr Daniel Neubauer?
Igen, Neubauer, jól olvasták. Újépítő. Vannak beszélő nevek.
Milyen ügyben is kellett Aczélt a kiváló jogásznak védenie? Hát korrupciós ügyben. Mi másban? Az Alstom-sztori. Emlékeznek rá?
Dehogy emlékeznek. Ki győzi ezeket számon tartani?
Ki is volt már az előző, szocialista-szabad demokrata érában a Strabag régi, jó embere, mondhatni, lobbistája? Csak nem Aczél Zoltán?
De.
És akkor mi van, szép hölgyeim és jó uraim? Semmi.
Ha én elkezdem Önöknek felsorolni az engem ért sorscsapásokat, eleinte sajnálkozni fognak. Ha tovább sorolom őket, már csak résztvevően bólogatnak. Végül nevetnek.
Ezek a felsorolások dettó ugyanilyenek. Megcsömörlik tőlük a hallgató-olvasó. Ha hívő, elengedi a füle mellett, mint rágalmat. Ha nem hívő, azt mondja, egyik kutya, másik eb. Ha a másik oldal racionalitásra törekvő hívője, azt mondja, hogy na jó, de EZEK nagyságrendekkel többet lopnak. És mindhármuknak igaza lesz. Miért? Azért, mert AZOK tényleg loptak, tényleg nagyságrendekkel kisebb mértékben, de ez nem rajtuk múlott, hanem az akkori struktúrán és lehetőségeken. Az oldalhívőség pedig nem az oldalról szól, hanem a hívő lelkéről, aminek voltaképpen mindegy, milyen eresztékkel dúcolják alá.
Alá kell dúcolni. Ez az egyéni szociális probléma alapja, nem az oldal minősége, amitől függ.
Pillanatnyi dolgok ezek. Pillanatnyi szereplők. Percemberkék, hogy az egykori nagyváradi újságírótól idézzünk, aki nem mint újságíró vált halhatatlanná, noha annak is kimagasló volt.
Ezek (is) eltűnnek a mélygarázsban, ha már az építőiparról volt szerencsénk értekezni. Nem feltétlenül a rezsimmel együtt, mert lehet, hogy még közben, élőhalottként, mármint politikai-gazdasági élőhalottként. Náluk sokkal frekventáltabbak is ott dekkolnak, ideig-óráig, vagy örökre, majd elválik. Mennyit olvasnak mostanában Pokorni Zoltánról, Rogán Antalról, Lázár Jánosról, Kocsis Mátéról, Németh Szilárdról, Kósa Lajosról? Juditka még nem készülődik, pedig egyszer – ha a Vezér kitart – rá is rákerül a sor.
Tiszta szerencséjük, hogy MOST élnek.
Mert hetven évvel ezelőtt ez korántsem lenne annyira biztos. Az TÉNYLEG nagyon mély garázs volt.