Gina LaManna: Apró bűneink (részlet)

Posted by

Előszó

– Erdő szélén házikó, ablakában nagyanyó

Csendes léptek zaja hallatszott a gyerekszobában. Egy nő sétált a vastag plüss-szőnyegen, amelyet gondosan választottak ki az újszülött otthonába. A holdsugár a padlóra vetült, a félig lehúzott redőny rácsokat metszett a padlóra. A keskeny fénynyalábok egy örök börtöncella benyomását keltették, amely fogva tartotta a kisbabát – az ő kisbabáját.

– Lám, egy kis nyúl ott robog… – Boldogan mosolygó papírzsiráfok díszelegtek a falon, csendes figyelemmel nyújtogatták a nyakukat a mennyezet felé. – Ablakába bekopog.

Azonnal abbahagyta az éneklést, amikor meghallotta a garázsajtó nyögését. A hang hosszan elnyúlt, mintha egy tátongó, ronda, fekete száj lenne, amely kész a fenevad gyomrába nyelni a férfit. Odaengedni hozzájuk.

A nő kalapáló szívvel várt, figyelte a bejárati ajtó nyikorgását, majd a lehangoló dobbanást, ahogy a férfi nehéz sarka a kemény falépcsőre lép. Ha valóban ő volt, a nő felismerte abból, hogy az ötödik fok megnyikordul, a hetedik pedig felsóhajt.

Ám úgy sejtette, hogy a férfi is tud a nyikorgásról. Így az ötödik fokot átlépte, de a hetediket nem.

Az a sóhajtás megmenthette a nő életét.

Amikor sem az ötödik, sem a hetedik lépcsőfok nem adta ki a megbízható vészjelzést, a nő leült a kiságy mellé, és rámosolygott az alvó kisbabára. Néhány perc múlva elszabadulnak. Egyedül lesznek, biztonságban.

– Kérlek, segíts énrajtam…

Felemelte a kisbabát, a karjára fektette az apró hátsót, élvezte, ahogy a puha kis fej a mellkasára fekszik. A kicsi bőre édes babafürdetőtől illatozott, mint egy különleges parfüm.

– A vadász a nyomomban. – A mély torokhang az ajtó felől érkezett, ahol egy elbűvölően jóképű férfi állt az árnyékban, az ajtófélfának támaszkodva. A nőt nézte a csillogó, fekete szemével.

Amikor a nő hirtelen felé fordult, lassan, vészjóslóan elmosolyodott. A nőnek zakatolni kezdett a szíve, amikor rájött, hogy a másik felfedezte a hetedik lépcsőfok sóhajtását.

– Gyere, kicsi, sose félj, megleszünk mi kettecskén! – A nő rekedt hangon folytatta az éneklést, mintha semmi furcsa nem történt volna. Elvégre ott volt a helye a baba mellett. Semmi – senki – nem vehette el tőle.

– Ebben tévedsz, drágám. – A férfi szája torz mosolyra húzódott, megérintette a pisztolyt a derekán, és megrázta a fejét. – Itt a vadász.

Első fejezet

Ramone nyomozó: Kérem, a felvétel kedvéért mondja el a nevét!

Lulu Franc: Lulu Franc vagyok, hatvannyolc éves. A vezetéknevemet úgy írják, F-R-A-N-C. Kérem, ügyeljen rá, hogy helyesen jegyezzék le, mert kész rémálom a jogi dokumentumokban bármit is kijavítani.

Ramone nyomozó: Ms. Franc! A beszélgetésről felvétel készül. A neve helyesen kerül feljegyzésre. Kérem, mondja el, mikor érkezett a Serenity Spa & Resortba, és mi volt az itt-tartózkodásának célja!

Lulu Franc: Augusztus 16-án érkeztem a férjemmel, Pierce Banksszel. Egyhetes foglalásunk volt egy lakosztályra, mert részt veszünk a DeBleu–Banks-esküvőn. A vőlegény a férjem unokaöccse. Nem mintha észrevenné, ha nem lennék ott a szertartáson, de az bizonyára feltűnne, ha nem kapna vaskos csekket nászajándékul.

Ramone nyomozó: Feltételezem, tudja, miért vagyunk most itt. Az éjjel találtunk egy testet.
Lulu Franc: Méghozzá holttestet.
Ramone nyomozó: Erre próbáltam célozni.
Lulu Franc: Jó. Mert utoljára annak látszott.
Ramone nyomozó: Ön most beismeri a gyilkosságot, Ms. Franc? Hadd emlékeztessem, hogy a beszélgetésünkről felvétel készül, és bármit is mond, felhasználható ön ellen a bíróság előtt.
Lulu Franc: Talán ismételjem meg? Hadd mondjam el utoljára, a felvétel kedvéért: Én, Lulu Franc felelek ennek az embernek a haláláért. Amikor ezt feljegyzik, ne felejtsék el, hogy a Francet úgy írják, F-R-A-N-C! Ha hozzátesznek a végére egy „k”-t, nagyon dühös leszek.
– – –
Lulu Franc kimondhatatlanul ideges volt.
Már a szalonban kellett volna lennie, és pihenni, miközben Delilah begöndöríti a haját, és kifesti a körmét, de nem. Ehelyett otthon ragadt, fel-alá rohangált az elegáns fapadlón, és bedugta a fejét a fagyasztóba, vagy benézett az asztal alá. Lulunak megroppant a dereka, amikor mélyre hajolt, és bár mindent megtett, hogy ne vegye észre az öregedés jeleit, kénytelen volt szembesülni a szembeszökő bizonyítékokkal. Mindemellett az imádott férje ravasz (és nagyon vaskos) pénztárcája korántsem bizonyult ilyen látványosnak. Nem volt hajlandó előkerülni.

Lulu felegyenesedett, leporolta az új kasmírkardigánját, és ingerülten felsóhajtott. A felsőrészt valódi mosómedveprém díszítette, és egy vagyonba került a férjének. Nem számított, mert Pierce Bankset boldoggá tette, egyben nyomasztotta a felesége divatízlése. Nem mintha Lulu nem dolgozott volna meg mindezért. Pierce Banks feleségének lenni felért egy teljes állással a dél-karolinai társaságban.

– Nyugodj meg, drágám! Elő fog kerülni – mondta Pierce, amikor a felesége elviharzott mellette. – Emiatt ne késs el!

– Talán elfelejtetted, hogy a repülőtéren igazolnod kell magad? – kérdezte Lulu. – Légy szíves, hívd fel Marshát, és kérd meg, hogy jöjjön át! Talán ő látta a tárcádat, amikor tegnap takarított.

– Nem hívom fel Marshát a szabadnapján. Majd előkerül. Mindig ez van.

Lulu feladta a keresést a konyhában, ahol Pierce Banks a pultnak támaszkodott a pompás, fekete köntösében, és csillogó szemmel nézte a feleségét, amíg várta, hogy a kávéfőző felmelegedjen. Lulu viszonozta a kacér pillantást, és amikor ránézett a férjére, aki minden mércével mérve meglehetősen tökéletesnek tűnt, azonnal megfeledkezett az idegességéről.

– Miért nézel így rám? – kérdezte Lulu, és pajkosan oldalra billentette a fejét. – Ideges vagyok, Pierce Banks. Csak azt ne hidd, hogy elterelheted a figyelmemet azzal a csábos, babakék szemeddel!

– Nem hiszem, hogy rávehetném a híres-neves Lulu Francet bármire, amit nem akar. – Pierce visszamosolygott rá. – Máskülönben Lulu Banksnek hívnának.

– Ismerted a szabályaimat, amikor feleségül vettél. – Lulu könnyed, sértődött hangot ütött meg. – Szerencséd, hogy ilyen sármos vagy, mert elfeledteted velem, miért is lettem rád olyan mérges ma reggel.

Pierce átszelte a helyiséget, magához húzta a feleségét, és lágy csókot nyomott az arcára.
– Én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon.
Lulu beszívta Pierce zuhanyzás utáni, friss illatát, a drága kenőcsök és samponok aromája egyszerre volt ismerős és megnyugtató. Nem tudta elképzelni, hogy eljön a nap, amikor nem lesz őrülten, szenvedélyesen szerelmes a férjébe.
– Pierce! – tiltakozott a férje ölelésében. – El fogok késni.
Pierce engedte, hogy kibontakozzon az öleléséből, de karnyújtásnyi távolságban még megtartotta, és átható tekintetét a nő szemébe fúrta, amitől Lulunak először elolvadt a szíve, aztán némi nyugtalanság töltötte el. Szerelmet látott a férje tekintetében, és – ami sokkal különösebb – vágyat. Olyasmit, amit jó ideje nem tapasztalt már a részéről.
– Minden rendben? – kérdezte Lulu. – Mi a baj?
– Semmi. – Pierce kizökkent. – Semmi baj. Csak belefeledkeztem a pillanatba.
– Nos, ha legközelebb belefeledkezel a pillanatba, találd ki azt is, hol lehet a tárcád! Tényleg meg kell találnunk. – Lulu elmosolyodott, és ezzel elszívták a békepipát. A hátuk mögött bugyogni kezdett a kávéfőző, és a frissen őrölt kávészemek mennyei illata megcsapta Lulu orrát. Vett egy mély lélegzetet. – Be kell fejeznem a készülődést. Töltenél egy csésze kávét az útra?

Miközben arcon csókolta a férjét, adott magának még egy pillanatot, hogy eltöprengjen Pierce különös pillantásán. Kedves és szerető férj volt, szinte túlságosan nagylelkű, de nem számított túlzottan szenvedélyesnek. Legalábbis már nem. Ez a pillantás kibillentette Lulut, és nem ez volt az első alkalom, amikor a férje az utóbbi időben furcsán viselkedett.

Az asszony megállt a folyosón, hallgatta Pierce matatását, ahogy kávét tölt magának, aztán neki, majd leül a kedvenc székére, ahol a szokásos napirendjének megfelelően átlapozza az újságot.

Lulu kihasználta az alkalmat, hogy a férje nyugodtan olvasgat, és továbbosont a folyosón, majd megállt Pierce dolgozószobája előtt. Ez volt az egyetlen hely, ahol még nem nézte meg a férje tárcáját. Az egyetlen hely, amit általában messzire elkerült, a fiókkal, amiről általában tudomást sem vett. De nem tudta elhessegetni azt a pillantást. Valami nem volt rendben.

És annak ellenére, hogy a férje meglehetősen tökéletesnek tűnt, Lulu tudta, hogy valamit nem vesz észre. Senki sem volt tökéletes – még ő sem. Erre a négy kudarcot vallott házassága volt a legékesebb bizonyíték. Ironikus módon Lulu úgy gondolta, ez lesz az utolsó. Amikor hozzáment Pierce-hez, eljátszadozott a gondolattal, hogy felveszi a nevét, különösen, amikor a férfi mindent bevetett, hogy meggyőzze; elmagyarázta, milyen sokat jelentene neki, ha közös nevük lenne, de ez sem volt elég.

Végül Lulu az eszére és nem a szívére hallgatva hozta meg a döntését. Megtartotta a lánynevét – Lulu Franc, „k” nélkül –, mert így őrizte meg a függetlenségét, az identitását életének csaknem hét évtizede után. Négy férfi, öt házasság, és mindezek közben sikerült fenntartania a szabadság bizonyos érzését. Mohó ujjakkal kapaszkodott bele, még akkor is, ha Pierce csalódottan hallotta a döntését. Azt mondta, megérti, de Lulu nem volt benne biztos, képes-e rá egyáltalán.

Elvégre Pierce még egyszer sem volt nős. Azt állította, hogy nincsenek titkai. Se volt feleségek, se kusza kapcsolatok, amelyek foltot ejtettek a múltján. Legalábbis olyanok, amelyekről Lulu értesült volna. De valahogy azt gyanította, hogy mindez egy csapásra megváltozna, ha kinyitná azt az átkozott fiókot.

Lulu besurrant a férje dolgozószobájába. Biztosan tudta, hogy legalább tíz perce maradt, amíg Pierce befejezi a kávéját, becsukja az újságot, és tölt magának egy újabb csészével, majd elindul a dolgozószobájába, hogy elolvassa az e-mailjeit.

Lulu még soha nem próbált kutakodni, de születésétől fogva kíváncsi volt. Lágyan megfogta a fiók fogantyúját, és óvatosan meghúzta, de meg sem moccant. Lulu tudta, hogy így lesz, ahogyan azzal is pontosan tisztában volt, hogy Pierce nem fogja elhinni, hogy a tárcáját keresi, ha ott találja, miközben a fiókot rángatja. Igazság szerint az a fiók már több mint egy éve zárva volt.

Gina LaManna

 

Vajon minden házaspárnak vannak titkos fiókjai?, tűnődött Lulu, és bűntudatos pillantást vetett a háta mögé. Megmerevedett, és hallgatózott, a szíve olyan hevesen kalapált, hogy attól tartott, szívrohamot kap. Ám a pulzusának száguldását kizárólag annak a ténynek tudhatta be, hogy a férjének titka van előtte, és Lulu majd meghalt, hogy rájöjjön, mi az.

Fordította: Frei-Kovács Judit

Gina LaManna: Apró bűneink
General Press Kiadó, Budapest, 2020

At Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: