Ádám nélkül nincs Éva, de Ádám sincs Éva nélkül

>A madár nem azért énekel, mert tudja a választ. A madár azért énekel, mert van egy dala. (Maya Angelou)

– Többször utaltam rá, hogy a mitológia és a tudomány nem törekedhet másra, legföljebb másként mondják el. A tudomány is mitológia. Egy másfajta leírás, másik nyelven. Folyamatosan változó koncepciókkal területenként összefogott, vélt ismerettöredékek laza halmaza. De a mitológia is változik, elsősorban megértettségében, másodsorban az – ebből következő – interpretációjában. Másként kell ehhez nyúlni, másként ahhoz. A különbségek az eszközökben és a megközelítésben a vannak. A mitológia intuitív, a tudomány racionális. A mitológia terepe a metafizika, a tudományé a fizika. Ismét megjelent a férfi- és a női princípium. Ha e kettő nincs egyensúlyban, semmi másról nem lehet köztük szó, mint elutasításról és/vagy erőszakról.

Amint az tapasztalható volt, és tapasztalható ma is. Nem MINDIG volt tapasztalható, vagy legalábbis FELTÉTELEZHETŐEN nem mindig, és – szintén feltételezhetően – nem is lesz mindig tapasztalható, de most – egyelőre – még igen. Korábban a metafizikai vonalú „vallás” volt az erőszaktevő, most a „tudomány”. Legalábbis ÚGY TŰNIK. Miért csak „tűnik”? Azért, mert ahogy eddig léteztek, úgy ma is léteznek polihisztorok, akik többé-kevésbé képesek az egész spektrumra egyszerre rálátni.

Felismerések nem mondhatnak ellent egymásnak. Hibák viszont igen. Hiba csak hibával korrespondeálhat.

A különböző mitológiai megfogalmazások különböző ÉRZÉKELTETÉSEK. Nem leírások, hanem rávezetések. A tudomány LEÍR. A mitológia nem ír le, mert nincs mit leírni. Nincs fixáció, csak folyamatos változás. Semmi nem aktuális, mert MÁR ELMÚLT. Meg lehet próbálni rendezni ezt az egészet – el is lehet benne veszni -, meg lehet jósolni, hogy kisebb-nagyobb valószínűséggel mi következik, újabb eseményeket, melyeknek önmagukban semmi jelentőségük. És számunkra? Számunkra mindenekelőtt IDŐT termelnek. MI termelünk időt velük, ha tudatában vagyunk, ha nem. Étellel is lehet enni. A mitológia azzal a fikcióval siet a segítségünkre, hogy a metafizikai univerzumot megpróbálja képileg MEGJELENÍTENI. Mintha az is a „földi” történésekhez hasonlón „történne”, „földi” eszköztárral. Több félreértés adódik belőle, az Isten – istenek – és világa – világuk – antropomorf elképzelésétől a „csodák” vallásos magyarázatáig. Pedig csak példabeszéd. Fikció. Mese, az „igazság” érdekében. Igazság? Nem volna megfelelőbb a „konklúzió”? De. Megfelelőbb volna.

A megfelelő konklúzió érdekében.

A példabeszéd hasonlítás. Van valami közös a hasonlatokban és az analógiákban? Van. Különbség is van. Az analógia (létrendi) AZONOSSÁG, a hasonlóság (valamiben való) ROKONSÁG. Nem „ez és ez”, hanem „olyan, mint”. A közös az, AMIBEN azonosak, illetve AMIBEN rokonok. Aminek valamilyen FORMÁT adnak. Leszelnek egy darabot egy végtelen, képzeletbeli szalámirúdról, amelyről szeletelés nélkül az égvilágon semmit nem lehet mondani, még azt sem, hogy létezik. Fikció, de csak a szeletelés függvényében, akár a darabjai. Tudom, hogy nehéz megérteni. Nekem is nehéz volt megfogalmazni, így is nyögvenyelősre sikerült. De hátha profitálnak belőle. Hátha megérinti Önöket belőle valami.

A prima materiát az actus purus teszi azzá, ami. Anélkül – e szó minden ellentmondásosságában – NINCS.

Ádám nélkül nincs Éva. De Ádám sincs Éva nélkül.

– Az a valóság, a mesének az a fele, amit a tudósok vizsgálnak, a másik fele nélkül nem mond semmit. Mondhatna, de önmagában mégsem mond, mert csak nagyon kevesek képesek megérteni. Akármeddig bele lehet merülni – a végérvényesség tagadása a tudomány egyik kritériuma -, ha nem így, akkor úgy, és egy tapodtat sem haladtunk előre, hacsak nem az időstrukturálásban. De még ha strukturálás lenne: sokkal inkább múlatás, így, ahogy leírtam, aminek az időre nézve az az egyetlen funkciója, hogy múljon. Ahogy a formától el lehet jutni a tartalomig (a lényegtől a kifejezésig, amit a valósággal szoktak összetéveszteni), a mitológiától is el lehet jutni a tudományig. A szellemtől a materiális rögvalóságig. Abban a pillanatban azonban, amikor a kettőt elválasztják, előbbi a megragadhatóságát, utóbbi értelmét veszti.

Tételezzük fel, hogy a mondanivalójukat az égben való kerékpározás hasonlatával kívánják érthetőbbé tenni. A példaalanyuk fent a magasban leszáll a kerékpárról, egy felhőnek támasztja, majd átsétál a felhőre. Talál a felhőn egy trambulint, és elkezd rajta ugrálni. Addig ugrál, míg egyszer csak a Holdon találja magát. Vagy az Epszilon Eridani egyik bolygóján.

Bárki lehet. Bármit csinálhat. Bárhova eljuthat.

Bármit megte(tet)hetnek vele.

EZ a csoda.

Illusztráció, ami akkor válik csodává, ha a hallgatóik EZT SEM ÉRTIK MEG. Ha ahelyett, hogy megértenék, közös platformra helyezik azzal, amit azért kellett illusztrálni, mert szintén nem értették meg.

Pedig mindkettő csak KÉP. Segédanyag.

Bármelyikük lehet a hasonlat tárgya, oda-vissza. Mindkettő egyszerre. Mindegy.

A földi létünk is illusztráció.

– A fizikai valóság is mítosz. Üzenet, elbeszélés, leírás (lásd a harmincegyedik fejezet második bekezdése elejét). A valóság minden prezentációja mítosz. Orosz baba, amin belül ott a következő baba. A Pink Floyd együttes Ummagumma című nagylemezének borítója: ablakban ugyanaz a kép, ablakostól, a végtelenségig (lásd még a tizedik fejezet második bekezdését). A bajok azzal a hittel kezdődnek, hogy a fikció nem fikció, hanem „objektív valóság”. Valamiféle szilárd állandó, ami – legalább rövid ideig – nem változik. Amikor a tudós azt gondolja, hogy az általa leírt valóság megragadható, és amit megragadott, az ugyanaz a valóság, mint ami felé kinyújtotta a kezét. A kvantumfizika kellett hozzá, hogy ez a felfogás elkezdjen megváltozni. Hogy ismét elkezdjük megérteni, hogy a valóság valóságkénti értelmezése is fikció. Hogy mindennek a valamikénti értelmezése fikció, amely értelmezés attól függően válik szócsépléssé vagy hasznossá, hogy mi a célja.

Az Univerzum nem VALAMIÉRT van. Olyan, mint a madárdal. Se ő nem akar mondani semmit, se vele nem akart senki mondani semmit. Ezek egyes-egyedül a SZEMLÉLŐ kompetenciái. Ha dal, a HALLGATÓÉ. Az Univerzum önmagában csak egy ének, semmiből a semmibe.

– A Zohár, „Fény”, „Ragyogás” (héber), ötkötetes, talán a hitelesítés kedvéért arám nyelvű, felületesen tórakommentár, a Kabbala (kabbalah: [misztikus] „hagyomány”, héber) alapkönyve. Mint az egész héber hagyomány, végtelenül sokrétű, végtelenül mély és végtelenül összetett. Hogy ki volt a szerző, a Krisztus utáni tizenharmadik század közepén-végén élő Rabbi Mose de León (Mose ben Sém-Tóv), aki közreadta, a nála sokkal előbb, a Krisztus utáni második században élt Rabbi Simon bár Jocháj, avagy generációkon át még ki (kik), nehezen eldönthető, ha eldönthető egyáltalán. Nem is fontos. Akkor is (egyetemes) nemzedékek (egyetemes) tudása rejtőzik benne, ha csupán egyetlen ember vetette papírra. Minél kevésbé szándékoltan és célirányosan tette, annál inkább. És ez messze nem csak a Zohárra igaz.

Az újkori zsidó misztika legnagyobb alakjának Jichák Luria Askenázi ben Slomó, tizenhatodik századi szentföldi kabbalista rabbit tartják. Szűk harmincnyolc év adatott neki, de az is elegendőnek bizonyult számára, hogy mindazt elvégezze, amit más kétszer annyi idő alatt sem. A reinkarnáció kapuja (Sáár HáGilgulim, héber) című művében, melyet az ő írásaiból egyik tanítványa, Chájm Vital rabbi és fia állítottak össze, a lélekszinteket tárgyalva legfelső szintnek az Isten fényéből (Éjn Szof – forrás Köves Slomó) eredő, azzal ezen a szinten még megegyező Jechidát mondja. (A héber „gilgul” magyarul „ciklus” vagy „kerék”. Aki erről a buddhista létkerékre asszociál, még a közvetlen kapcsolat hiánya esetében sem teszi alaptalanul.)

Isten fényének teljes emanációja – lélekszinten a Jechida – Adam Kadmon, a Kozmikus Ember. Várkonyi Nándor széles spektrumban tárgyalja, az egyiptomi mitológiától az indiaiig. A „kozmikus ember” nem egy asztronómiai/asztrológiai meghatározás: azért kozmikus, mert MINDENT magába foglal. Maga a Gúf (héber, „test”, de „személy” is), a lelkek terme, egyben Isten képmása, a Genezis ELSŐ teremtésmítoszában ISTEN KÉPE. Várkonyi is idézi János evangelista-apostolt: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala, és az Isten vala az Ige… Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága.” Az Ige, a görög „Logosz” (latinul „Verbum”) persze nem csak igét jelent, hanem sok minden mást is. Van filozófiai jelentése, retorikai jelentése, vallási jelentése. Itt most egyet ragadunk ki – a többi cizellálás -, a teremtő szót. A megnevezéssel való rámutatást arra, AMI ETTŐL A RÁMUTATÁSTÓL LESZ. Másképp fogalmazva: a RÁVILÁGÍTÁST. És már ott is vagyunk a fénynél. (Lásd még a harmincnegyedik fejezet első bekezdése végén a látásról leírtakat.)

A fizikában legkésőbb az ókortól számítva mindig volt fénytan, de a fény igazán fókuszba Einstein munkássága óta került. Se terünk, se időnk, se megfelelő elméleti hátterünk nincs az általános és speciális relativitáselmélet taglalására, de nincs is rá különösebb szükségünk. (Einstein a Nobel-díjat egyébként nem ezekért, de szintén a fénnyel összefüggésben, az „Egy, a fény keletkezésével és átalakulásával kapcsolatos heurisztikus nézőpontról” című, a fotoelektromos effektust megmagyarázó 1905-ös tanulmányáért kapta.) Mindössze azért hoztuk szóba őket, hogy illusztráljuk ennek a könyvnek a kiinduló hipotézisét: a tudomány vette át a mitológia szerepét, és szép lassan arra araszol, amerről a mitológia érkezett.

Szép lassan bezáródik a kör. Csak az a fogós, ravasz kérdés, hogy ki fogja bezárni.

– Adam Kadmon, mint személy a teremtés – ami voltaképpen még nem bevégzett teremtés, tehát nem teremtés – első lépcsője. Ebből a szempontból ő az első Ádám, a hús-vér Ádám a második, és a zsidó mitológia Messiása (a keresztényeknél Jézus Krisztus) a harmadik (a numerológiai hármas, az egységbe való visszatérés, a kör bezárulása)… lenne, ha Adam Kadmon a teremtés tárgya, és nem az önmagát önmagában szemlélő Isten tükörképe lenne.

Érdemes itt is elgondolkodni, hogy ha csak egyvalami/egyvalaki létezik, az milyen értelemben nevezhető egy-nek, milyen értelemben nevezhető valaminek/valakinek, és milyen értelemben mondható rá, hogy „van”.

Van is és nincs is. Úgy van, hogy lehet.

És úgy nincs.

Hogy mégis bezáródhasson a kör, először szét kell nyílnia. Ez a szétnyílás a teremtés második grádicsa. Nem egy második teremtés, ahogy Mózes után a Kabbala, a Kabbala után Várkonyi beszél róla, csak folytatás. Lehet ugyan másodiknak is nevezni, de ameddig a bűnbeesés nem történik meg, a tulajdonképpeni teremtés sem konszummálódik. Még csak a valóság egyik (képzelt) térfelén mozgunk. Itt jön a képbe a második teremtéstörténet állatvilága, majd az Asszony, mint „isa”, „nő-ember”, s vele az androgün Ádám férfivá és nővé válása. Az „Egy” kizárólag a „kettő” – „több” – függvényében való értelmezhetősége, amit már az első teremtéstörténet is pedzegetett (már csak ezért sem célszerű két teremtésről beszélni).

Ádám tehát MEGNEVEZTE az állatokat. Minek? Ott van a válasz a Bibliában: HOGY NE LEGYEN EGYEDÜL. Minthogy Ádám még nem a bűnbeesés utáni Ádám volt, hanem Isten tükörképe, mintegy társteremtő, így a Várkonyi interpretálta Kabbala, valójában a magát megjeleníteni kívánó Teremtő, a Lelkek Terme, MÁSBÓL NEM TEREMTHETETT, CSAK MAGÁBÓL. Mást nem fejezhetett ki, csak magát. Az állatfajok – az állatfajok egymásutánja, amit a darwini evolúciótan konstatál – ennek a kísérletezésnek az eredményei. „Minden bennefoglaltatik az Emberben”, mondja a Zohár. (A héber „Ádám” annyit tesz, hogy „ember”. De azt is jelenti, hogy „emberiség”. Lélek és kollektív lélek egyszerre és sehogy. Plusz „föld”, héberül „adamah”. Vörös föld, teszi hozzá Georg von Welling, tizennyolcadik századi német alkimista. Az „adam” hímnemű, az „adamah” nőnemű.)

„Minden állat egy rögeszme”, idézi László András Heinrich Steffelt. Adam Kadmon az állatfajokat – így egy régi barátom – mint eltévelyedési lehetőségeket vetette (veti) ki magából.

Én inkább próbálkozásnak nevezném. Minden állatfajban van valami specifikus, amit jobban tud, mint a többi, ugyanakkor a többit sokkal rosszabbul tudja. Egyedül az ember – a megtestesült ember – az, aki – elvben – mindenre képes -, ha nem így, hát úgy.

A teremtés a bűnbeesésig egyetlen kudarcsorozat. Szándékos tévedés, ha úgy tetszik.

Ki honnét nézi.