Kesergő

Posted by
Demszky Gábor
>Negyven éve tudja Szájerről valamennyi Fidesz vezető, hogy meleg. Ez volt róla az első infó, amit magam is hallottam.
Azóta azt is megtapasztalhattuk, hogy “szájerjózsi”, ahogy maguk között nevezték mindent végrehajtott tűzön vízen át, sőt túl is teljesített. Ezt én is megtapasztalhattam, amikor rövid brüsszeli képviselőségem idején eltiltotta tőlem a velem kommunikáló fideszes képviselőket..
Többek között őneki, köszönhetjük az új alaptörvényt, amit büszkén Brüsszelbe repülvén egy szál magában vert bele laptopjàba . Igaz, hogy abban a projektben, ahogy később kiderül csak társtettes volt.
Amúgy az Európai Parlament Fidesz frakciójában vasfegyelmet tartott, csak Deutsch-csal, – aki előbb vagy utóbb borítékolhatóan szàllítani fogja a következő porno, deviáns, alkoholmámoros, drogos sztorit pártja dicsőségére. Csak rá kell nézni, erre a darabokra hullott, szánalmasra torzult figurára.
Ám tapasztalataim szerint Szájernek egyedül ezzel az eltorzult tekintetű, gnóm Tomival kellett kesztyűs kézzel bánnia.
Aki ezt a Szájer történetet nem érti, az nincs tisztában a kormányzó párt természetrajzával. A vezérnek, a párt “gazdájának” (hogy Sztálinra, kit bankrabló tettestársai kezdtek “”gazdának” nevezni) szóval szeretett vezetőnknek mindenek fölött, ott ahová magát sorolja, zsarolható káderekre van szüksége.
Szájer és Deutsch ennek a mindenek fölötti, a Fidesz DNS-ét hordozó, legközvetlenebbi baráti körnek az utolsó mohikánjai.
Ám hamarosan a Fidesz összes fotóalbumából törölve lesznek.
Két igen kellemes arc, de kár értük.
Még míg lehet, nézzétek meg őket jól, farkasok!
Sztálin állítólag könnyeket hullatott, amikor 1935-ben Moszkvában meggyilkoltatatta Kirovot. És utasítására kezdetét vették “a nagy perek”, Hamarosan Frunze tábornok következett, aki nem volt beteg, de Sztálin elrendelte, hogy operálják meg. Utána Kamenyev, Zinovjev és Buharin következett, hogy csak a legismertebbeket említsük. Frunze természetesen ottmaradt holtan a műtőasztalon, de a hős tábornok nevét évtizedeken át egy szovjet tagköztársaság fővárosa viselte.
Nem kell jóstehetségnek lenni, hogy megmondjuk kik állnak sorban a Frunzénak kitalált műtőasztal orbáni másánál. Róluk ugyan nem lesznek fővárosok elnevezve, ám többen közülük, már az utódlás lehetőségére is gondolnak.
És ez lesz a vesztük!
Rogán, Gulyás, Mészáros, Lázár. No meg a szellemi vezér, kinek le nem írom a nevét. Lehet persze, hogy nem ebben a sorrendben. A “gazda” lázálmában a sorrend is, és a szereplők is változhatnak még..
Amúgy már az ókortól hisz az orvostudomány az érvágás szükségességében és gyakorlati hasznában.
Egy hatalma teljében lévő és erős kihívó nélkül burjánzó, aberrált vezetőkkel teli párt, melynek vezetői épp közismert devianciáik miatt lehetnek ott, ahol vannak, és persze mert engedelmesen szolgálják gazdájukat, épp olyan, mint egy élő organizmus.
A gazdának szüksége van ezekre érvágásokra, melyek csak tovább fényezik “szeretett vezérünk dicsőségét”,
kinek majd megszakad a szíve miközben sorra leszámol velük!
**
Szelényi Zsuzsa
>Egyszer, sok évvel ezelőtt örültem, hogy képviselhettem a Fideszt az amerikai demokrata egyezményeken és európai liberális találkozókon a tehetséges fiatal ügyvéd és reményteli liberális politikus Szájer József részvételével. Ahogy Orbán jobbra fordította a Fideszt, Szájer követte, és azóta más ember életét kellett élnie. A Fidesz radikalizálódása cinikus, kiégett emberré tette. Ez egy igazi személyes tragédia. Egy normális buliban normális életet élhetett volna.
Címkép: Szájer fiatalon Szelényi Zsuzsával