Zsebpeca

Posted by

Fábián András

>Barátom meséli. A nyár folyamán, amikor még lehetett, (tudjuk: „Több Balaton, kevesebb Adria.”) feleségével és a három gyerekkel Siófok térségében üdült. Amikor meleg volt, önfeledten fürödtek a tóban, hűvösebb időben sétálni mentek vagy kirándultak. Élvezték a szabadságot. A közeli hárombetűs üzletben a gyerekek meglátták a jellegzetes egyen-horgászkészséget. Műanyag kereten feltekerve 2-2,5 méter 15-ös zsinór, rajta úszó, súly és horog. Rendesen, ahogy kell.

Persze, hogy a három gyereket azonnal felvillanyozta a lehetőség. Apa, vegyél ilyen horgászbotot! Fogunk egy nagy halat és megsütjük ebédre. Már előre élvezték, hogy mekkora lesz az öröm. Tüstént el is osztották maguk között a feladatokat. Természetesen a legnagyobb fog horgászni, a középső segít kifogni a nagy halat a kicsi meg majd kiügyeskedi a horgot a nagy hal szájából. Mert hogy lesz hal, az egy percig sem lehetett kétséges. Az meg hogy mekkora, ugye, elsősorban nézőpont kérdése. Nem volt vitás, hogy 690 forintnak már megvan a helye, a zsebpeca tehát bekerült a kosárba.

A csapat alig várta a délutánt. Úgy tervezték, hogy akkor mennek a nagy halra, amikor már kevesen vannak a szabadstrandon. Manapság ugyanis a Balatonnál a vízpartra kijutni nem kis feladat. Ahol még nem építették be, ott már folynak az építkezési előkészületek. Illetéktelenek elől szigorúan elkerített, elfüggönyözött partszakaszokon épülnek csodavillák, szállodák. A kivitelezőkről és az újgazdag tulajdonosokról tudjukkik. A hajdan homokos, pázsitos parton most bulldózerek, markolók, betonkeverők sütkéreznek, amikor éppen nem marnak bele a földbe, nem nyomnak betont magukból földre-falra.

Szóval maradt a szabadstrand. Addig azonban mindenek előtt egy megfelelő, egyenes ágat kellett találni. Apa mondta, hogy legjobb a mogyorófa vessző. Az kellően egyenes és hajlékony. Irány a kiserdő, keressünk mogyorófát. Az is jó buli. Meglett a vessző, kettőt, hármat is vágtak, hogy a legalkalmasabbra illesszék rá a zsebpecát. Apa drótból még zsinórvezetőt is hajtogatott a botra, fekete szigetelőszalaggal szépen rá is ragasztották. A bot végére került a műanyag tároló. Kész volt a csodás horgászbot. Mindez persze így, elmondva, egy nagy békés és összeszedett munkafolyamatnak tűnhet. Az kivitelezés azonban, természetesen, remek alkalom volt lelkes ötletelésre, veszekedésre, megsértődésre is. Már csak kukacot kellett szedni a kertben, és minden készen állt a nagy kalandra.

Aztán eljött végre a várva-várt perc. Elindult a csapat a vízhez. Kezdődhetett a horgászat. Apa emlékezett még olyan időkre, amikor estefelé, a kövek között pezsgett a víz a sneciktől. Akár kézzel is el-ellehetett kapni a pici, ezüstös halakat. Kaptak egy hurrát, egy mosolyt és mehettek vissza a vízbe pezsegni. Most nem pezsgett a víz. Még csak nem is fodrozódott. Bedobták a horgot a kukaccal, üldögéltek, egyre fogyatkozó, de még mindig nagy reménnyel. A nagy hal azonban nem jött.

Ahogy ott üldögéltek, megállt mögöttük egy bácsi. Nézte őket, majd belenyúlt a zsebébe, komótosan karszalagot és igazolványt vett elő és közölte, hogy ő a halőr és kéri a horgászengedélyt. Apa poénosra vette a figurát és megkérdezte tőle, hogy hol lát itt horgászt, mert ő csak három kicsi gyereket lát, akik egy zsebpecát lógatnak a Balatonba. A vége igazoltatás lett és feljelentés. Az illegális horgászat eszközét a bűncselekmény bizonyítékaként a halőr elkobozta.

Apa és a három gyerek lesújtva, szégyenkezve ballagott haza a vízpartról. A nyaralás hangulata elromlott. A gyerekek szomorúan mesélték anyának, hogy majdnem letartóztatták őket, mert „bűncselekményük volt”. Szerencsére apa megvédte őket.

Tegnap aztán ajánlott levelet hozott a posta. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit (!) Zrt. „halgazdálkodási hatósági eljárás ügyében tett feljelentése tárgyában” a Hatóság határozatot hozott. Az elkövetőt (apát) egy 2014-ben hozott törvény alapján 45 000 forint halvédelmi bírság megfizetésére kötelezte. Fellebbezésnek helye nincs. Indoklás: úgy horgászott, hogy nem volt a megfelelő engedélyek birtokában. Ez utóbbi súlyosbító tényezőként esett latba. Ha ugyanis van engedélye, csak épp nem volt nála, akkor megúszhatta volna akár 30 000 forinttal is. Enyhítő körülmény nem volt.

Eddig a történet.

Nekem erről eszembe jutott saját fiatalkorom. Két kicsi gyermekemmel a Soroksári Dunaágban horgászgattunk hasonló körülmények között. Zsebpeca, mogyoróvessző. Remekül szórakoztunk, bár mi sem fogtunk semmit. Ott is jött a halőr bácsi, kérte a papírokat, ami nekünk természetesen nem volt. Az öreg csendben mosolygott a bajusza alatt, amikor kértem, hogy nézze el, csak a gyerekek miatt, hogy szórakozzanak…

-Hagyja, csak! – mondta, miközben komótosan cigarettára gyújtott. Olyan volt az öreg, mintha Matula bácsi lépett volna ki a Kis-Balaton bozótosából. – Én is így tanultam meg szeretni a horgászatot. Apám nekem is mogyorófavesszőre kötötte a cérnát, dugót, hajlított gombostűt. A gyerekeknek meg kell tanulni szeretni a vizet, a horgászatot. Csinálják csak nyugodtan.

Álldogált még kicsit, nézte a gyerekeket, mosolygott, örült az örömüknek. Mikor elszívta a cigarettát, jó fogást kívánt és ballagott tovább. A gyerekeim máig emlegetik „Matula bácsit”, máig szeretnek horgászni.

Az én szegény barátom gyerekeinek a Kormányhivatal törvényszolgái viszont valószínűleg egy életre elvették a kedvét attól, hogy valaha is engedélyt váltsanak és botot vegyenek a kezükbe.

Ami a büntetés méltányosságát illeti: egy kiló élő ponty 1000 forintba kerül. A bűnösök tehát közel húsz karácsonyra, előre, egyben kifizették 45 kiló ponty árát. Több mint valószínű, hogy karácsonykor náluk soha többé nem kerül hal az asztalra.

Erről jut eszembe, mert utánanéztem. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. árbevétele tavaly meghaladta az 1 milliárd forintot, ezen belül közel 800 millió forint a horgászjegyek értékesítéséből származott. Hogy mekkora volt a bevételük az ilyen semmire sem jó, értelmetlen büntetésekből, arról nincs megbízható adatom.