Katonák vagyunk golyózápor közepette

Posted by

Mészáros József

>Üres a kamara, üres a padlás! Rohantam a szokásos boltomba, s vettem huszonöt kiló finomlisztet. Hazaérve Katinkám nem dicsért, hanem dorgált, mert ő kenyérlisztből szokott kenyeret sütni, most ezt is megtanultam. Vissza a boltba, de az eladó közölte: élelmiszert nem cserélünk! Ám néhány kedves szó és a lány megmentette a házasságomat. Előkerült az élesztő, só, keverőtál, miegymás. Amikor bekapcsoltuk a villanysütőt, azonnal kiderült, hogy nem tudni mikor, hogyan, de bedöglött. Telefon, villanyszerelő: Nem jövök, uram! Járvány van! Még szerencse, hogy a szomszéd sütője működött. A sütés sikeres lett, de mégsem kaptam dicséretet, mert amíg a kenyér sült, addig a a szomszéddal bepálinkáztunk.

A családtól parancsot kaptunk, hogy mi öregek ki ne mozduljunk, majd ők mindent ideszállítanak. Apróságokért nem szabad ugráltatni senkit, így olykor-olykor megszegtük a karantént, s ha nem voltunk otthon és megszólalt, nem vettük fel a telefont. Egyszer megfeledkeztem a szabályunkról és felvettem. Ekkor a hangosbemondó éppen azt mondta: „A Deák tér állomás következik!” Eskü alatt, töredelmesen bevallottam, hogy ez csak egyetlen egyszer történt meg.

A metróból átszálltam a villamosra. Hárman voltunk a kocsiban, rajtam kívül egy alvó hajléktalan és a jegyet kérő ellenőr, aki le akarta szállítani a szerencsétlent, mert nem volt rajta maszk. Gyorsan akcióba léptem, előkaptam a táskámból egy nejlonzacskót, azt három helyen feltéptem, s ráhúztam a jóember fejére. Látszott a szeme és a szája, az ellenőr legyintett, és ő szállt le. A hajléktalan dicséretként megveregette a vállamat, csak annyit motyogott: Kösz, haver! Gondoltam, végre valaki értékeli a nyüzsgésemet.

Védekezünk, védekezünk! A vírus meg támad és röhög rajtunk. Mert nem nyílt színi ellenség, hanem fantom.
Olvasom: „Kína szabadította ránk!”
Olvasom: „Amerika szabadította ránk!”
Olvasom: „A Soros szabadította ránk!”

Nem! Szerintem az anyósom! Ugyanis a halálos ágyán elátkozta a világot, de legfőképpen engem. Jövőbelátó asszony volt, nyugodjék békében. Üzenem neki: szóljon Kínának, Amerikának, meg Sorosnak, hogy ne röhögjenek rajtunk a vírusaik, és rendeljék őket vissza az állomáshelyükre. Azonban visszaütött a bumeráng, mert a két nagyhatalmat is elkapta a sunyin támadó vírus. Csak ez a Soros úszta meg. Szerintem ő lehet a mama embere.

Ápolónő lányunk a vírus-ügyeletes kórházból nem jöhetett haza. Tántorogva a fáradtságtól gondozták a betegeket. Etették az orvosokat, ápolókat, és a legfáradtabbakat elzavarták aludni. Kikiáltottak egy mozgalmat: „Etesd a dokit! Pihentesd a dokit!”

Mi itthon ugyanilyen szolidaritásban éltünk a szomszédokkal: mindenki otthon volt. Az elején még nem verték a gyereket és az asszonyt, csak szexeltek és ittak. Megbeszéltük telefonon, hogy mindennap délelőtt tizenegy órakor egyszerre pálinkázunk. Konferencia-beszélgetésen koccintunk, és teljes hangerővel üvöltjük a telefonba: „Egészségünkre!” Ezt fegyelmezetten be is tartottuk.


Mit ad Isten? Bejelentették, hogy vége a járvány első szakaszának, így mindenki elment dolgozni, akit közben nem rúgtak ki. A társasházban nagy lett a szürkeség, megszűnt a közös pálinkázás, gyerekverés, asszonyverés, és elmondásuk szerint a szex is, csak a családi szeszelés maradt meg a televízió előtt. Azért így is színes ez az élet! A minap bejelentették, hogy itt a második hullám, de mi már nem félünk tőle! Mindannyian színes maszkokkal rohangálunk a városban a vírusok között, mint a veszélyérzettől elfásult katona a hadszinttéren a golyózápor között.

A vírus meg lecsap ránk vagy röhög rajtunk.