Szájer József egyetért a kormánnyal, de lemond

Posted by

szabadeuropa.hu
Lemondott európai parlamenti mandátumáról Szájer József, a Fidesz politikusa.  Szájer december 31-ével mondott le európai parlamenti mandátumáról, döntéséről vasárnap tájékoztatta David Sassolit, a EP elnökét. Az MTI idézi Szájer József közleményét, amelyben arról ír, hogy hosszas gondolkodás után született meg a döntés, indoklásában pedig lelki terhekre hivatkozik az 59 éves politikus. Mint írja:“A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom.”

Békési Joe rajza

A képviselő úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgozott. Feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választói érdekeit képviselni – tette hozzá. Szájer József azt is közölte: a jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett szellemi területen folytatja a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát, de hogy pontosan mi lesz új feladata, arról későbbre ígért tájékoztatást.

Szájer József a Fidesz alapító tagja, 1990 és 2004 között a párt országgyűlési képviselője, majd négy cikuson keresztül az Európai Parlament tagja.