Veterán legendák: Mike Tyson és Roy Jones Jr. összecsap

Posted by

Mike Tyson és Roy Jones Jr. csap össze magyar idő szerint vasárnap hajnalban Los Angelesben. A közelmúlt két meghatározó bokszolója 54, illetve 51 évesen feszül egymásnak a nyolcmenetesre (menetenként kétpercesre, KO nincs) tervezett összecsapáson. A Sport1 élőben közvetíti a zárt kapus gálát. De ehhez korán kell kelni, vagy sokáig fennmaradni:
ÖKÖLVÍVÁS
PROFI GÁLA

Vasárnap, 3.00: Mike Tyson–Roy Jones Jr. (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
MIKE TYSON
1986. november 22-én a 28. profi mérkőzésén a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki címéért a második menetben technikai KO-val legyőzte Trevor Berbicket, s 20 évesen minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka lett. Szinte a semmiből érkezett a csúcsra. A profiboksz.hu Tysonról szóló egyik cikkében a szerző megemlíti, tizenegy hónappal a címmérkőzés előtt a The Ring magazin ranglistáján még semmi jel sem mutatott arra, hogy Mike egyáltalán jegyzett bokszoló lesz. Tyson felbukkanásakor a királykategória válságát élte, részben ennek tudható be, hogy nem volt a láthatáron egyetlen olyan bunyós sem, akiért lehetett rajongani, vagy akinek stílusa felkeltette volna a szakemberek figyelmét. S akkor felbukkant Tyson, aki fekete cipőben, a klottnadrágra kísértetiesen hasonlító fekete gatyában, a külső szemlélőnek szinte kocsmai stílusban kergette ellenfeleit a kötelek között, s kiverte belőlük a lelket. Tyson stílusát mentora, Cus D’Amato alakította ki.
Tony Tucker legyőzésével (1987. augusztus 1.) a WBC világbajnoki címe mellé megszerezte a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) vb-övét is, ezzel egyesítette a vb-címeket, s a királykategória vitathatatlan bajnoka lett. Hat címvédés – köztük a Larry Holmes elleni – következett úgy, hogy egyik ellenfelével sem kellett 12 menetet bokszolnia. Váratlanul taszították le a trónról: 1990. február 11-én James Douglastól kiütéses vereséget szenvedett a 10. menetben, s ez még akkor is igaz, ha ellenfelét a mérkőzésvezető számolása és a gong mentette meg a KO-tól. Tyson ugyan megnyerte a következő négy összecsapását, de a visszavágó nem jött össze, mert Evander Holyfield végzett Douglasszel. Következett volna egy Holyfield–Tyson mérkőzés, de Iron Mike megsérült, s mire kettejük csatája tető alá került volna, a kihívót kivonták forgalomból. A Miss Fekete Amerika szépségverseny győztese, Desiree Washington ugyanis feljelentette nemi erőszakért. Más kérdés, hogy a hölgy saját elmondása szerint magától ment a bokszolóhoz, s az „erőszak” előtt le is vetkőzött. Washington ráadásul nem is rögtön az eset után tett feljelentést, hanem hetekkel később, de így is per lett az esetből. S noha nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy történt-e nemi aktus vagy sem, az ökölvívót nemi erőszakért hat esztendő börtönre ítélték, amelyből hármat le is töltött.  Szabadulása után a WBA trónját vette célba, amelyet Bruce Seldon lemészárlásával meg is szerzett. Ennél a szervezetnél elfogadta a nála négy évvel idősebb Evander Holyfield kihívását. Akihívó a 11. menetben bedarálta a címvédőt. Többé már nem lett világbajnok. Még 10 mérkőzése volt, háromszor kapott ki – 2002-ben Lennox Lewis verte meg –, két találkozóját meg nem történtté nyilvánították (no contest). Utolsó meccsét 2005. június 11-én bokszolta Washingtonban, Kevin McBride a hatodik menetben technikai KO-val legyőzte.

ROY JONES JR.
Amatőr karrierje fényesebb volt, mint Tysoné, az 1988-as szöuli olimpián nagyváltósúlyban a döntőig jutott, amelyben elcsalták a meccsét, pontozással kapott ki a dél-koreai Pak Szi Huntól – ennek ellenére az amerikai bokszoló kapta az ötkarikás játékok legtechnikásabb ökölvívójának járó Val Barker-díjat. Amatőr mérlege 135 győzelem, 10 vereség, ezt követően állt a hivatásosok közé, első meccsét 1989-ben vívta. Huszonegy siker – csupán egyetlen pontozásos – után a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) középsúlyú vb-címéért bokszolhatott, 1993. május 22-én Washingtonban pontozással megverte Bernard Hopkinst.
KO-val intézte el Thulani Malingát, technikai KO-val Thomas Tate-et, utóbbi volt az egyetlen címvédő összecsapása a középsúlyúak között, majd egy kategóriával feljebb, nagyközépsúlyban kihívta az IBF világbajnokát, a 44 győzelemmel és két döntetlennel álló James Toneyt, akit akkoriban súlycsoportoktól és szervezetektől függetlenül a legjobb bokszolónak tartottak. Innentől kezdve Roy Jones lett a világ legjobbja.
A KO magazin 2003. júniusi ranglistáján Roy Jones vezette a súlycsoportoktól és szervezetektől független ranglistát, Bernard Hopkins és a pehelysúlyú mexikói Marco Antonio Barrera előtt, a legjobb nehézsúlyú, Lewis a kilencedik volt. Jones tisztában volt azzal, hogy a királykategóriában nincs keresnivalója, ugyanakkor a félnehézsúly regnáló világbajnoka (WBC, IBF), Antonio Tarver nyilatkozataiban szinte kiprovokálta a Jones elleni találkozót. A súlycsoport korábbi ura a 2003. november 8-i összecsapáson „matt” teljesítményt nyújtott – állítólag a fogyasztás viselte meg –, lelassult, Tarver gyakorlatilag leiskolázta, ám a pontozók Jonest hozták ki győztesnek. Tarver a 2004. május 15-i visszavágón nem bízta a pontozókra a döntést, a második menetben technikai KO-val győzte le a legendás bokszolót. Egy három állomásból álló vereségsorozat kezdete volt ez a kudarc, Glen Johnsontól és a Tarver elleni trilógia harmadik epizódjában (2005. október 1., Tampa) pontozással kapott ki. Ezután retromeccseket vívott.

A Képes Sport alapján