Az örök nagy magyar provincialitásról

Posted by
Gábor György
>Meghalt Maradona, s akár futballszerető az ember, akár utálja az egészet, Maradona halála, magától értetődő módon a világsajtó vezető híre. Egyszerűen azért, mert aktív futballistaként elérte azt, rajta kívül ugyenezt egyedül Pelé, hogy a Föld millióit vagy inkább milliárdjait volt képes szórakoztatni, mind az öt kontinens lakóinak örömöt szerezni tudásával, ügyességével, képességességével.
Ugyanez a helyzet a hollywoodi világsztárokkal, teszem azt a kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színésszel, bizonyos George Clooney-val.
Elképesztően provinciális ország az, ahol a kormány és szolgahadának kínos és röhejes buzgalma, az igazságtalanságügyi miniszter asszonytól a gazda mocskos szájú tudattalanjáig (az 5-ös számúra gondolok félreértéseket elkerülendő) vezényszóra esnek neki a színésznek, aki egy kijelentésével olyat mert mondani, ami a Gazdát megbántotta, s amiért az ő tarkálló lelkének mezején szárba szökkenő virágok rögvest lekonyultak és hervadásnak indultak. Na, erre aztán jönnek a talpasok mind, s nekiesnek ennek a színésznek.
Az egyik talpas meghívná őt kávézni (meghiszem azt!), hogy elmagyarázza neki, mi az a jogállam (joguralom). A másik talpas (bocskoros) filmesztétába csap át, nagyvonalúan és leereszkedő módon vállon veregeti egy-két filmje miatt, majd tudatja vele, miheztartás végett, hogy vegye tudomásul, ő csak egy közepes színész, hisz mennyivel jobb nála például X meg Y (na szegény Clooney, legfeljebb az 5-ös numerától nem fog kapni főszerepet az államtól ismételten kegydíjként kezébe csúsztatott közpénz- prémiumból készülő produkcióban), hogy aztán a filmszínész-komparatisztikáját arra futtassa ki, hogy Clooney amúgy nettó hülye, mert Orbánt bírálta. Végül az 5-ös számú gazdagon díjazott szolgalelkület ad a nyájas olvasóinak egy olyan USA-képet, ami Rákosi sajtósainak is a dicsőségére vált volna, amin egy BAZ megyei vagy Hős utcai lakos is szánakozva eltöpreng, hogy borzalom, hát hogyan is lehet amott így egyáltalán élni, s amin egy átlag-amerikai Joe is rettentő jóízű kacagásba törne ki, ha tudna székely rovásírásul, mert ezeket a marhaságokat már nem is magyarul, hanem spirituális rovásírásul foglalta publintásába az 5-ös.
Hihetetlenül provinciális az egész. Ráadásul röhejes, mert nem veszik észre ezek a rendületlen és permanens fenéknyalók, hogy kontraproduktív minden próbálkozásuk: mint fent említettem, röhejes és kínos, mert ezt az izmoskodást nem tudják megnyerni, hülyézzék le vagy buktassák meg alkotmányjogból Clooney-t annyiszor, ahányszor csak akarják. Mert Malaysiától Patagóniáig ő a világsztár, s nem a magyar miniszter asszony vagy a bérseggnyaló. Hisz éppen úgy, mint Maradona, ők szórakoztatják ilyen meg olyan, jobb vagy kevésbé jó filmjeikkel az emberek milliárdjait.
Két fontos mondásra hívnám fel az érintett magyar miniszter asszony és az 5-ös figyelmét. Az egyik G. B. Shaw története. Egy bemutatóját követően, miután megjelent a függöny előtt maga a szerző egy meghajlásra, a közönség standing ovation-nel köszöntötte. Ám hirtelen az ötödik sorból fölemelkedett egy kritikus, és odaordította az ünnepelt szerzőnek: Ez egy szar darab! Mire Shaw mosolyogva ránézett, s az alábbiakat kiabálta vissza: Igen, uram, egyetértek Önnel. De mondja, mit tudunk tenni mi ketten ennyi emberrel szemben?
A másik neves mondás gróf Andrássy Gyulához kötődik. A többféle módon megőrződött történet szerint egy hivatalos fogadás alkalmával, ahol ő volt a házigazda, hosszan elbeszélgetett Munkácsy Mihállyal, és elhanyagolta az érkező magas rangú vendégeket. Egy barátja megjegyezte, hogy a külügyminiszternek nem kellene ennyit foglalkoznia „egy piktorral”. Andrássy erre azt felelte: „Mondd csak, tudod, hogy ki volt Németalföld miniszterelnöke Rembrandt korában?”
Nos, ennyit Varga Judit, az 5-ös lovagkeresztes és George Clooney perspektíváiról.
Oh! irgalom atyja és kínos magyar provincialitás, ne hagyj el.