Gumiszoba

Posted by

Szele Tamás

>Én ezzel az üggyel nem akartam foglalkozni, éspedig elvből nem, de mivel ma reggel arra ébredtem, hogy egy előttem ismeretlen zenész meg akar verni, sajnos kénytelen vagyok rá. Mondjuk ezzel a szándékával már felhagyott szerencsére, bár most sem tudom, sírjak vagy nevessek, leginkább nekem is hasonlók jutnak eszembe…

De hát lássuk, miről beszélek. Nem akarom – mert nincs sem időm, sem energiám rá – bemutatni Egres Béla szélhámos gazdag életművét, mellyel már kötetnyi írásban foglalkoztam. Különben foglalkozott volna vele az ápolói kar a zárt osztályon, ha nem azt műveli, hogy online mindenféle embernek kiadja magát és többnyire a kormány vélt érdekében fenyeget álneveken valódi személyeket, testületeket, volt ez már fociultra (a Fradi B-közép kereste is egy darabig), volt már Békemenet, volt már BM-államtitkár, sőt, buktatott is majdnem minisztert és államtitkárt, mikor pár éve egy nemlétező kisvasút nevében álnéven vállalta a felelősséget a Budapestet belengő trágyaillat miatt.

Mondjuk a szag valódi forrását pont emiatt nem ismerjük máig, ugyanis az illetékes minisztérium elfogadta az álnéven írt levelét hivatalos magyarázatnak, aztán hatalmas botrány lett, mikor kiderült, hogy nem létezik a cég, aminek a nevében levelezgetett. Kiadta ez az ember magát már mindennek, és mivel mulatságos szélhámos, kis magyar köpenicki kapitány, hát írtam róla és a kalandjairól elég sokat. Mert közben ügyes, tehetséges ember, tényleg képes elhitetni könyvkiadótól minisztériumig mindenkivel, hogy az, akinek álorcáskodja magát. Annyit meg kell hagyni: soha egy vas haszna nem volt tudtommal a csibészségeiből, őt a szent tűz és az őrület hajtja, meg a kormány iránt érzett őszinte, soha be nem teljesedő, plátói de lángoló szerelem. Itt egy rövid, távolról sem teljes összeállítás a kalandjaiból, ha valakit érdekel, lehet benne búvárkodni.

Mármost én utóbbi időben nem foglalkoztam ővele. Úgy voltam a dologgal, hogy van elég bajunk, világjárvány idején az őrült szélhámosokat félretesszük, majd játszunk velük, mikor elmúlt a vész. Mert őrült, kétségtelenül az: ha egy akármilyen néven aláírt akármilyen iratban felbukkannak a kopaszra nyírt lányok, a kötelező katonai szolgálat (nőknek is) vagy az általános kényszermunka és a Magdolna-mosodák, azt ő írta, ez néhány a rögeszméi közül.

Hanem Bélánknak nagyon rosszul eshetett a hanyagolás. Még kitalált egy Éljenjeni nevű hölgyet, aki nem tudom mit művelt, de leszúrták a gonosz migráncsok egy görög szigeten vagy szigettel, nála ez sosem egyértelmű, de mivel a fülem botját sem mozgattam rá, elkezdett áskálódni. Mint egy féltékeny asszony. Először a dunakeszi önkormányzattal hitette el, egy, a nevem alatt indított petíció útján, miszerint én akadályoztam meg, hogy a metró kimenjen Dunakesziig, mert meg akarom menteni a pülümfákat.

Pülümfák nem léteznek, nekem nincs befolyásom a BKV beruházásaira, és életemben nem írtam petíciót, főleg, mert nem hiszek abban, hogy hatásos lenne. Ezt valahogy sikerült megmagyaráznom, de azért kerülöm Dunakeszit, mert mi van, ha valaki nem hitte el?

Nyáron is volt egy euforikus periódusa, akkor nem volt időm érdemben foglalkozni vele, ugyanis egy valódi munka miatt épp Koppenhágába készültem, el is sikerült jutnom oda, sőt, még vissza is, bár ez világjárvány idején kisebb csodaszámba ment, de érthető, ha a fontos dolgokra koncentráltam és nem a futóbolondokra.

Aztán is úgy hetente egyszer-kétszer fenyegetett, hisztériázott, hazudozott meg álneveken megpróbált beleráncigálni hülyeségekbe, de hát nem most jöttem a hat húszassal, felismerem részint az állandó és következetes helyesírási hibáit, másrészt a rögeszméit, hagytam a helyén, a gumiszobában. Írt ő nekem még MIÉP-alapító nevében is – fogalmam sincs, miért kéne ettől meghatódnom, legfeljebb röhögtem, hogy egyik bolond náci kiadja magát a másik bolond nácinak. Én már csak egy kávét kérek.

Hanem az utóbbi hetekben hiperaktívvá vált. Egészen komolyan fenyegette az SZFE diákjait, onnan tudom, hogy telefonon felhívott egy régi és feltétlenül megbízható ismerősöm, megkérdezte, hogy ki ez és mennyire veszélyes? Hát, a gyakorlatban annyira, mint egy búgócsiga, csak kellemetlen tud lenni. Aztán engem is fenyegetni kezdett e-mailben, aminek sok előnye van, ugyanis ilyenkor elolvasom, letiltom, ő csinál egy új fiókot, legközelebb arról fenyeget, azt megint elolvasom, letiltom és da capo al fine. Nem tettem eddig közkinccsé ezeket a műveit, nem akartam nyilvánosságot adni szegény elmehunyt rohamainak, de kénytelen vagyok pár gyöngyszemet bemutatni lírájából.

„Gondolom értesültél a legújabb hírekről! Az SZFE diákok feladják a blokádot méghozzá a frissen megszavazott korlátozásoknak köszönhetően amit pont a blokád miatt hoztak.
Már rég meg kellett volna hozni ezeket a korlátozó intézkedéseket, de ismered Viktorunkat. Volt egy szálka a szemében, mely nem hódolt be neki. Egyetlen esélye volt az egyetem kiürítésére méghozzá ez ami most történik.
És persze ehhez az is kellett, hogy az egyetem mellett élők folyamatosan panaszkodjanak a kuratóriumnak illetve az egyetem belsejéből fényképek szivárogjanak ki az áldatlan állapotokról.

Miénk a győzelem, tiétek a vereség.
Egy hónap múlva karácsony, utána vizsga időszak, februárra az egész feledésbe fog merülni. Lesz egy új SZFE új tanárokkal és diákokkal!

Orbán Viktor Isteni mivoltát mi sem bizonyítja jobban, hogy az elmúlt tíz évben semmivel se lehetett megtörni a hatalmát. A járvány is Őt segíti, hisz megtörte a diákellenállást és a kezére játszotta az egyetemet. Mivel nem lehet gyülekezni ezért minden amit ezután megszavaz az Országgyűlés elfogadottá fog válni mivel senki sem fog kimenni tüntetni. Hallgatás pedig néma beleegyezés.”

Külön felhívnám a figyelmet a szálkára a miniszterelnök szemében, mely nem hódol be. És ha behódol, akkor ugyanolyan rossz helyen van a szemében… meg Orbán Viktor isteni mivolta sem kutya.

„Drága Kedves Tamásom!

Hogy tetszett a BME-s diákok mutatványa. Egy kis pénz és sör csodákra képes. A jobboldali sajtó most azon pörög, hogy milyenek már megint az egyetemisták. Hamarosan hasonló képek fognak megjelenni az SZFE felszabadult épületeiről is.
Nézz csak nagyokat, gondoskodtam róla, hogy ez így legyen! 😀 A telex már tud a BME-n rendezett színházról. Az egyik HÖK képviselő rájött és köpött. Hamarosan be lesznek tiltva a diák szervezetek az LMBTQ szervezetek és a muzulmán közösségek.
Civil kezdeményezés indult annak érdekében, hogy Orbán Viktor kormány kapjon mandátumot 2030-ig. Éljenjeni miatt pedig hamarosan tömegek fogják az ellenzéki pártok székházait megostromolni.”

Rusztikusan fogok fogalmazni: lószarról gondoskodtál te, drága, kedves Béluska, nem cirkuszról. Ezt már eljátszottad párszor, bármi kellemetlenség támad, jelentkezel és vállalod miatta a felelősséget, mint egy palesztin terrorszervezet a hetvenes-nyolcvanas években, csak még a néhai Fekete Szeptembernek is több esze volt és inkább lehetett velük tárgyalni, mint tevéled. Hanem most jön a mai remeke, amit speciel nem ő írt. Hanem egy zenész, ne írjuk le a nevét, mert ő is áldozata a szélhámosnak. Épp teszem fel a kávét ebben a ködös, nyálkás novemberben és átkozom a világot, miért kell felkelni, mikor e-mail jön, pihegve szól, küldte Sz. L.:

„Kedves Szele Tamás, K. R. É. és Kósza Krónikák! (a kedves csak irónia mivel kedvességről szó sincs bennetek)

Hosszas nyomozó munka volt kideríteni elérhetőségeteket és az, hogy kik vagytok mivel álnevek után nyomozni nagyon nehéz, főleg, ha az ember nincs folyamatosan jelen az online térben.

Zenei stílusom nagyon megosztó és minden kritikát szívesen veszek és elfogadok, de amit az elmúlt hónapokban műveltetek az sok szempontból is kimeríti a zaklatás és a hitelrontás fogalmát.
E miatt arra kényszerültem, hogy netes csatornáimat befagyasszam. Fontolgatom a feljelentést, de jelenleg se időm se pénzem se energiám egy jogi hercehurcához, bízom benne, hogy levelem célba talál. Megelégszem azzal, hogy a sok kamu profilt jelentettem amik szerencsére hamar eltűntek.
Lehet a zeném szar, de ti mint emberek vagytok szarok! Hogy jöttök ahhoz, hogy álneveken különböző közösségi oldalakon mindenféle rágalmat terjesszetek rólam, csak mert zenei stílusom nem nyerte el a tetszéseteket?
Ha nem tetszik a zeném nem kell hallgatni! Van még rajtam kívül sok ezer együttes magányos zenész akiket lehet hallgatni.
Hogy jöttök ahhoz, hogy hírbe hoztok engem olyan emberekkel akikről ti is tudjátok, nem léteznek- ergo semmi közöm hozzájuk?
Ki az az Éljenjeni? Miért terjesztitek, hogy ő a feleségem? Lehet zeneileg egy nulla vagyok, de az életemet és a magánéletemet nem kellene feldúlni!
Miért kellett H. L.-nek azt mondani, hogy kopaszra akarom nyírni??? Tudom, hogy kicsoda, de nem ismerem és soha semmi bajom vagy dolgom nem volt vele!
Ha valami bajotok problémátok van velem akkor nyomozzátok ki hol lakol, hol dolgozom vagy hogy hol lépek fel és mondjátok a pofámba. Ne vad idegeneket hergeljetek ellenem!
Miért kell hajnalban arra kelnem, hogy egy vad idegen (H. L.) a házam előtt ordítozik és egy gitárral fenyegetőzik? Miért kell a családomat ilyen stresszes helyzeteknek kitenni?
Kik vagytok egyáltalán? Ne ti szabjátok meg másoknak, hogy mit szeressenek. Zeném tudom nem színvonalas, de én legalább önmagam adom- felvállalom magam és leszámítva, hogy amit játszom az egy ocsmány hangzavar, semmi ízléstelen vagy erkölcstelen nincs benne!
Bízom benne, hogy velem párhuzamosan a való villa celebjeit is zaklatjátok- mert az amit ők művelnek valóban ízléstelen- erkölcstelen.
Tudom sokan rám néznek és látják velem nyugodtan ki lehet kezdeni, de hosszú évek munkájával van akkora rajongótáborom, hogy nem vagyok egyedül és az ilyen zaklatóknak tudnék meglepetést okozni!

Nem vagyok a balhék híve, de nagyot tudok ütni ha kell.

Remélem érthető voltam!”

Elképzelésem sem volt az illető úr személyéről vagy zenéjéről, a YouTube-ról kellett kikeresnem, hogy játszik – hát, nem kenyerem a stílusa, de hallottam már nála ezer rosszabbat is. Szerintem egész elfogadható zenész ez az ember, no. De mit művel kinek a mijének a kije? Még magát az urat is úgy kellett kikeresnem a böngészőben, itt görbüljek meg, ha a mai reggel előtt ismertem a nevét…

Ja, Éljenjeni és kopaszra nyírás. Akkor ez bizony Béluska bátyuska megint. És megint az én nevemmel él vissza. Szerencsére sikerült megmagyaráznom, mi a helyzet, béke van, de most meg kell tennem a nagy nyilvánosság előtt is, mielőtt a vén szamár mit tudom én, vasúttársaságot vagy független hitelbankot alapít a nevemben és a részvényesek pénzével Abesszíniába szökik hastáncosnőnek.

Szóval: ehhez sincs semmi közöm, nem volt, nem lesz.

Felmerül a kérdés, hogy miért űzheti kisded játékait ez a mitomániás őrült, tán politikai okokból vigyáznak rá?

A válasz nem politikai.

A válasz a magyar polgári jogban rejlik.

Abban a pillanatban, ahogy egy vörös cent, egy lyukas fillér haszna lenne a szélhámoskodásból, megállna a bűncselekmény, és a Btk. alapján el lehetne ítélni. De vigyáz, hogy haszna ne legyen belőle. Így viszont „csak” személyiségi jogokat sért, ami lehet polgári kereset tárgya, sőt, meg is esett már, hogy vizsgálat indult ellene. Olyankor ő ájtatosan meglebegteti szempilláit, eljátssza az ártatlan, idősödő bácsit, és előadja, hogy semmiről nem tud, neki gonosz emberek ellopták a jelszavait és mindenről ezek az ismeretlenek tehetnek. A tekintetes bíróság pedig, lévén, hogy nem IT-szakember az elnöke, és lévén, hogy amúgy is szabadulni akar a piti, polgári jogi, rágalmazásos ügytől, elfogadja ezt a magyarázatot, és a nyomozó szervek nekiállnak bottal ütni az „ismeretlen gonosz emberek” nyomát, mely ősi kínai kriminalisztikai módszer.

Amerikában már rég rározsdásodott volna San Quentin lakatja, ott ugyanis nagyon komolyan veszik a személyazonossággal való visszaélést.

Mármost emiatt nem is nagyon találok én jogi képviselőt egy ilyen ügyben, ugyanis nem Btk.-s, nem hivatalból üldözendő, Ptk.-s, csak nekem kerülne pénzbe (de legalább sokba) és a gyakorlatban megnyerhetetlen. Meg ha meg is nyerjük és ezermilliárd rénes forint kártérítésre kötelezik, hogy hajtom én azt be valakin, aki a magánéletében szórólapok terjesztéséből él?

Azt megint nem ígérhetem, hogy elutazom Pécsre, ahol él, és lepofozom, mint a pengős malacot, ugyanis ez jogi szempontból fenyegetés volna, akármit is gondoljunk az eljárás helyes avagy helytelen mivoltáról, tehát szükségesnek tartom megjegyezni, hogy nem teszek így.

Amúgy sem vagyok én B. Zsolt, ő szokott hőzöngeni. Hanem akkor hogyan teszek? Fogalmam sincs, de így nem hagyom a dolgokat, az biztos. Nem lehet igaz, hogy ez az őrült szabadon hazudozik, a gumiszoba meg üresen tátong… Még egyszer, zárásként: semmi közöm ehhez a mániás bolondhoz, ha valaki olyant tapasztal a nevem alatt, amit váratlannak érez, kérem, értesítsen.

Én meg csak eljuttatom Bélánkat az ápolók ölelő karjaiba valahogy.

forgokinpad.blog

Címkép: Gumiszoba