Mit szagolgatnak ma az asszonyok?

Posted by
Kőrössy P. József
>Beszélgetünk. (Ajuszi 86). „Amikor ti születtetek, nem tudtuk, hogy mikor várhatjuk a gyereket. Nem úgy, mint most, ahogy Saca mondja, a lányod, hogy december elejére van kiírva. Mi az, hogy kiírva? Megmondják neki előre, hogy mikor menjen be, és akkor szülni fog? Ilyen az én időmbe nem volt. Azt tudja az ember.
Amikor Magdi húgod született, reggel elmentem kenyérért a Hattyú utca végébe. Hazahoztam a kenyeret és lefeküdtem, mint mindig a születésnapomon, március 4-én. Amikor felébredtem, éreztem, hogy menni kell. Közel volt a villamosmegálló, a Teleki utca sarkán. Egészen a szüldőig vitt. Hát maga miért csak most jön, kérdezte az orvos magyarul. Mikor jöhettem volna? Most van itt az ideje. Harmadik gyerek, csak tudom. Elment a magzatvíz, száraz szülés volt, fájdalmas. Pedig Magdi kicsi volt, de mégis. Másnap megszületett.
Hozták az ebédet, és hozták az urnát is, mert éppen választás volt. Nem tudták kihagyni. Még remegett a kezem. Elém tolták a papírt, írjam alá, hajtogassam össze és tegyem az urnába. Nem tudom mire szavaztunk, mindegy is volt. Szívesebben nyúltam volna a kanálért, de nem. Voltak asszonyok, akik nálam is nehezebben szültek, azok veszekedtek velük, menjenek ki. Ki akarták zavarni ezeket. Nem mentek, amíg nem szavazott le mindenki. Balikok voltak, mit kerestek ott?
Amikor te születtél, szeptember elején, első gyerek, fiú, érett a dinnye. A nagypiac akkor az Ullmann palotával szemben volt. Mentünk apáddal moziba, már nem tudom mit néztünk meg és hazafelé a piacon keresztül. Ott voltak kirakva a dinnyék. Ládákban, meg a földön. Őrizték. Megkívántam, de szégyelltem apádnak mondani. Nem tudom, miért, szégyelltem. Mentünk felfelé a negyedikre, a lift sohasem működött és még jobban éreztem a dinnye illatát. Százkét lépcső, és én mindegyiken egy szép, pirosbélű dinnyét láttam. Amikor hazaértünk, nem bírtam tovább, mondom apádnak, hogy megkívántam a dinnyét. Úgy ennék. Hát ott jöttünk el mellette, miért nem szóltál? Szégyelltem, mondom neki. Apád lement és hozott egy dinnyét. Már be voltak zárva, de mondta az árusnak, hogy terhes asszonynak vinné. Adtak neki. Egy falatot ettem belőle, nem kellett több. Csak megkívántam. Az illatát meg bevittem veled a szüldőbe másnap.
Lodyval voltam terhes, amikor a boksz szagát kívántam meg. Petróleum szag. Pucoltam a hagymát a konyhában ülve, mert állni már nem tudtam és ott volt előttem kibontott lapos dobozban a cipőbox. A krém. Azt szagoltam. Nem állandóan, csak bele-bele. Egyszer váratlanul jött haza apád. Hát te mit csinálsz? Pucolom a hagymát, szagolom a boxot, mondom neki. Nézett rám. Tudott nézni, hát még, amikor azt hallotta, hogy a boksz szagát kívánom. Becsempésztem a szüldőbe is. Miért ne?! Tudod te miket visznek be az asszonyok magukkal, ha van rá idejük bepakolni? Nem tudod!
Magdinál használt a hársfatea, amit a terhesség alatt szagolgattam. Lodynál a cipőkrém, a boksz szaga, nálad meg a dinnye illata. Változnak az idők, ma nem tudom mit szagolgatnak az asszonyok.”