Az Ázsiai Partnerség jelentősége

Posted by
Ferber Katalin
>Bár a világ nagy része a járvánnyal s annak gazdasági, pénzügyi és társadalmi következményeivel van elfoglalva, 2020 november 15-én a közeljövőt is meghatározó egyezmény született (természetesen videókonferencián) tizenöt ázsiai és csendes óceáni ország vezetője között.
Ezen a napon az elmúlt hét évtized legjelentősebb gazdasági és kereskedelmi egyezménye született. A résztvevő országok népessége a világ lakosságának egyharmada, nemzeti termékük pedig a világ termelésének egyharmada. Megdöbbentő arányok.
Szakértők szerint a november 15-I megállapodás előkészítése egy évtizeden át tartott. Az egyezmény neve Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (angolul regional Comprehensive Economic Partnership-rövidítve RCEP).
Az egyezményt aláíró országok között nincs az USA, és nincs India sem. Az együttműködés tagjai Kína, Japán, Dél-Korea, Szingapúr, Ausztrália, Új Zéland, (a gazdaságilag erősebbek) s kilenc másik ázsiai ország, Malajzia, Vietnám, Tajföld,Kambodzsa, Brunei,Indonézia, Laosz Mianmar és a Fülöp-szigetek. India visszalépett az egyezményhez történő csatlakozástól, mert külkereskedelmi mérlegének hiánya vészesen nő, elsősorban a kínai termékek behozatala miatt.
Ez az egyezmény az áruk 92 százalékának jelentősen csökkenti a vámtarifáját, így például ennek köszönhetően a japán vámtételek nagysága az EU-ból származó agrártermékekkel szemben lényegesen nagyobb lett, ezzel is növelve az ázsiai és csendes-óceáni térség országai mezőgazdasági termékeinek versenyképességét a japán piacon.. Ugyanakkor az RCEP lehetővé teszi egy olyan termelési-kereskedelmi (csaknem vámunió) jellegű gazdasági tömb létrejöttét, mely így növelheti a tagállamok versenyképességét, s egyúttal segít a COVID-járvány okozta súlyos gazdasági és pénzügyi nehézségekkel küzdő gazdaságoknak kilábalni a stagnálásból illetve a súlyos recesszióból..
Xxxxxxxxxxxx
Az USA hét évtizede tartó gazdasági hegemóniájának ezzel a megállapodással valószínűleg vége a térségben.
Az amerikai gazdaság 1950-ben a világ nemzeti termékének csaknem felét adta, ma ez alig tizenhat (!) százalék.Kína (a járvány kitörése előtt) már tizennyolc százalékát adta a világ GDP-jének (vásárlóerő paritáson számolva).Egy évtized múlva megbízható becslések szerint ez az arány 27 százalékra fog nőni, s ehhez nem kell különösebb kommentár.Még megdöbbentőbb az adat, miszerint 1991-ben a japán nemzeti terméknek a kínai mindössze egynegyedét tette ki, mely 2018-ra megtriplázódott. Ez év második felében a Nemzetközi Valuta Alap szerint Kína vált a világgazdaság legnagyobb szereplőjévé: megelőzte az amerikai gazdaság évi nemzeti termékének nagyságát.
Ez tehát, túlzás nélkül, Kína-kozpontú fokozatos gazdasági és kereskedelmi integrációt jelez, ami egyúttal a világgazdaság egésze számára korszakváltás.
A történelem iránt érdekődők számára érdemes feleleveníteni, hogy az Egyesült Brit Királyság világgazdasági hegemóniája végetért az első világháború után, s helyét az USA vette át 1945-ben. Most, hetvenöt év után úgy tűnik, hogy az amerikai gazdasági (és pénzügyi) hegemónia alkonyának évei következnek. Hogy ennek milyen biztonságpolitikai következményei lesznek, az, a vietnami háború óta először, döntően az amerikai belpolitikai változások függvénye.
A második világháború befejezése óta ez az első (csaknem) vámmentes megállapodás Kína és Japán között.
Mindeközben az USA katonai jelenléte a térségben (Japán, Dél-Korea, Tajvan) arról tanúskodik, hogy az amerikai gazdaság nyilvánvalóan csökkenő nemzetközi versenyképességének kiegyensúlyozása elsősorban biztonságpolitikai okokkal magyarázva a katonai bázisok fenntartásával történik, melynek költségei egy részét (a japán esetben) az adóbevételekből finanszírozza a japán kormány. További diszkrepancia, hogy az egyezményhez csatlakozó három vezető gazdaság (Kína, Japán és Dél-Korea) számos, elsősorban a második világháborúban elkövetett japán háborús bűnök miatti konzekvens jóvátétel hiányában meglehetősen sok kérdésben ma sem ért egyet.
Ez azonban úgy tűnik, hogy nem gátolta meg e nagy horderejű egyezmény megkötését, már csak azért sem, mert a japán és dél-koreai nagyvállalatok jelenléte a kínai piacon egyértelművé teszi, hogy e cégek versenyképességének fenntartása az amerikai és az európai (értsd EU tagállamok) áruk kiszorításával illetve ezek mennyiségének csökkentésével mehet csak végbe.
Mivel csaknem másfél évtizede a keletázsiai térség termelési (és beszerzési) hálózata műholdakon keresztül irányított, eme hatékonyság, gyorsaság valószínűleg a keletázsiai műhold-program kiterjesztésével csak növekszik.
Végül, de nem utolsósorban, miközben a keletázsiai vezető gazdaságok jegybankjai jelentős összegű amerikai államadósság papírokat őriznek tárcájukban, Kína az utóbbi egy évben megkezdte a japán államadósság finanszírozására kibocsátott japán államkötvények felvásárlását is.
Nem utópia annak feltételezése, hogy e gazdasági és kereskedelmi megállapodást hamarosan egy teljes pénzügyi integráció is kiegészíti.
Címkép: A 2019-es előkészítő űlés