80 sztorival a Föld körül (előzetes)

Posted by

Részletek Földvári András: Elmentem világgá! című könyvéből

Ismerd meg a reptereket, nászút lehet belőle | Helsinki, Finnország

1976 júniusában a Szent Iván-éji hétvégén üzleti útra indultam a a Malév akkori kereskedelmi osztályvezetőjével. Utunk alapötletét az adta, hogy szervezzünk a finn légi-társasággal közösen hétvégi, finnországi társasutazásokat, méghozzá úgy, hogy azok a pár napos külföldi tartózkodás révén ne terheljék az akkoriban szigorúan szabályozott, dollár alapú utazási keretet. Finnország törölte el elsők között a vízumkényszert, mégis „nyugati” országnak számított, és mindkét légitársaság, a magyar és a finn is terven felüli utaslétszámmal kalkulálhatott. Péntekre esett a tárgyalás, vendéglátóink már előre jelezték, hogy minden-képpen maradjunk a társasági alkalmazottak számára szervezett hétvégi, szaunázással egybekötött, fehér éjszakás bulira.

A fővárostól félórányi buszozással értük el a tóparti, hangu-latos, szaunás étteremet, ahol a vendégek szórakoztatására „város és repülőtér” tematikájú, társas vetélkedőt is szerveztek. Fel kellett ismerni a bemutatott képeket, hol járunk – aki tévedett, kiesett. Egy amerikai kollégával vállvetve küzdöttünk, az utolsó körökben már csak mi ketten maradtunk a játékban. New Orleans, a berlini Tegel, a párizsi Orly nem okozott gondot, és már szinte fogyóban voltak a képek, amikor a játék vezetője úgy határozott, eldönti a köztünk dúló holtversenyt egy nehéz kérdéssel. Egy kis cédulára kellett felírni az utolsó képen látható reptér nevét. A Washington D.C.-beli Dulles volt az.

Mivel az adott repülőtér főépületét finn építész tervezte, hogy megoldásomat tetézzem, odaírtam az építész nevét is: Eero Saarinen. A versenytárs megrökönyödött, ezzel nem volt mit kezdeni…

Az első díj két, első osztályra szóló jegyutalvány volt a London–Miami–London útvonalra, amelyet a National Airlines légitársaság járataira válthattam be. Ekkor már volt menyasszonyom, másnap táviratoztam is neki: „Ket darab repuloejegyet nyertem Mr. & Mrs. Foldvari reszere.” Amikor felolvasta a kolléganőinek, azok szinte felsikítottak: – Ági, ez leánykérés!

Így hát, miután megadatott a nászút helyszíne, feleséget is „szereztem” hozzá. Azóta is ugratom őt: érdekházasságnak indult a dolog, ám így túl a negyvenedik évfordulónkon, tagadhatatlanul szerelminek is tekinthetjük.

Allahhoz közelebb | Alexandria, Egyiptom

Egyiptom manapság az egyik legnépszerűbb úti cél, néhány évtizede azonban csak kevesen juthattak el a fáraók földjére. A Malévnak hála nekem már 1974 őszén sikerült. Mindez úgy történt, hogy az akkori egyiptomi kormányzat nem utalta át konvertibilis devizában a Ganz Mávag által leszállított, Kairó–Alexandria-vonalon évtizedekig közlekedő, a helyiek által a mai napig Magarinak (azaz Magyarnak) becézett gyorsvonatok ellenértékét, hanem az ottani kormány egyiptomi fontban fizette ki a magyar követségnek. Erre jött a Nemzeti Bank akkori alelnökének, Fekete Jánosnak ama nagy ötlete (lánya akkor a Malév egyik korrekt revizora volt), hogy légitársaságunk szervezzen társasutakat Egyiptomba. A vállalat így az utasok által forintban befizetett részvételi díjakból törlesztheti, illetve csökkentheti kinnlévőségeit.

A második egyiptomi turnus vezetésével engem bíztak meg. Athén régi nemzetközi repterén tankolt meg a legszebb férfikort megélt, kissé leharcolt szovjet Tupoljev, mielőtt a mesésen kivilágított piramisok fölött átrepülve leszállt volna a Rejtő Jenő-regénybe illő, amolyan idegenlégiós állomáshoz hasonlítható kairói reptéren. Sötétbarna egyenruhás katonák lézengtek álmosan, fegyvereik mintha vidámparki céllövöldék raktáraiból keveredtek volna elő.

A betonon kopott festésű egyiptomi és szudáni gépek árválkodtak, várva a másnap reggeli utasrohamot. A hosszú disdásába, vagyis a jellegzetes, bő klepetusba öltözött helyiek rögtön serénykedni kezdtek körülöt-tünk, hogy taxit közvetítsenek, de udvarias mosollyal leszereltük őket.

A városban azonnal körülvettek bennünket a kereskedők, akik még bazárszinten sem tudtak magyarul. Két nap elteltével aztán már magyar forintért árulták a tevegelést.

A négynapos programban maradt nagyjából fél nap szabad idő. Mivel a csoport vezetőjeként sikerült lemondanom az amúgy elmaradhatatlan parfümüzem-látogatást, szert tettünk egy teljes napra, amelyet egy alexandriai fakultatív kirándulásra szántunk.

Négyórás buszos zötykölődés után érkeztünk meg Alexandriába, ahol hiába kerestük a világ egyik csodájának tartott világítótorony helyét – az érettségi öltönyös helyi idegenvezető és a sofőr szinte összeveszett rajta, egykor hol is állhatott az építmény. Akkoriban még nem sejtették, hogy a nyugati turistákat érdekelheti az ilyesmi.

Kárpótlást jelentett az utolsó egyiptomi uralkodó, a hatalmától 1952-ben államcsínnyel megfosztott Faruk király palotájának megtekintése. A harmincas évek stílusában épült, lenyűgöző méretű építményben egy régi angol rádiókészülék, egy poros írógép és egy vízöblítéses mellékhelyiség képviselte a luxus luxusát.

Kora délután imára szólított a müezzin, én pedig megkértem a helyi idegenvezetőt, vigyen el minket is az egyik frissen tatarozott mecsetbe, hadd lássunk egy szentélyt is belülről.
– Ó, oda csak muzulmánok léphetnek be – szabadkozott ijedten egyiptomi kollégám.
– Na de kérem – vágtam rá –, mit gondol, hogy jutott ide ez a magyar csoport? Itt mindenki igazhitű muzulmán.
– Ja, az más – felelte megnyugodva vezetőnk –, akkor irány a mecset.

Azt javasoltam a csoport tagjainak, odabent a templomban maradjunk inkább hátul, és a rituálé során mindig kövessük az idegenvezető mozdulatait. Jól is fog esni egy kis torna a hosszú buszos utazás előtt.

Amikor harmadszor kellett homlokkal megérinteni az imaszőnyeget, vesztemre az egyik fiatalabb útitárs fojtott hangon ugyan, de elvihogta magát. A jókedv terjedni kezdett. Térdelve, hajlongva, csak halkan és befelé, de mindenkit rázott a kuncogás. A hátsó soroknál ijedten kezdtem kiebrudalni a magyar „híveket”, de a vihogás csak erősödött. Tudtam, lényegében az életünkkel játszunk. Ha kiderül a turpisság, nekünk annyi. Nélkülünk indul vissza a Tupoljev.

Orrokat befogni, vihogás visszatartva! Futás a buszba. Amikor becsukódott mögöttünk a busz-ajtó, kitört a Karinthy után oly ismerős totális hangzavar: röhögött az egész osztály, azaz csoport.

Szegény helyi idegenvezető a mai napig őrlődhet, vajon az egyiptomi arab ima melyik fordulatát találtuk ilyen mulattatónak. Melyik rítushoz szoktak ezek a magyar muzulmánok, netán a mekkaihoz?

Földvári András: Elmentem világgá!
— 80 sztorival a föld körül

21. Század Kiadó, Budapest, 2020
320 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2993 Ft,
ISBN 978 615 612 2988

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ki ne álmodott volna arról, hogy nekiindul és bejárja a világot? Hogy eljut mindenhova, minden egyes országba? Földvári András is erről álmodott. De ő meg is csinálta. És ebben a könyvben megírta saját történetét.
Hiszen a szerzővel tényleg minden megtörtént már. Vizet fakasztott egy mexikói dzsungelben, iskolát épített Kongóban. Páholyból nézte a wagah-i határzáró üvöltő-versenyt, és strandolt Grönlandon. Belenézett az Ördög torkába Türkmenisztánban, őrizetesként megnevettette a dél-szudáni főrendőrt, nemkívánatos személy lett Vanuatun.
Átszelte az Egyesült Államokat a 66-os úton és a helyszínen élte át a 2004-es thaiföldi cunamit. Egyszer tíz reptéren járt egyetlen nap alatt – és kétszer lépett át a 2020-as évbe.
795 reptéren utazott át, 2650 járaton ült, a megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra.
Van, akinek az utazás csak egy hobbi, van, akinek életforma, de Földvárinak létfeltétel. A legnehezebb helyzetekben, a világ legképtelenebb helyszínein is feltalálja magát, és ami még fontosabb: sosem hagyja el humorérzéke.

Az Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT írása
%d bloggers like this: