Országrontók és országmentők

Posted by

Fábián András
>Megingathatatlan meggyőződésemmé vált, hogy Magyarország Kormánya, élén Orbán Viktorral, szándékosan a nemzet, az ország és a határon belüli, neki kiszolgáltatott lakosság elleni kormányzást folytat. Az elmúlt tíz évben számtalan bizonyítékot láttunk erre. Mostanában azonban, ahogy a választások felé közeledünk, egyre nagyobb léptékű, egyre súlyosabb áldozatokat kell elszenvednie az országnak a regnáló hatalomtól.

Nem fogok teljes leltárt készíteni, csupán példálózó jelleggel sorolok fel néhány konkrétumot, amely az állításomat igazolja. Kezdődött a 2010-es kétharmados győzelemmel, amikor többszöri rákérdezés után is váltig állították, hogy nem fognak az alkotmányhoz hozzányúlni. Akkor aztán jött Szájer József, pontosabban Párizs felé zakatolt a vonaton, és eszébe jutott a tabletjén leskiccelni egy új, Alaptörvénynek nevezett cuccot. A többit már ismerjük.

Orbán elhatározta, hogy megteremti a magyar nemzeti oligarcha réteget. Ehhez az alapot és legmegbízhatóbb forrást a magyar költségvetés és a beözönlő, a társadalom gazdasági megerősödését szolgálni hivatott uniós pénzek „célzott felhasználása” szolgáltatta. Kitalálta, hogy az ország egyik legbutább senkijéből megteremti az ország leggazdagabb emberét, aki ugyan az ő strómanja, de mégis el lehet adni, mint a kor sikeremberét. Bizonyítandó, hogy ő ezt is megteheti, mint ahogyan bármi mást is. Mindenkinek fityiszt mutatott. Aki vele van jóban, az Istennel van jóban. Ingyen pénz nincs. Még az úgynevezett családtámogatásokból is kizárják a szegényeket a gondosan megfogalmazott feltételekkel.

Az Orbán által teremtett figuráknak egyetlen feladatuk volt és van: kiszolgálni a legfelsőbb akaratot. Ha kell jachttal, ha kell pénzzel, ha kell magánrepülőgéppel. És persze nyomni a pénzeket számolatlanul a pártba, a kampányba, a választási győzelemért.

„Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig”

Ezt az orbáni kijelentést, amely mára szinte szállóigévé vált, azért emeltem ki, mert benne van az egész orbáni politika filozófiája. Amúgy valóban épül is tovább a kisvasút, jegyzem meg közbevetőleg. Ráadásul jelen állás szerint nem kis, hanem nagy (normál) vasútként folytatódna Bicske irányába. Eredetileg Felcsút és Alcsút között normál nyomtávú pályát terveztek, csak aztán végül mégsem ilyen lett. Üresen zakatol, üres vonatnak integet a vasutas, tiszteleg az állomásfőnök. De van és épül, mert Orbán így akarta. Kerül, amibe kerül.

Orbán politikai filozófiájáról beszéltem, már amennyiben ezt annak lehet nevezni. Valójában egy cezaromániás, pszichopata folyamatos bizonyítási kényszerét látjuk, aki korlátlan hatalomhoz jutott. Sikerült neki egy olyan koncentrált és minden pillanatban mozgósítható rajongótábort kiépíteni, amellyel a politikai ellenzék mindeddig nem igazán tudta felvenni a harcot.

Sokan szidják és ócsárolják ma az ellenzéki pártokat. Van, aki elkeseredésében tehetetlenséggel és inkompetenciával vádolja őket. Mások jól fizetett feladatukat teljesítik a tendenciózus hiteltelenítéssel, ferdítéssel és álhírek terjesztésével. Az ellenzék ugyanis még mindig hisz a demokráciában. Ragaszkodik ahhoz a meggyőződéséhez, hogy a helyes megoldásokhoz a minden részletre kiterjedő vita, a vélemények ütköztetésén keresztül vezet az út. A politikai pártok sokszínűsége a társadalmi fejlődésről vallott változatos véleményeket tükrözik vissza. Egy valódi demokráciában ez így működik, és jól működik.

Az ellenzék alapvető tévedése abban van, hogy már nem demokráciában élünk, hanem diktatúrában. Még akkor is igaz ez, ha néhány tojásfejű, bizonyos elméleti kritériumokra hivatkozva figyelmen kívül hagyja a tényeket. A hibás helyzetfelismerés nyilvánvalóan rossz következtetésekhez, irreális célok kijelöléséhez vezet. Konkrétan arra gondolok, hogy Orbán és pártja demokratikus úton leváltható. Egy demokratikusan lebonyolított választáson elérhető győzelem elvi lehetősége persze nem kizárt. A regnáló kisebbség azonban, mivel érzi, hogy rohamosan fogy mögüle az eddig stabil választói bázis, rohamléptekben számolja fel a demokratikus választások feltételeit még többé, kevésbé biztosító jogszabályi hátteret. Hatalommal és joggal egyaránt visszaél.

Orbán erőszakos magatartását ugyanis hatalom minden áron való megőrzésének kényszere motiválja. Nincs ez másként az Európai Unióban jelenleg a jogállamiságról folyó vita során sem. Békesi László pontosan fogalmaz, amikor kimondja, hogy Orbán minden lépését ma már a felelősségre vonás minden áron való elkerülése motiválja. Számára a társadalmi-politikai feszültségek feloldására (amelyeket nem mellesleg az ő kormányzása idézett elő) demokratikus megoldás már nem létezik. A túlélés egyedüli opciója a totális hatalom fennmaradása. Ha kell fortéllyal, ha kell erőszakkal. Ennek érdekében kész elviselni Európa 25 nemzetének megvetését. Még attól sem riad vissza, hogy a nagyon is rászoruló magyar nép hatalmas pénzügyi támogatásoktól essen el. Ráadásul mindezt a magyar nemzeti érdek hazug hangoztatása mellett követi el.

Ami azt illeti, nem reszkíroz sokat. Pontosan tudja, hogy az Unió nem fog beleavatkozni soha, semmilyen körülmények között a magyar belügyekbe. Itthon azt tehet, amit akar. Nem adnak olcsó pénzt? Vesz fel drágán hitelt. Talán emlékszünk még, milyen durván rontottak neki a Gyurcsány- és Bajnai kormánynak a válságot követően, amikor hitelt vettek fel az IMF-től…

1945 óta még soha nem volt ilyen magas a költségvetési hiány. A folyamatosan növekvő hiány terhére azonban a magyar adófizetők pénzéből tömi a választókat szállító határon túli szervezeteket és a „történelmi egyházakat”. Fegyvereket vásárol hitelre a világ minden táján, nyakló nélkül. Ezzel biztosítja be magának a hadsereg támogatását. A bizalom is a katonákba van helyezve. A rendőrökben nem bízik. Katonák biztosítják a kórházak működését és ők járőröznek állig felfegyverkezve az utcákon. A katona nem gondolkodik, nem mérlegel. Parancs! Értettem! A polgár meg csak bámul. Hol élünk már?

Hol élünk? Jogállamban, szajkózza Varga Judit, hiszen mindenre van jogszabály, fel vannak hatalmazva. Ha szükséges – kétharmaddal.

Az EU költségvetés és a kárenyhítési alap megvétózásával Magyarország nagyon sok pénztől esik el. Emberi sorsok és életek tízezrei múlnak ezeken a pénzeken. Ez azonban a magyar kormányt nem érdekli. Folyamatosan építi le az Unióhoz fűződő kapcsolatokat. Igyekszik megszabadulni még a lehetőségétől is annak, hogy a számonkérés és a jogos kritika hangjai eljussanak a magyar választókhoz. Veszteség nem számít: van orosz hitel, van kínai hitel, van mindenféle szabadpiaci hitel.

Semmiképpen se tessék azt gondolni, hogy Orbán ostobán gondolkodik. Már most vannak az ellenzéken belül is olyan hangok, amelyek hajlamosak Brüsszel felelősségét firtatni azért, hogy a jogállamisághoz köti annak lehetőségét, hogy a nagy, közös bajban a magyarok is ugyanolyan támogatásban részesüljenek, mint a többi tagállam. Orbán mindezt fokozza és betetézi a migránsválságra való hazug hivatkozással.

A kormány és a kormánypárt esetében azonban óvatosan kell bánnunk a szavakkal. Ha hazugnak nevezünk egy Fideszest, egy kereszténydemokratát, vagy azt állítjuk, hogy Orbán Viktor hazudik, az súlyosan sértő. Még egy választott képviselőt is kizavarnak miatta a parlamentből. Ezért inkább latinul írom ide Móricz Zsigmond cáfolhatatlan igazságát. Nevezettek ezt biztosan sem olvasni, sem értelmezni nem fogják tudni: “Etiam ille est fur, qui fiduciam hominum rapit.” (Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja).

Most tehát itt állunk egy totálisan kifosztott országgal, az államcsőd határán egyensúlyozva, gyakorlatilag szövetségesek nélkül. Csak a sokszínű, de egyre eltökéltebben egységbe szerveződő ellenzékre számíthatunk. Napról napra biztosabbnak tűnik, hogy vagy mi, demokraták fogjuk megoldani ezt a helyzetet az ellenzékre támaszkodva, velük együtt, az ő vezetésükkel, vagy senki más. A tét egy jobb sorsra érdemes ország boldogulása Európában, vagy egy beteg ember hatalmának fennmaradása. Tessék választani.