Trumpizmus Trump után

Posted by
Dobozi István
>November 3-án Trump elnök bukott meg, nem pedig a nevéhez köthető elvek és politikák, a trumpizmus: az etnocentrista, nacionalista és antiglobalista elveket, valamint a karizmatikus vezető kultuszát megtestesítő illiberális mozgalom… A nagy kérdés az, hogy a Fehér Házból való távozása után milyen szoros lesz a kapcsolat Trump és a mozgalma között. Reálisan három forgatókönyv képzelhető el.
.Az amerikai elnökválasztásban – ha minden a szokásos forgatókönyv szerint alakul – az elektori szavazatok megszámlálását és hitelesítését követően a kongresszusban január 6-án hirdetik ki a hivatalos végeredményt.
Amerikából követve az eseményeket számomra nem kétséges, hogy Amerika 46. elnöke a demokrata Joe Biden lesz. Bár a szavazatok kis százalékának feldolgozása még folyik néhány szövetségi államban, a végelszámolásban Biden meggyőző fölénnyel fogja verni Donald Trumpot, a hivatalban lévő elnököt. Biden már ötmilliónál több vokssal vezet. Emlékeztetőül: négy évvel ezelőtt Trump hárommillióval kevesebb szavazattal győzött Hillary Clinton ellen, köszönhetően a republikánusoknak kedvező elektori kollégiumnak. Biden diadalmaskodni tudott a „rozsdaövezet“ kritikus fontosságú hármasában is: Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban.
Trump elnök még nem kész a veresége beismerésére és a rendezett hatalomátadásra, vitatja a választás tisztaságát, s több államban folyik választási pereskedés. Pedig már a Republikánus Pártban is gyarapodik azoknak a hangadó politikusoknak a száma, akik felszólítják az elnököt, hogy – a szisztematikus választási csalást alátámasztó komoly bizonyítékok hiányában – ismerje be a vereségét, és tegye lehetővé a békés, rendezett hatalomátadást az új kormánynak. A demokraták örülhetnek, hogy sikerült elérni a legfőbb célt: egy ciklusú elnököt csináltak az általuk mélyen gyűlölt Trumpból, akit Biden és sokan mások az amerikai demokráciára és értékekre leselkedő „egzisztenciális veszélyként“ bélyegeztek meg.
Ettől függetlenül is fölöttébb meglepő lett volna, ha az amerikai szavazók nem utasították volna el azt az elnököt, akit a lakosság többsége felelősnek tart az utóbbi évszázad legsúlyosabb járványának kormányzati félrekezeléséért, a hatalmas emberáldozatokért (a Covid-halottak száma már a negyedmillióhoz közelít) és a gazdaság összeroppanásáért. A demokraták azonban – felbuzdulva a 2018-as félidős választások sikerén, amikor visszahódították a nagyon fontos képviselőházat – Trump elnök lecserélésénél többre fenték a fogukat: a hatékony kormányzáshoz nélkülözhetetlen szenátusi többség megkaparintására és a szövetségi államokban meglévő republikánus fölény megszüntetésére. A várva várt nagy „kék hullám” – az elsöprő kék cunamiról nem is beszélve – azonban elmaradt.
A demokraták november 3-án nem tudták a szenátusi többséget kiharcolni. Nagyon valószínű, hogy a január eleji két pótválasztáson Georgiában a republikánusoknak sikerülni fog legalább egyet megnyerniük jelenlegi, hajszálvékony többségük megőrzéséhez. A képviselőházban a demokraták fölénye jócskán csökkent, s a szövetségi államokban sem sikerült az erőviszonyokat javítani, sőt kis mértékű veszteséget könyvelhettek el mind a törvényhozásban, mind a kormányzóságokban.
Mivel magyarázható az ellentmondás: elnökcsere a Fehér Házban, de annál semmivel sem több? Véleményem szerint azzal, hogy az amerikai választók többségének nem annyira az elnök politikáiból (leszámítva az elhibázott járványpolitikát) lett elegük, mint inkább Trump vezetési stílusából, megosztó személyéből és a sokat kifogásolt jellemhibákból. A választók megüzenték: a vezetői karakter, integritás és példamutatás márpedig számít. A Demokrata Párton belül a Bernie Sanders és Alexandria Ocasio-Cortez által fémjelzett progresszív szárny és a Fekete életek számítanak mozgalom előtérbe kerülése ellenére Amerika politikailag és ideológiailag alapvetően továbbra is jobb-közép beállítottságú ország, jelentős szélsőjobboldallal a farvizein. A szavazók leváltottak egy kezdettől fogva népszerűtlen elnököt, de ezzel korántsem azt jelezték, hogy a következő kormányzati ciklusban balközép, netán progresszív programokat részesítenének előnyben.
A szövetségi kongresszusi és helyi választásokon való gyönge demokrata szereplés egyik lehetséges olvasata az, hogy a szavazók így büntették a Demokrata Pártot a progresszív szárny előretöréséért az előválasztásokon. Félhettek attól is, hogy Biden nem lesz képes kordában tartani a progresszíveket, akik a végső győzelemhez segítették, s így az elnökség „résztulajdonosainak” tekintik magukat. A választások összeredménye alapján Joe Biden nem kapott társadalmi felhatalmazást nagyratörő, társadalomátalakító tervekre (Green New Deal, vaskos adóreform, az egészségbiztosítás államosítása stb.), amelyeket egyébként sem tudna megvalósítani erős republikánus ellenszélben, ha a szenátusban megmarad a republikánus többség.
A Legfelsőbb Bíróságon pedig már eleve megvan a 6:3-as arányú konzervatív fölény, amellyel végső soron stoppolni lehet a jobboldal által elfogadhatatlannak tekintett törvényjavaslatokat. November 3-án tehát Trump elnök bukott meg, nem pedig a nevéhez köthető elvek és politikák, a trumpizmus: az etnocentrista, nacionalista és antiglobalista elveket, valamint a karizmatikus vezető kultuszát megtestesítő illiberális mozgalom.
Trump már 2016-ban is mozgalomban, nem a Republikánus Pártban gondolkodott, amikor a gazdaságilag leszakadó fehér rétegek és a szélsőséges nézetekre fogékony konzervatívok vasvillás zászlóvivőjeként diadalmaskodott a demokrata establishment jelöltje, Hillary Clinton ellen. Ez a mozgalom nem szavazódott most ki az amerikai politikából, sőt Trump dicsekedhet, hogy valójában az ő politikáinak köszönhető a republikánusok vártnál jobb teljesítménye az össznépi referendumon. Mondhatja, hogy ő maga is tízmillióval több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. Soha ennyi voks nem került egyetlen republikánus elnök tarsolyába sem.
A trumpi választási koalíció is némileg szélesedett: nagy meglepetésre Trump növelni tudta a hispánoktól, s kisebb mértékben az afroamerikaiaktól szerzett szavazatok arányát. S valóban voltak mozgósítható, „rejtőzködő” trumpista szavazók. Tetszik vagy nem, a trumpista politikai szekta vezéreként Donald Trump politikai legitimációja korántsem kapott halálos sebet. A trumpizmus társadalmi bázisa erős maradt, s továbbra is építhet az amerikai társadalomban meglévő, de kezeletlenül maradt bajokra (elképesztő jövedelmi egyenlőtlenségek, a jól fizető állások szűkülése, túlzottan drága egészségellátási rendszer, stb.) és a velük járó elégedetlenségre és félelmekre.
A nagy kérdés az, hogy a Fehér Házból való távozása után milyen szoros lesz a kapcsolat Trump és a mozgalma között. Reálisan három forgatókönyv képzelhető el:
1. A világ leghatalmasabb elnökségével járó páratlan politikai tekintély és aura megszűnése, valamint a rá váró bírósági perek és bűnügyi vizsgálatok cunamija Trumpot a politikai életből való visszavonulásra kényszerítik. A született showman tragikus hősként akar távozni, akivel szerinte igazságtalanul, unfair módon bántak. Mivel a trumpizmus reálisan létező erő, új vezetők jelentkeznek majd be a trumpizmus továbbvitelére a 2022-es félidős és a 2024-es általános választásokon. Ki lesz a vezérlovas: Nicky Haley, Mike Pompeo, Tom Cotton, Lindsey Graham, Ted Cruz, Marco Rubio?
2. Trump csak részben vonul vissza a politikai életből, s ő marad a 45 milliós, érte tűzbe menő trumpista keménymag és a Republikánus Párt de facto vezetője, a királycsináló. Floridai tengerparti kastélya a politikai áldásért esdeklő elnökjelölt-aspiránsok zarándokhelye lesz. Nem véletlen, hogy a fenti névsorból senki nem mer keresztbe tenni Trumpnak.
3. Trump nem távozik a politikai életből, sőt már a Fehér Házba való 2024-es visszatérését tervezi, amire az alkotmány lehetőséget ad. Biden elnökségének most folyó hiteltelenítése is ezt a cél szolgálhatja, s nem eredménytelenül: a republikánus szavazók többsége szerint az elnökválasztást megbundázták. Marco Rubio republikánus szenátor mondta: „Ha Donald Trump 2024-ben indulni akar az elnökségért, biztosan ő lesz az éllovas, s valószínűleg a párt elnökjelöltje.” Melyik fog megvalósulni a forgatókönyvekből? Újraolvastam Trump „Az üzletkötés művészete“ című könyvét. Nem találtam benne semmit a vereségbe való belenyugvásról. 
A szerző Amerikában él,  a Világbank volt vezető közgazdásza