Az AP jelenti kedd reggel

Posted by

 

Reményteli, hogy sikeres a második amerikai vakcína tesztje is. A Moderna cég bejelentése egy héttel azután történt, hogy a Pfizer bemutatta saját oltóanyagát. A Moderna szerint vakcínájuk 94.5 %-osan hatékony. Ezt állapították meg az előzetes vizsgálatok. A Moderna, ahogy a Pfizer elindította az engedélyeztetési eljárást.

**

Sok ember fog meghalni. Biden sürgeti Trumpot, segítsen az átmenetben abban a helyzetben, amikor a vírus teljes erővel támad. De Donald Trump és kormányzata még a koronavírus elleni küzdelemben sem hajlandó együttműködni. Erre a makacsságra mondta azt Biden a delaware-i Wilmingtonban, hogy Trump miatt sokan meghalnak majd. A megválasztott elnöknek ez volt eddigi legkeményebb megjegyzése elődjéről.

**

Egy homályos funkcióval rendelkező szövetségi ügynökség, a General Services Administration vezetője, Emily Murphy akadályozza azt, hogy  Biden elnöki átvehesse a az elnöki tisztséggel járó feladatokat:  Aamer Mdhani, az AP munkatársa interjút készített Dave Barrammal, aki ugyanezt a funkciót töltötte be, amikor George W. Bush és Al Gore között a választási vita zajlott 2000-ben. (Akkor Florida állam sorsa volt függőben, amit végül a fiatalabb Bush nyert meg. Így ő lett az elnök 271:269 arányban.) Barram abban az időben akadályozta az elnöki feladat-átadást. Most, egyszerű tanácsot adott Murphy-nak „Tégy úgy, ahogy jónak látod, de később számolj ennek a  következményeivel.”

Alternate text

                                                       AP PHOTO/DELMER MARTINEZ

Újabb hurrikán csapott le két héten belül Nicaraguára. Az Iota ugyanazt a partvidéket támadta és pusztította, amelyet 13 nappal korábban az Eta. Az Iota a rendkívül veszélyes 5.fokozatot érte el a Karibi-tenger felett. Mikor partot ért, valamit szelidűlt, de így is 155 mérföld/óra (255 km/óra) sebességgel vágtatott.