Örömkönyv 

Posted by

Cserhalmi Imre írása Alessandro Vespignani: A jóslás algoritmusa című könyvéről

Érdekes feszültség van a könyv címében. Az első szava az ismertsége, a második az ismeretlensége miatt kelt gyanakvást az átlagolvasóban. Persze átlagolvasó nincs, ez csak statisztikai fogalom, mindenesetre az alcím ugyan hosszabban, mégis pontosabban jellemzi a könyv témáját. A tájékozottabb olvasók, ha meglátják a két zseniális tudós – az egyikük magyar – nevét, örömmel veszik kézbe a kötetet, és nem csalódnak, mert az utolsó lapjáig velük maradhat ez az érzés.

Mert mindig öröm – nem a harsányak, hanem a csendesek közül való – akár laikusként is követni a tudomány fejlődését. Hogy például az a kétezer éves út, amelynek főbb állomásait úgy hívják, hogy Ptolemaiosz – Kopernikusz – Galilei – Newton – Einstein – Hawking, bármennyire tévedésekkel, kudarcokkal, küzdelmekkel, áldozatokkal, vérrel járt is, mégiscsak előre vitt, nélkülözhetetlen tudással gazdagította az emberiséget. Ez a könyv, bár olykor emlegeti őket, nem róluk szól, de olyan tudományfejlődési folyamatot ábrázol, amelynek a pillanatnyi állapota is meghökkentő és beláthatatlan esélyekkel kecsegtet.

A hálózatelméletről van szó, amely mindinkább képes arra, hogy előre felderítsen és jelezzen valamit a jövőből, legyen az trópusi vihar, járvány, pénzpiac, divat, könyvsiker, válások száma vagy margarinfogyasztás. Esetleg megmondja – Amerikában megtörtént –, hogy egy nagyon népszerű, tévés tehetségkutató műsornak ki lesz a győztese. Tudomány lévén, természetesen nem a fantázia, hanem a valóság a „nyersanyaga”. Ezt az anyagot úgy hívják: adat, a jelentőségét is tartalmazó angol kifejezéssel: big data. A digitális robbanás révén ma már naponta két és fél exabájtnyi (1018 – tíz a tizennyolcadikon) adat keletkezik a világon, amelyek – a szerzők hasonlatával – téglák, önmagukban csak téglarakásnak foghatók fel. Csak az algoritmusok adnak nekik értelmet, csak általuk emelhetők a téglákból épületek, olyan fantasztikus számítógépekkel, amelyek olykor másodpercnyi idő alatt végzik el azokat a műveleteket, amelyek az emberek évtizedeit vennék igénybe.

A könyv igen sok, mindenki számára könnyen érthető, érdekes történetet tartalmaz, ezek közül itt csak a pelenkáról szóló, elhíresültet említem. Egy amerikai papa dühösen reklamált, hogy a lányának címezve sok olyan reklám érkezett a postaládájukba, amelyek szülés előtt álló nők számára fontos termékeket kínáltak. Aztán kiderült, hogy a leány valóban várandós, csak apuka nem tudott róla. Annál inkább azok az algoritmusok, amelyek az okostelefon használatából, az sms-ekből vagy akár a Google-keresésekből vonnak le következtetéseket, és természetesen azok az üzletláncok, amelyek ezeknek az algoritmus-működéseknek, kutatásoknak a tulajdonosai. Elég az interneten egyetlen betűt leütni, az okostelefonon egyetlen számot tárcsázni, sms-t küldeni, filmet nézni, vásárolni, ismerkedni, időjárást kémlelni, minden azon nyomban adattá válik, amit ráadásul mindenki önként szolgáltat önmagáról.

A közelmúltban különösen híressé vált Cambridge Analytica nevű cég vezérigazgatója mondta: „Ma az Egyesült Államokban körülbelül négy-ötezer pszichometriai adatunk van minden egyes személyről… Tehát az Egyesült Államok teljes felnőtt lakosságának, mintegy 230 millió embernek a személyiségét modellezzük.” Ennek a cégnek azért volt nagy botránya, mert – finoman szólva – visszaélésszerűen használta fel a választási kampánnyal kapcsolatban az adatokat, de a hatalmas multibirodalmak működésében ez nem igazán számít meglepő fejleménynek. Idézem a könyvet: „Néhány milliárd ember szimulációja a mai nagy teljesítményű számítógépeknek már nem jelent problémát. Egyének millióinak vagy milliárdjainak az adatait összegyűjteni a szimulációjukhoz ma már mindennapos gyakorlat, elegendő a Facebookra gondolnunk a maga kétmilliárd felhasználójával…”

Hosszan lehetne sorolni az adatokat és példákat, amelyek a tudomány elképesztő teljesítményének és hasznának a méreteit érzékeltetik, illetve azokat a korlátlannak is tűnhető lehetőségeket, amelyeknek az emberiség a birtokába jutott és még juthat. Az ember ilyenkor eltátja a száját, szabadjára engedi a fantáziáját, de ez még nem jelentheti azt az örömöt, amelyet erről a könyvről szólva hangsúlyozok. Persze, önmagában is lehet öröm, hogy szinte néhány év alatt hogyan jutott el a tudomány a komplexitás-elméletig, a fertőzéselméletig. Annak, hogy mit jelent például a szóban forgó tudományágban, hogy az embert a társadalom atomjának tekintik, hogy a fizika és a társadalomtudomány ilyen nagy közelségbe került egymással, hogy – idézem – „…a Twitter valóságos aranybányává vált a nyelvészet, a szociológia és a pszichológia területén kutatók számára.”

A könyv nekem inkább azzal okozott örömöt, hogy mindvégig érezhettem: a legelvontabb matematikai, statisztikai és más tudományokkal foglalkozó tudósok mennyire két lábon állnak a földön. Mennyire tudatában vannak működésük valódi felelősségével, a még leküzdendő akadályokkal, a jelenlegi nem-tudásuk méreteivel, és a további munkájukra leselkedő társadalmi, üzleti és politikai veszélyekkel. A könyv elgondolkodtató részletességgel foglalkozik azokkal az erkölcsi, etikai problémákkal is, amelyekkel az új vívmányok kezelése, felhasználása fenyegethet akkor, ha szűk látókörű hatalom- és pénzvágy eszközé válik. Merthogy erre bőven akadt már példa a történelemben.

A napokban terjedt el a világon Sir David Attenborough, a világhírű, 94 éves természettudós Egy élet a bolygónkon című dokumentumfilmje, amely nyíltan és megrázó erővel tárja fel a Föld globális hanyatlását. Természetesen ő is optimista, ahogy e könyv kiváló tudós-szerzői is. Ez az, amit öröm olvasni, mert jó remélni, hogy nekik van igazuk.

Alessandro Vespignani

Alessandro Vespignani: A jóslás algoritmusa – Hogyan befolyásolható a jövő a tudomány segítségével 
Fordította: Balázs István
Libri Kiadó, Budapest, 2020
236 oldal, teljes bolti ár 3699 Ft,
kedvezményes ár a bookline.hu-n 3145 Ft,
e-könyv változat 2499 Ft
ISBN 978 963 433 7614 (papír)
ISBN 978 963 433 7911 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

2014 augusztusában a hálózatkutató Alessandro Vespignani váratlan telefonhívást kap: példátlan járvány pusztít Guineában, amely hamarosan a világ többi részén is szétterjedhet. A vírus nevét ma már mindenki ismeri: ebola. Vespignani és csapata rákapcsolódik egy szuperszámítógépre, és algoritmusoknak, valamint szimulációknak köszönhetően sikerül a vírus terjedését hónapokkal előre megjósolni.
Az idők hajnala óta megszállottan igyekszünk megjövendölni az elkövetkezendő eseményeket. Mi történne, ha lehetséges lenne jó előre látni nem pusztán az olyan jelenségeket, mint az időjárás, hanem egész életünket? Az új, mesterséges jövendőmondók már ezt teszik.
Alessandro Vespignani jövendőmondó tudományával nem bízza magát a természet jelzéseire – a datifikálás matematikai módszereit alkalmazza. És hogy kik látják őt el adatokkal? Mi magunk. A bankkártyánkkal kiegyenlített összegek elárulják, mit engedhetünk meg magunknak, és hogy mi tetszik nekünk. Az okostelefonunkba beépített GPS rögzíti minden helyváltozatásunkat, a Facebookban lévő algoritmus megtanulja, milyen az ízlésünk filmek és zene, divat és ételek tekintetében, sőt, a megszerzett adatok birtokában képes kikövetkeztetni, kire szavazunk majd a következő választáson.
A mindenfelé széthintett információk jelentik a kiindulási pontot, a forrást, amelyből a jövő szimulációja érdekében meríteni lehet. Olyan fontos jelenségek megjövendölésére lehetünk ezáltal képesek, mint a világméretű járványok, a háborúk, a gazdasági és politikai összeomlások, vagy épp a természeti katasztrófák. A jóslás algoritmusa nem azt árulja el, mindez hogyan következhet be egy napon, hanem arról számol be, hogy miként működik ez meg már most is – anélkül, hogy tudomást szereznénk róla.

Az Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT írása
Címkép: Facebook adatközpont
%d bloggers like this: