Kárókatonák

Posted by

Gergely Tamás

(Mälar-parti séták)Kárókatona – különös név. Különös madár, nem vegyül más fajtákkal. A Mälar-parton megvan a helyük, ami csak az övék: a grimstai yacht club előtt két hullámtörőt állított fel az ember, azokra telepszenek. Napközben azokon pihennek: tíz fér el az elsőn, amit mi látunk, s nagyon tartják a távolságot, mintha a vírustól félnének, hogy egymástól elkapják…

De van, lehet a távolságtartásnak egy praktikusabb magyarázata is: a szárnyukat szárítják, majdnem mindig van legalább egy karókatona, amelyik kitárt szárnyal szárítkozik, olyanok, mint egy asszír jelkép, ahhoz kell a tér, vagyis a távolság.Hogy honnan a kárókatona név, azaz mitől katona, nem tudjuk, mi tréfásan spionoknak nevezzük őket, illetve olyan lényeknek, amelyeknek valamiféle feladatuk van ott, a Mälarenen, titkos missziójuk. Ugyanis egyesével ismeretlen helyre repülnek, s ez az állandó el-eltűnés gyanússá teszik őket a szemünkben.Úgy képzeljük, hogy a fészekhez repülnek vissza, mintha ellenőriznék az ”otthoni” helyzetet, esetleg a kicsinyeiket.

Viszont akkor miért a hullámtörőn gyülekeznek és időznek? Továbbá: hogyan osztják be, ki legyen a soros vigyázó, és ki indítja el az útra őket?Nagyon szép a röptük! Mindig a vízhez közel, méternyi magasságban, mindig egyenes vonalban, tempósan, nem sietve, mégis gyorsan, erőteljes szárnycsapásokkal.Egy indul, néha egy másik követi, mintha ellenőrizné az elsőt. Majd visszajutva gyakran a vízben landolnak, mielőtt a gömbölyű tartályra, a hullámtörőre felszállnának. Ha nincs elég hely, jeleztem, hogy tartják a távolságot, az ott tartózkodók nem engedik fel a visszatérteket. Ezért szárítkoznak.Feketék, Mátyás király fekete hadserege az asszociáció számomra fél pillanatig.

Egyszemélyes orosz tengeralattjárók jelentek meg három évtizeddel ezelőtt, annak emlékképe él, bukkan elő a tudatomban, mindenképpen rejtélyes a tervük. Mosolygunk rajtuk, s jelenlétük hangulatossá teszi a képet.Kitárt szárnyuk is jellegzetes. Tudom, hogy széttárt szárnyú madarat sokan használtak szimbólumokban, nem is merem leírni, hányan és mire. Ha birodalmak zászlóira vagy például a turulmadárra gondolunk. Elég, ha az interneten valaki utánanéz.

Engem egy keleti amulettre emlékeztet. Egyik kolleganőmnek lógott a nyakában egy ilyen a Nemzetközi Könyvtárban. Jó, hogy rákérdeztem: mi az? Kiderült, egyes kisebbségek használják, a zoroasztrikus amulettet főleg Iránban, de nemcsak ott. Magyarázata után nem néztem őt perzsának, bár iráni. Se szírnek az asszírt, mert Szíriából érkezett. Én sem vagyok, ugye, román, bár Romániában nőttem fel.Szóval nem minden az, aminek látszik. S a kárókatonák nem oroszok, továbbá nem spionok.

Megjelent itt: Lenolaj

 

***

%d bloggers like this: