Belarusz: Húszezernél is több őrizetbe vétel

Posted by
Bárász Péter
(Breszt)
Kötelességem, hogy időnként írjak egy helyzetjelentést, mert van néhány barátom/ismerősöm, akik aggódnak értem, ha túl sokáig nem látnak tőlem újabb írást. Tessék megnyugodni: még mindig szabadlábon vagyok. Sőt – ha lehet ezt fokozni – elképzelhető, hogy a következő tüntetés, amelyen részt fogok venni, már az örömünnep lesz, tehát rizikómentes.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon félek, de muszáj vigyáznom magamra – rendkívüli módon bekeményített a „hatalom”, a kisportolt, rohamrendőrnek titulált gazemberekkel való versenyfutás pedig nem az én korosztályomnak való. Úgy tűnik, az őrizetbe vételnél, vagy legkésőbb a rabomobilban mindenkinek alaposan ellátják a baját… Amit aztán a rendőrségen és/vagy a fogdában folytatnak.
Ez pedig azt jelzi, hogy már tényleg az utolsókat rúgja a rendszer, de senki sem tudja, hogy meddig tud még rúgkapálni. Márpedig az említett fogdmegjei célzottan, vasalt bakancsban rúgnak. Állítólag nagyon fáj, és bizony gyakran maradandó egészségkárosodást okoznak.
A vasárnapi felvonulást mindenütt ellehetetlenítették: egyszerűen nem hagyták, hogy az emberek összegyűljenek. 1400 embert vettek őrizetbe az oszlatások során. Ennek ellenére több városban vonultak az emberek, persze kisebb létszámban, de egyszerre sok helyen. A legnagyobb persze Minszkben volt a létszám, a hat nagyobb csoport közül az egyikben legalább 3500-an voltak. Plusz számtalan kisebb, max. párszáz főből álló csoport lakótelepeken, egyszerűen háztömbök belső udvarán stb. – szóval ott, ahol immár két-három hete esténként „házikoncerteket” rendeznek. Az elmúlt héten az erőszakszervezetek hagyták ugyan, hogy ezeket a koncerteket megtartsák (örömmel hallgatták végig talán?), de utána a fellépőket rögtön be is vitték. Így hát most számtalan zenész éppen büntetését tölti, de azt már előre is bejelentették, hogy szabadulásuk után folytatják.
Szombaton az orvosok (és ápolónők) álló tüntetését nem sikerült megtartani, mert épp csak kiálltak a kórházuk elé, amikor 55 személyt már el is vittek. Egy részüket két-három óra múlva elengedték, de tizenhét orvos és két ápolónő most tölti 12-15 napos büntetését. Szóval ebben az országban is, nem csak otthon tesznek meg mindent az egészségügy megerősítése érdekében, hiszen járvány van. A cél talán egy, a módszerek különböznek.
Szeptember 23-án Lukasenkát hatodszor is beiktatták, olyannyira titokban szervezték az eseményt, hogy sok olyan embert, akinek a törvény betűje szerint jelen kell lennie az inauguráción (a parlament mindkét házának összes tagja, a legfelsőbb bíróság stb.), nem tudtak értesíteni, ill. aki nem ért oda. Ezért én ezt a procedúrát nem inkognitónak mondom, mint sokan, hanem illegálisnak. Értelmezésünk szerint evvel Lu elvesztette maradék legitimitását is. De – főleg külföldön – volt olyan vélemény, hogy november 5-ig mégiscsak legitim elnök volt (az utolsó legális beiktatása volt 2016. november 5-én, bármennyire is elcsalt volt a négy évvel ezelőtti választás is). Nos az utolsó pillanatban, amíg még volt valami picike maradék legitimitása, nov. harmadikán, hét db. megbízólevelet adtak át neki: a pápai nuncius, Törökország, Venezuela, Irán, Szíria, Észak-Korea és Japán nagykövetei. Nekem a legérdekesebb a nuncius: elődje,a magyar Pintér Gábor címzetes érsek januárban költözött újabb állomáshelyére (Honduras), az új, még májusban kinevezett, pedig pontosan akkor lesz hivatalossá, amikor Belarusz katolikus érsekét, Tadevus Kandruszevicst (belarusz állampolgár) már több mint két hónapja nem engedik külföldi útjáról hazatérni. A többit nem kommentálom.
Korábban már megírtam, hogy a többezer szabálysértési ügy mellett csaknem hétszáz büntetőügyet indítottak a tiltakozások résztvevői ellen, nos tegnap több mint száz büntetőügyben (köztük hatósági személy elleni erőszak, vagy avval való fenyegetés! röhögnöm kell) megtörtént a vádemelés. Az 1800 feljelentésről pedig, amit a rendőrségi / büntetésvégrehajtási verések és kínvallatások ügyében tettek augusztus óta, az előző hír kapcsán az a hivatalos információ, hogy azok kivizsgálásának még nem járt le a határideje. Állami kezdeményezésre egyetlenegy eljárás sem indult, nemhogy az embertelen bánásmód, de még a halálesetek miatt sem. 11 áldozatról tudunk, ebből ötöt még a BM is elismer, de vizsgálatra nem látnak megfelelő okot.