Kis Trump, nagy Trump

Posted by

Lendvai Ildikó
>A politika mint szórakoztató művészet máshol is kitermelte nagy színészeit. Trump már az előző elnöki kampányában színt vallott: „Amit mondok, van, amikor vicc, van, amikor elszórakozunk rajta, de amit mondtam, azt megmondtam.” Ja. Ha csak így nem. Hosszan lehetne taglalni, mi a különbség és mi a hasonlóság Orbán és Trump között, mindenesetre ugyanazon politikai iskolához tartoznak. Kis országnak kis Trump jutott, kicsit kevésbé szórakoztató. A nagy és a kis Trump egyaránt politikai szerencsejátékos. Sokszor bejön nekik, néha nem. Még nem tudjuk, most mi lesz a helyzet. De veszélyes hazardírozás volt Orbán részéről, hogy a versenybe belebeszélve kéretlenül Trump mellett tette le a voksát. Méghozzá az ország nevében. Külügyminisztere és sajtója durván rákontrázott. Szijjártó lekorruptozta a Biden családot, ami a kormányfő beosztottjától különösen bájosan hangzik. A kormánylapok lehülyézték, demens trottynak tüntették fel Trump ellenfelét, akiből pedig könnyen Amerika elnöke lehet. „Azt is elfelejti, hogy vizelnie kell, ezért biztos, ami biztos, pelenkát hord” – alapozta meg a későbbi jó viszonyt a finom tollú Pesti Srácok. Orbánnak persze sok más útja nem volt. 2016-ban maga növelte szimbolikussá, politikai önigazolássá Trump győzelmét. „A realitás áttört az ideológián”, vége a liberális világnak, az „erkölcsi imperializmusnak” (értsd: az értékelvű politizálásnak) – nyilatkozta itthon és külföldön. Most aligha mondhatta, hogy pardon, lehet, hogy a világerők harcában mégis az ő csapata veszít. Mint ahogy nem is veszített, bár nem is nyert: akárki lesz az elnök, egy kettészakadt Amerikát kell vezetnie. A politikai meccs így vagy úgy eldől, a világnézeti eldöntetlen. Orbán is, Trump is éppen erre a polarizáltságra játszik. Mindketten csak saját táboruknak beszélnek. Nem békítenek, hanem cukkolnak, csatára hívnak. Ezért kell figyelnünk Trumpra: épp így fog viselkedni Orbán egy esetleges vereség után. Ami, ha bekövetkezik, valószínűleg nálunk is kis szavazatkülönbséget jelent. Ami alkalmat ad arra, hogy ne nyugodjanak bele a meccs lefújásába. Hiszen a mérkőzés „addig tart, amíg nem győzünk” – tette világossá Orbán. Győzni kell, mindegy, hogy milyen eszközökkel. Ami ma pár zsák krumpli, az holnap lehet a fanatikusok utcára szólítása, a kismillió újraszámlálás (ami a kis különbségek esetén jogszerű is), a másik fél csalónak kikiáltása. Hiszen „a haza nem lehet ellenzékben”. Ha amit hazának hazudnak, mégis odakerül, akkor az csakis csalás lehet. Orbán is, Trump is előkészítette a talajt a feljelentés-dömping, a bíróságra kerülő ügyek számukra kedvező elbírálásához. Trump az utolsó percben nyomta be saját emberét az alkotmánybíróságba, azt meg jól tudjuk, mi történt itthon a Választási Iroda, a Legfelsőbb Bíróság vezetői posztjain. A Der Standard szerint Trump akár puccsra is készülhet. De az is tanulságos, hogy az eredmény megkérdőjelezésétől béna kacsává váló új elnök hogyan szembesülhet a saját, radikálisabb változást váró tábora elégedetlenségével. Orbán már eldöntötte: ha Trump veszít, akkor ameddig lehet, ő is azt sugallja: itt csalás történt. Legalább addig, amig az Unióban újra nem erősítheti pozícióit. Nem vallhatja be, hogy mindkét fronton vesztésre áll. Pénteken a Kossuthon közölte: odakint „ezerszám szavaznak halott emberek nevében”. Nem érdekes, hogy ezt az EBESZ cáfolta. Az sem, hogy ezt inkább a hazai, jóval kevésbé ellenőrzött levélszavazásoknál szokták felvetni. A Fidesz egyik vezető újságírója, utcai harcokat jövendölve, máris „az antifasiszta csőcselék” megjelenéséről ír, holott maga is bevallja, felfegyverezve Trump fanatikusai vannak. Nagy Trump, kis Trump. Különböznek, de hasonló lehet a reakciójuk egy vereségre. Szerencsére mi időben felkészülhetünk. Nemcsak jogászokkal. Azzal is, hogy nem lovaljuk bele a többmillió Fidesz-szavazót a háborús pszichózisba. Mert Orbánéknak ez a pszichózis a legerősebb fegyverük. Ahogy Trumpnak is.

Részlet  Népszavában szombaton megjelent írásból