Sam Amerikája

Posted by

Ferber Katalin
>Japán. Egyetem. Itt tanítok. Tanévkezdet, új diákok, új tantárgyak, vibrál a levegő a kíváncsiságtól az első órán. Én ugyanúgy izgulok mint a diákok.
Huszonévesek, kivéve egyikőjüket, úgy sejtem harmincöt év körüli lehet, komolyabb is, komorabb is mint a többiek, de néhány perc után már ő is mosolyog. A neve Sam.

Visszatérve a tanszéki szobámba, levél vár, a kevés, de annál híresebb amerikai katonai akadémiák egyikéről jön, kétségtelenül meglepetést okozva nekem.

Kedves levél, figyelmembe ajánlja egy történész professzor a csoportban legidősebb “diákot”, válaszomban megnyugtatom, bízzunk benne, hogy élvezi majd a különböző tárgyakat, órákat, “maradjunk kapcsolatban”.

Nagyszerű csoport, gyorsan összerázódunk, a kíváncsiság és az őszinte tudásvágy az, ami összeköt bennünket. S akkor egy fogadóórámra eljön Sam, mert úgy érzi, hogy négyszemközt kell velem beszélnie. A szokásos banalitásokon gyorsan túlesünk, ebben én nagy segítségére vagyok: hogy van, jól és Ön, köszönöm, nagyon kár, hogy ma is esik…

Sam rég volt diák, s most újra az lehet, kicsit furcsa neki ez, de majd belejövök ebbe is, mondja szomorú tekintettel, de a száját mosolyra húzva. Miben tudok segíteni, kérdem, hiszen ez a dolgom, amire nem válaszol. Miközben hallgatom, lassan megértem hogy miért akart velem négyszemközt beszélni.

Hivatásos katona volt, számomra meg nem nevezett helyeken járt, azt sem tudom hogy a tengerészetnél, vagy a légierőnél szolgált-e (esetleg egy szárazföldi egységnél), nem faggatom, sejtem hogy sokmindenről, így erről sem beszélhet. Van családom, pontosabban volt, mondja, még mindig mosolyog, de elváltam, a feleségem akart válni –igen, a nők mindig gyorsabbak mint mi férfiak- határozottabbak is- megértem a döntését, jóban vagyunk hiszen mást nem is tehetnénk.

Teával kínálom, örömmel fogadja, értetlenül kérdezem, mi a baj. Két gyerekünk van, folytatja, mindkettő súlyos rendellenességekkel született, éjjel nappal velük kell lenni, a (volt) feleségemnek van segítsége, de így is nehéz neki. Engem leszereltek, jelentős kártérítést kaptam, sokáig gondolkoztam azon, mitévő legyek ennyi pénzzel,s úgy döntöttem, hogy képzem magam, tanulok, talán így a jövőm is megváltozik.

Megkér, hogy legyek a témavezetője, mert szeretne valami izgalmas témával foglalkozni, az hasznos lesz majd a diplomamunkája elkészítéséhez is. Javaslok neki néhány könyvet, válogat a szobámban is a könyvek között, a félévi esszéje jól sikerül, ezt biztató jelnek tekintem, akárcsak ő.

Elérkezik a nap, amikor (nem először) találkozunk, hogy megbeszéljük, miről is szeretne írni. Azt remélem, együtt fogunk találni valami igazán érdekes témát.

Amikor belép, az arca bosszús, nem bajlódik a szokásos udvarias közhelyekkel, leül, látom hogy remeg a keze az idegességtől.

-Miért ad nekem a tanárnő ilyen borzalmas könyvet mint ez-kérdi-s az asztalra teszi az egyik általam javasolt kitűnő kötetet arról, hogyan gyarmatosított sok országot az USA pénzügyi eszközökkel, vagyis “magánúton”- amihez természetesen semmi köze nem volt sem a politikának, sem a mindenkori amerikai kormánynak. Magánbankok. Kölcsönök. Dolláralapú pénzrendszer megteremtése. A nagytudású pénzügyi “doktorok” tevékenysége. Közép-A,merika, Latin-Amerika, Fülöp-szigetek.

– Ez egy marxista förmedvény – mondja a kötetre, melynek szerzője az USA egyik leghíresebb egyetemének nemzetközi hírű pénzügytörténésze.

Nyugtatni próbálom, de mindhiába. Felháborodása őszinte, meggyőződése, hogy  – mint  mindenki más, aki kritikusan elemzi hazája elmúlt száz évének nemzetközi gazdasági és pénzügyi tevékenységét,- én is Amerika-ellenes, felforgató, megátalkodott kommunista vagyok. A második félév végére elkészül a dolgozata, melynek egyetlen mondata sem utal az USA gyarmatosító törekvéseire.

Otthoni (témavezető) professzora elégedett, Sam-nek sikerült egy év továbbtanulás Japán egyik leghíresebb magánegyetemén.  Mindenki minden jót kíván mindenkinek, s én még hetekig arra gondolok, hogy szokásos szakmai kritikám helyett talán abban segítettem Sam-nek, hogy ne kelljen továbbra se találkoznia az őt körülvevő valósággal. Hiszen azért kellett új életet kezdenie, mert már találkozott ezzel.