Miközben Amerikát figyeljük, bezárják az SZFE épületeit

Posted by
Telex.hu

Felfüggesztette a Színház- és Filmművészeti Egyetem őszi félévét Szarka Gábor kancellár és Novák Emil általános rektorhelyettes. Erről péntek este fél hét előtt nem sokkal küldtek hivatalos tájékoztatót a hallgatóknak.

A levélben azt írják, a blokád miatt az egyetem vezetése már több mint egy hónapja nem tud bejutni az egyetem épületeibe, emiatt nem látnak rá az oktatás tényleges folyamataira, korlátozottan tudnak csak döntéseket hozni, és nem tudják ellenőrizni a létesítmények rendeltetésszerű működését. Azt állítják, az egyetem működésének konszolidálása érdekében tett tárgyalásokat a hallgatók és az oktatók elutasították. 

„A Színház- és Filmművészetért Alapítvány, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartója az alábbi döntéseket hozta, melyekről tájékoztatja az Oktatási Hivatalt is. Az Alapítvány Kuratóriuma megállapította, hogy jelen körülmények között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás feltételei, a hallgatói jogok érvényesülése és védelme, a megfelelő és biztonságos munkakörülmények, valamint az Egyetem akadémiai autonómiája nem biztosítható.

A 2020/2021-es tanév 2021. február 1. napjától folytatható, addig oktatási tevékenység az egyetemen semmilyen formában nem végezhető.”Az első félévben felvett tárgyakhoz tartozó krediteket nem fogadják el, de a kuratórium felkérte az egyetemi vezetést, hogy intézkedjenek a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról, hogy az első féléves tárgyak teljesítése biztosítva legyen.

Azt is írják, hogy a fenntartói döntések nem érintik a hallgatók jogviszonyának fennállását, nem eredményezik a hallgatói jogviszonyok szünetelését vagy megszűnését, mint ahogy nem érintik a munkaszerződéseket és a Diákhitel szerződéseket, a szociális és tanulmányi ösztöndíjakat pedig ugyanúgy kiutalják a diákoknak. „Az egyetem épületei 2020. november 9. napjától 2021. február 1. napjáig oktatási tevékenység és kollégiumi lakhatás tekintetében zárva tartanak.”

Azoknak a kollégiumi diákoknak, „akik lakhatásukról átmenetileg nem tudnak gondoskodni, indokolással előterjesztett kérelmük alapján a kancellár elhelyezést biztosít”. A hallgatókat február 1-ig térítési díj fizetési kötelezettség nem terheli, a már teljesített befizetések visszajárnak nekik, vagy jóváírhatják a tavaszi félévben.

A tavaszi félév megszervezését Zalán János megbízott oktatási rektorhelyettes koordinálja.