Szodoma és Gomorra, 2020

Posted by

 Cserhalmi Imre írása Pető Péter: #halálka című könyvéről

Lájkolom ezt a könyvet meg az íróját is, és nagyon kíváncsi vagyok, miként fogadják az irodalom-kritikusok. Mert hogy a célzott olvasóréteg – amelyik nem szokott olvasni – lelkesedni fog érte, abban biztos vagyok.

Pető Péter ugyanis képes az ősrégi dallamot (amely szerint mostanában a világ meglehetősen vacak) valóban divatos hangszerelésben előadni, és ez nem csekély teljesítmény. Jól ismeri és többnyire szellemesen művelt mai nyelven ábrázolja a szereptévesztési zavarokat, értékhiányos értékrendeket, homályos-ostoba reflexeket, azt a kilátástalan nyomort, amelynél csak a fékevesztett hedonizmus kilátástalanabb. Könyvét, amelyben gyakoriak a direkt-közvetlen társadalomkritikai szemelvények, akár a legújabb kori feudálkapitalizmus kritikájaként is értékelhetjük, hiszen ma már mind nyilvánvalóbb, hogy ez a gazdasági-társadalmi-politikai berendezkedés az emberi létezés alapvető problémáit sokkal inkább elmélyíti, mintsem megoldaná. A felső középosztály itt szerepeltetett tagjai számára minden csupán élvezeti tárgy (a nőket is beleértve), a mindennél is többjük van, csak identitásuk nincs. A másik szélső ponton, a prolik világában a kitörés, felemelkedés lehetetlensége vezet ugyanahhoz az élhetetlen világhoz, együtt adják – az ő találó szavaival: szégyengazdagok és reményszegények – egy aktuális Szodoma és Gomorra képét.

Pető nagyon tehetségesen és tisztességesen adja közre az értelmiség (amit, persze, ma már nem szabad homogén tömegnek képzelni) világszerte eluralkodó szorongását 1) a világ állapota, 2) az ebből való szabadulás reménytelensége miatt. Nála szinte mindegyik szereplő a szex-alkohol-halál háromszögében vergődik. Ha szerelmes, biztosan csalódni fog, ha hűséges – megcsalják, ha egészséges – megbetegszik, ha szeret élni – meghal, ha megbízik – elárulják, ha illúziói vannak – pofára esik; valahogyan, valamiért mindenki vesztes, a kapcsolatok nagy többsége lose-lose tartalmú, illetve végű. Az író minderről meggyőz, és ezt a szót most azért használom, mert a könyvében található néhány publicisztika is, amelynek Pető Péter újságíróként jeles művelője. Ezek is forrásai annak a fűtöttségnek, megemelt tónusnak, amely az egész regényt jellemzi. Vonzóan egyébként.

Én azt is jól viselem, ha a menekülés vagy túlélés legprimitívebb módjának, a tudatmódosulás elérésének, állapotának és következményeinek szinte kéjes örömmel végzett leírásaiban eszméletlen mennyiségben és variációban él a nyelv „övön aluli” rétegének alkalmazásával. Csodálkoztam is, hogy a szellentésre – igaz, a szóba hozottak közül a legenyhébbre – a 177. oldalig kellett várnom. Ennek a stílusválasztásnak a lázadó jellege is érzékelhető, mintha a polgárpukkasztás kissé infantilis örömével kacsintana össze olvasójával.

Érdekes a regény szerkezete, amely újsághíreken, illetve – leginkább fiktívnek sejtett – újságcikkek lábain áll. Tekintve, hogy a szerző újságíró, sőt főszerkesztő, talán megengedhető, ha az ő olykor abszurdba forduló humorától nem idegen képzavarral fogalmazok: ezek a lábak nála kéznél voltak. Ez a módszer részint a történet dátumszerű maiságát erősíti, részint – alantas gyanúm szerint – alkalmat ad a szerzőnek, hogy egy-két divatos sajtóműfajt parodizáljon.

A regény ezeken kívül monológsorozat, minden szereplője E/1-ben beszél. Ennek a módszernek kétségtelen előnye, hogy általa szinte automatikusan sokszínűvé, bensőségesebbé, hitelesebbé válik-válhat a tartalom, de nagy veszélye, hogy a szereplőket nemcsak a mondandójuk tartalmával, hanem a stílusával is egyénítve kötelező ábrázolni. Ez nagyon nehéz. Nem csoda, hogy a szereplők egyike-másika olykor „megfeledkezik önmagáról” és petőpéterül beszél.

A sajtóközlemények által tagolt és egyben összefogott szerkezetet terheli az az írói döntés, hogy például egy háromszereplős történet (sőt élet) mindhárom szereplője-tulajdonosa elmondja róla a maga monológját, de lehet, hogy egymáshoz képest 20-30 oldalnyi távolságban. Bevallom, néha úgy éreztem, hogy már „kihűlt” bennem az első értesülés izgalma, mire a következőkhöz értem. Igaz, hogy valamennyi monológ hozzátett valamit az előzőkhöz, új meg új sors felől, tehát látószögből segített megismerni és átérezni az egész történetet, azért néha a szappanoperás dramaturgia emlékei törtek rám. Utóbb – lehet, hogy későn! – mindig kiderül valami titok, sanyarú gyerekkor, mindenféle abúzus, érzelmi kataklizmába torkolló tévedés, félreértés, és mindezek máig ható, ám rejtegetett hatása a lélekben és következménye ebben a rohadt életben.

Szóval érdekes könyv. Őszinte könyv. Lájkolom – mondtam már.

Pető Péter

Pető Péter: #halálka
Kalligram Kiadó, Budapest, 2020
286 oldal, teljes bolti ár 3500 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2800 Ft,
e-könyv változat 2500 Ft
ISBN 978 963 468 1618 (papír)
ISBN 978 963 468 1731 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Lehet-e két újsághírből regényt írni? Elvileg mindenből lehet, miért ne lehetne újsághírregényt csinálni, ha valaki kitalálja a hogyanját. Például úgy, ahogy Pető Péter kezdett el nyomozni új regényében. Természetesen nemcsak e két férfi sorsa, még csak nem is tragikus haláluk érdekli őt íróként, hanem, mondjuk így, annak a mai Magyar-országnak „levegőtlen prése”, ahol a fent és lent világa más-más módon, de egyként rosszul érzi magát. A félreértésektől, az oda nem figyeléstől. A szolidaritás hiányától. Erről a mai magyar prózában alighanem Pető Péter tud a legtöbbet.

Az Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT írása
%d bloggers like this: