Kísérlet arra, hogy megértsük a Rogers Iskolát

Posted by

„Nagy itt a szabadság, nagy a felelősség”. (Annamária 13 éves)

Kereszty Zsuzsa
>Hosszú idő óta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy bár évtizedek óta lazább-szorosabb kapcsolatban vagyok a Carl Rogers Személyközpontú Óvoda és Iskola (továbbiakban Iskola ) praxisával, tanáraival, bár régóta tudom, hogy az Iskolának kiemelkedő szerepe van a hazai neveléstörténetben, ezt a tudásként megélt gondolatot, élményt racionálisan nem tudom bizonyítani. Ha korábban valaki azt kérdezte, miért állítom ezt, ilyesféleképpen válaszoltam: ami ebben az Iskolában történik, az „magasabb, mélyebb, tágabb, mint ami másutt”. De ezek csak jelzők, ez csak viszonyítás – bizonyíték. nélkül.

Egy éve tavasszal a Rogers Caféban egy szülő megkérdezte az egyik hetedikes diákot, milyen is ez az iskola, és a címben szereplő mondatot kapta válaszul. Ettől kezdve már tudtam, utána kell járjak, milyen tapasztalatok, élmények indítanak arra egy tizenháromévest, hogy iskolája lényegét a szabadság és a felelősség jegyében ragadja meg.

Néhány hónappal később lektorálásra kaptam egy fiatal kutató által szerkesztett könyvet. A szerkesztő, akit egyébként racionalitás jellemez, korábban tanára is, igazgatója is volt az Iskolának, doktorandusként. A könyvnek ezt a címet adta: A Rogers Iskola csodája. Nyilvánvaló, hogy a folyamatot, – amelyben tanítóként, igazgatóként részt vett – csodaként élte át. Ez csupán szubjektív tapasztalat? Hogyan és miért lehet csodaként megélni az iskolában töltött 10 évet?

Ez a két élmény, a Rogers Caféban elhangzott mondat, a csodának nevezett jelenségről szóló kötet indított arra, hogy végre érdemben utána járjak, miről is van szó. Így együtt a saját tapasztalat (magas, mély, tág), a gyerek tapasztalata (nagy szabadság, nagy felelősség), a volt iskolacsináló élménye (aki csodát lát) indoklásra, megfejtésre szorult, bizonyítás után kiáltott. Hozzáláttam.

Azt a munkamódszert választottam, hogy a kötet lektorálása után elolvastam/meghallgattam az iskolaalapító Gádor Anna – alapító tanárokkal készített strukturált interjúit, megkíséreltem a magam számára megeleveníteni az Iskola praxisát az első tíz évről szóló, rendkívül gondosan szerkesztett, az Iskola atmoszféráját szuggesztíven közvetítő könyvecske alapján, majd az Iskola volt és jelenlegi tanárai közül többeket video-beszélgetésre kértem. Pihenésképpen olvasgattam a diákok verseit, meséit a Hegyező nevű valahai iskolaújságban, vagy a szerzők által illusztrált bekötött füzetekben, a szülőknek szóló Mi Újság kiadványt, mindazt, amit az Iskolával kapcsolatban megtaláltam az alternatív iskolák különféle dokumentumait őrző fiókban. Majd hozzáláttam az elemzéshez. – (Közben váratlan ajándékként az egyik video-beszélgetés hatására megérkezett a világhálón az Iskolában tizenöt évig tanító művészettanár – aki jelenleg fiatal autista felnőttek mentora Új Zélandban) – kiadás után kiáltó szakmai naplója. Ebből a naplóból már csak szemelgetni tudtam,)

A források többhetes tanulmányozás után arra a következtetésre jutottam, hogy az iskolaalapítók, iskolacsinálók részben tudatosan, részben intuitíven olyan gyakorlatot teremtettek, amely  két alapvető emberi szükségletet elégít ki. Az emberi lény, a hominída létének alapvető szükséglete (a puszta létfenntartáson kívül) kettős. Szeretne önmagává válni (önazonosság) és szeretné a számára fontos társas helyzetekben (párkapcsolatban, barátokkal, csoportokban) érvényesnek tudnia önmagát.

A Rogers Iskola éppen az önazonosság, és a társas helyzetben érvényessé válás lehetőségét nyújtja, ennek megszületését, fenntartását támogatja, serkenti. Ahhoz, hogy megértsük mi is történt/történik az Iskolában, a születés körülményeinek a felidézésével érdemes kezdeni. ’89-ben vagyunk, az ország eufóriában, a szovjet-birodalom összeomlott, szabadság van és lesz – gondoltuk, éreztük. (Valakitől megtudtuk például, hogy délután a MOM-parkban Tamás Gáspár Miklós beszámol az Ellenzéki kerekasztal aznapi eseményeiről, siettünk oda, ahová TGM szaladva (!), szinte lélekszakadva érkezett. Nem emlékszem, mire jutott aznap a Kerekasztal, de a hírhozó akkori lelkes arca, hevülete, bizalma abban, hogy éppen most – az ország és mindannyiunk számára hihetetlenül fontos dolog történik – élesen előttem van.)

Ebben az évben egy fiatal pszichológusnak, egyúttal matematika-tanárnak, Gádor Annának, aki ekkor már megjárta a korabeli oktatás különböző színtereit, tanított alsósokat (elsősöket is) matematikára a Varga Tamás-féle kísérleti programban,  óvodások voltak a gyerekei. Abban biztos volt, hogy az állami közoktatás általa megismert sodrába nem akarja beengedni őket. Hasonlóan gondolkodó néhány barátjával úgy döntöttek, óvodáskorú gyerekeik számára iskolát alapítanak. (Ezekben az években sokan éltük át, hogy szinte bármit lehetséges létrehozni, amit nagyon akarunk.)

Volt egy alapító,
aki kétéves, Mérei Ferenc és Fonyó Ilona által vezetett pszichoterápiára képző csoportbeli élmény birtokában volt, és egy olyan kivételes „emberi jelenségnek” – amilyen Mérei Ferenc – a világhoz való viszonyát, nyitottságát, az emberi csoportokról való kivételes tudásának esszenciáját magába szívta;
aki történetesen éppen a ’89 előtti előtt években vett részt 1000 órában (!) egy nemzetközi tréningen, amely a 20. század jelentős, a humanisztikus pszichológiát/pszichoterápiát teremtő/képviselő Carl Rogers szemléletét közvetítette,
és aki ekkor már (amint már láttuk) aktív szereplőként végigjárta a hazai közoktatás különféle színtereit.

„Véletlenül” éppen akkor omlott össze a 40 évig regnáló, a társadalmat lényegéből fakadóan alattvalókká szocializáló rendszer, szabadnak éreztük magunkat, az Alapító pedig azt mondta, felejtsük el azt, amit eddig iskolának gondoltunk, teremtsünk újat .

Az iskolának nevet kellett választani, kézenfekvő volt, hogy az Alapító Carl Rogers nevét ajánlja, hiszen a tréning ezer órája alatt átélte, Rogers elvei, attitűdje, terápiás gyakorlata harmonizálnak azokkal az elvekkel, amelyeket a magáénak tudott. (Empátia, feltétel nélküli pozitív odafordulás bárki felé, nyílt kommunikáció, a másikba vetett bizalom, hitelesség). A rogersi elvekkel az iskolacsinálók azonosulhattak, de rogersi pedagógia nincs, ezt az iskolacsinálóknak maguknak kellett/kell megteremteniük.

Itt röviden meg kell állnunk. Az alapító kétéves, Mérei Ferenc által vezetett kiképző csoportbeli tapasztalatáról már szó volt.. Csakhogy ennek a terapeuta-képző csoportnak a tagjai a második év végén úgy gondolták, olyan fontosak egymás számára, hogy baráti csoportként együtt maradnak. És láss csodát, 1972, a kiképző csoport indulásától kezdve (Gádor Anna ekkor még ötödéves egyetemista volt!) a mai napig (!) általában hetente (egyes időszakokban kéthetente) találkoznak, a csoport működik, találkozásain 1984-ig a Tanár Úr, Mérei Ferenc is részt vett. Az alapító tehát 1989-ben, az Iskola megszületése előtt legalább ezer órányi – tanult kollegáival, az idő nagy részében Méreivel is közösen átélt csoportdinamikai tapasztalat birtokában volt. (A valóságban ennek lényegesen többel, hiszen „kiképzettként” maga is vezetett csoportokat.

Mérei Ferenc 19 éves korától hat évig a Sorbonne-on tanul, annak a Henri Wallonnak a tanítványaként, aki a gyermeklélektanban az orvosi, lélektani és a szociológiai irányzatot kapcsolja össze. (Pléh Csaba). Filozófia, pszichológia, szociológia és pedagógia szaktárgyakból szerez diplomát. Tanárához, Wallonhoz hasonlóan – kritikus társadalmi helyzetekben politikai szerepet vállal. A háború alatt munkaszolgálatos a keleti-fronton, ’44-ben átszökik a szovjetekhez és a Vörös Hadsereg századosaként jön haza, ’56-ban az ELTE forradalmi bizottságának egyik vezetője, elítélik, öt évet börtönben tölt, itt lélektani naplót ír. 1964-től a ’Lipót pszichodiagnosztikai laboratóriumának a vezetője’. Ebben az időszakban, majd nyugdíjas éveiben válik a hazai pszichológia, egyúttal az értelmiségi közélet egyik vezéregyéniségévé.

„Ha nincs mögöttem a Mérei-csoportban szerzett tapasztalat, nem merek nekivágni az Iskolának.” – mondta a múlt év őszén egy magánbeszélgetésben Gádor Panni. Az Iskola alapítása előtt, már ’89-ben főleg volt tanítóképzős tanítványokkal elindult egy tanárműhely, ahol kéthetente késő délután arról beszélgettek, milyen is legyen az Iskola. Majd vasárnaponként óvodásoknak, saját gyerekeiknek is gyerekkört vezettek ahol kipróbált azt, amit péntekenként elgondoltak.

1900 szeptemberében három tanítóval, 23 gyerekkel (nagyrészt a gyerekkör tagjaival), egy sportpálya öltözőjében, a Nap-hegyen elindult a C. Rogers Személyközpontú Iskola első osztálya. Álljon itt az alapító tanárok neve: Kostyál Kata, Novák Jula (mindketten volt tanítványok), Béri Eszter (korábban kitűnő napközis tanár egy állami iskolában). Az Iskola létrejöttében kiemelkedő szerepe volt egy „karizmatikus, szélvészerejű” díszlettervezőnek, Csanádi Jutkának, aki korábban már kapcsolatban volt a Rudolf Steiner antropozófiáját tanulmányozó körökkel, és amikor tudomására jutott, hogy Solymáron Waldorf-iskola indul – odavitte a gyerekét.

Arról, hogy miben voltak biztosak az alapítók, Gádor Panni 2019 novemberében így beszélt: „Hamar döntöttünk arról, hogy legyen: beszélgetőkör, szöveges értékelés, kultúrkör az első négy évben, őszi szünet, tábor !, legyenek évszakokhoz kapcsolódó témák és legyenek ünnepek. Ne legyen osztályozás és ne legyen csöngetés az órák között.”

 

Béri Eszter fejéből pattant ki az ötlet, hogy a még hagyomány nélküli iskolában egy iskolazászló megtervezésével segíthetnénk a gyerekekkel közös értékeink megfogalmazását A srácok boldogan ontották ötleteiket, amelyeket szívesen tűztek volna az iskola zászlajára, de természetesen már akkor is csak sok-sok beszélgetőkör alatt alakult ki a mindenki által legfontosabbnak tartott értékek gyűjteménye. Az elfogadott megfogalmazásokat színes papírból kivágott kis jelekké formálták, és egy nagy textildarabon egymáshoz képest arányosan elrendeztük.. Addig vagdosták a képecskéket kisebbre, vagy nagyobbra, míg a csoport meg nem nyugodott, hogy egyik érték sem nyomja el a másikat.

Élénken emlékszem megfogalmazódott közös értékeinkre, amelyeket le is olvashatunk arról a zászlóról, amelyet egy év után egy aranyszívű anyuka a színespapíros változat szerint foltvarrással lemásolt. Ez az időállóbb és táborbíróbb változat még mindig látható a folyosón, majd később digitalizált formájában minden diák bizonyítványát ékesíti ma is.

Az értékek, amelyek megjelennek zászló:

A fák, bokrok, a süni és a Nap a legszembetűnőbb: A természetben járjunk sokat és közben sokat tanuljunk is róla!
A madaraks azt jelképezik, hogy: Eldönthessem, hogy mit akarok csinálni.
Stop tábla jelezte, hogy: Legyenek szabályok is, nehogy valami elromoljon, vagy megbántsunk valakit azzal, hogy szabadon dönthettünk.
Két ecset keresztbe téve egy színes lapon kifejezte, hogy Legyen sok bütykölés, rajzolás-festés!
Az asztalok nagyon hasonlítanak a szülők keze által akkor készített kis asztalokra, amelyek elejét különféle arcocskájúra faragták. Ez nagyon meghatotta a gyerekeket.
A matek füzet jól mutatja azt a vágyat, hogy Legyen olyan tanulás is, mint más iskolákban, hogy mi is tudjuk azt, amit mások!
A törpesipkák, éppen huszonegyen igyekeztek megmutatni, hogy Mennyire különbözőek vagyunk. Mindenki egy kupacba tartozik és egymás felé fordulva beszélgetünk.

Az írás egy tanulmány részlete, amely megjelent itt:
 Új Pedagógiai Szemle (ÚPSZ), 2020. augusztusi számában on-line változatban

Címkép: Évnyitó a 30 éves Rogersben