Folytatódik a Rubik-kocka történet –

Posted by

A legújabb hír:
>A Rubik-kocka néven ismert és világhírű magyar logikai játékot 50 millió dollárért, átszámítva több mint 15 milliárd forintért vásárolja fel a Spin Master nevű kanadai játékgyártó cég. Rubik Ernő izgatottan várja, hogy az új tulajdonos beteljesíti azt az álmát, hogy játékok által neveljünk értelmes jövő nemzedékeket. Hozzátette: “Engem is teljesen meglep a tény, hogy ennyi évtized pédátlan technológiai fejlődése után egy ilyen egyszerű játék ilyen hihetetlenül népszerű maradt.”

A kockát 1974-ben találta fel ifjabb Rubik Ernő, az egyik legnevesebb magyar repülőgép-tervező fia. A feltaláló eredetileg a Bűvös Kocka nevet adta találmányának. A szabadalmat1977. december 31-én kapta ezt meg, a 80-as évek elején pedig elindult világhódító útjára. Csak Magyarországon hozzávetőleg egymillió darabot vettek belőle, ami azt jelenti, hogy minden tizedik ember rendelkezett egy ilyen játékkal. Rövid idő alatt elterjedt és népszerűvé vált az egész világon. 1982. június 5-én volt az első, 2003 óta pedig kétévente megrendezik a Rubik-kocka-világbajnokságot.Ha az ember minden másodpercben fordít egyet a kockán, és ezt a nap 24 órájában csinálja, akkor (feltéve, hogy nem jut olyan álláshoz, amit már egyszer kipróbált) 1 371 512 026 715 évre van szüksége az összes lehetséges állás kipróbálásához. Ez annyira hosszú idő, hogy addigra nemhogy a Föld, de egyes tudósok szerint már a Világegyetem sem fog létezni. Addigis a Spin Master cégnek profitot hoz.

Rubik Ernő kockája alighanem az a „magyar” termék, ami a világon leginkább elterjedt. 350 millió darabot adtak el belőle. De vajon a magyar találmányból ki gazdagodott?

 Rubik Ernõ MTI Fotó: Ujvári Sándor

 

A kockát a fiatal egyetemi tanársegéd 1974-ben fejlesztette ki, eredetileg tanítási segédeszköznek, amolyan szemléltető darabnak készítette, de ahogy a tárgyak térbeli mozgásán gondolkodott, maga is felismerte, hogy olyan tárgyat talált fel, ami túlmutat a tanórákon. Ezért 1975-ben levédette. Rubik Ernő sokáig próbálkozott a gyártással itthon. 1977-ben Magyarországon már lehetett is kapni a kockát, a Politechnika vállalat gyártotta, és nagyon népszerű is volt a termék. 1979-től már Rubik Ernőt is megismerte egy Tom Kremer nevű brit vállalkozó.

Tom Kremer és Rubik Ernő a kockával.

Kremer tökéletesen beszélt magyarul, a magyar anyanyelvű, zsidó származású családja ugyanis a második világháborúban menekült el Kolozsvárról. Kremer rendkívül kalandos életet élt, lelkes cionista volt, ott volt a megszülető Izrael államban, majd Afrikában tanult, volt futballbíró Angliában, de a hetvenes évektől a Seven Towns (hét torony) nevű játékvállalatát egyengette. Magyarul, angolul, németül és franciául is folyékonyan beszélt, ami nagyban segített abban, hogy a vasfüggöny két oldala között értékesítési hidat építsen.

Rubik Ernővel jól megtalálta a hangot és végül közösen vitték világpiaci sikerre a kockát, amelyből 350 milliót adtak el világszerte. Eközben rengetegen meggazdagodtak a kockából, maga Rubik Ernő is, de ő csak „egy” lett a haszonhúzókból, és talán nem kapott szerepének megfelelő súlyt a nyereségből. Rubik Ernő nem állt le, nem ült a babérjain, folytatta itthon és még egy rakás nagyon sikeres játékot fejlesztett ki, például egy kígyót, vagy a Rubik’s Magic-et, amit 1986-ban már sokkal professzionálisabban, a Matchboxszal közösen dobott ki a nemzetközi piacra. Rengeteg egyéb terméke is volt, amelyek bár a kocka sikerét már nem tudták megismételni, de a különböző térbeli mozgásokat modellező játékok, mind ismertté váltak, legalábbis a negyvenes-ötvenes éveikben járó magyarok közül nem találunk olyat, akinek, ha megmutatjuk a termékek képét, az ne lenne ismerős, még ha esetleg azt nem is tudják az illetők, hogy Rubik Ernő fejlesztéseiről van szó.

növekedés.hu

%d bloggers like this: