Szentesi Éva könyve: A legfontosabbat utoljára hagytam

Posted by

H. Móra Éva

„Ne tudd meg…” – milyen elcsépelt köznyelvi szófordulat; van, akit kifejezetten idegesít, ha hallja (engem), másnak fel se tűnik. Az eredeti jelentésébe bele se gondolunk. Pedig Szentesi Éva könyvének témája ilyen: ne tudjuk meg, ne tapasztaljuk meg, ne éljük át, amiről ír.

De beszélni azért kell róla. A rákról van szó. Arról a betegségről, amelynek a nevét még kimondani is alig merjük. A legtöbb ember tudatában legyőzhetetlen, félelmetes ellenség. E könyv írója mégis legyőzte, méghozzá kétszer. Ez az írás nem a betegség krónikája, az az előző kötet volt, Hamvaimból címmel. Aki azt olvasta, tudja, hogy mindenféle önsajnálattól és -sajnáltatástól mentesen, a legkendőzetlenebb és legőszintébb hangon szól betegségéről. Objektív, pontos, helyenként önkritikus. Aki azonban nem ismeri az előző könyvet, az is megért és megkap minden lényegeset, hiszen írója maga is kézikönyvnek szánja és nevezi írását – legalábbis egy részét.

Drámai a kezdés: megtudván a diagnózist, összeomlik, sírógörcsöt kap. Nyilván úgy kezdtük olvasni, hogy tisztában vagyunk a könyv témájával, ezért azt hihetjük, saját rákdiagnózisáról beszél. Nem, azon már évek óta túl van, a gyógyuláson is, a rehabilitáción is. A sors gonosz fintora: rákos most az anyja lett, az az ember, aki a legnehezebb időkben végig vele volt, támogatta, gyógyította, dédelgette – ahogyan azt egy anya teszi. Esetükben mégsem annyira egyértelmű ez, hiszen őszintén elmeséli azt is az író, mekkora traumát okozott neki kamasz korában, hogy anyjuk elhagyta a családot.

Nem részletezi a visszatalálás folyamatát, de sok-sok – tárgyilagosságában is megindító – részlet bizonyítja, hogy az ápolás időszakában bőségesen megtörtént a kárpótlás. Olykor csak fuvarozni kellett a beteget, máskor fürdetni, éjjelente többször átöltöztetni és ágyat húzni; megint máskor csak szótlanul ülni az ágy mellett és a kezét fogni; kamillát főzni, hogy abban fürödve enyhüljön az elviselhetetlen fájdalom; később, a gyógyulás szakaszában kívánságait lesni, gyerekkori kedvenc ételeit megfőzni, kiskanállal etetni. És most ő beteg! Itt az idő, hogy a lánya adja vissza anyjának a törődést. A kétségbeesést tervekre, tennivalókra váltja: elindul a fordított folyamat. Ő ül anyja ágya mellett, amíg a kemót kapja. S belehasít a felismerés: nem megy! Nem. Szagokban, zajokban, színekben – a legváltozatosabb alakokat öltve, de szűnni nem akaróan jönnek vissza az egykori élet-halál harc rémei.

Ez után a felkavaró szakasz után következik a tulajdonképpeni kézikönyv: egy rendkívül gyakorlatias útmutató pontokba szedve azok számára, akik éppen hasonlót élnek át, és azok számára is, akik okosan, egészségtudatosan akarnak élni. Hiszen Szentesi Éva legfőbb életelve ez: felelősek vagyunk a testünkért. Gyógyulása óta harcos aktivistaként küzd a tudatlanság és nemtörődömség ellen. Mert bár őt félrediagnosztizálták az egyik helyen, a másik helyre ő maga nem ment vissza az eredményéért. Igen, a betegség, a rák másokkal történik… Hányan gondolkoznak így! És 28 évesen – ő annyi volt az első diagnózis idején – a legtöbb ember így gondolkozik. Hát ez ellen küzd most minden lehetséges fórumon, ebben a könyvben is. Ezért írja le részletesen, miféle nőgyógyászati szűrések léteznek, mit kell tudni a HPV vírusról, és így tovább. Aztán ha megvan a baj, pontról pontra vezet minket a tudni- és tennivalókon, mindent alátámasztva a saját tapasztalataival. Bár bevallja, hogy nagyon nehéz minderről írni, de részletesen kitér a nagyon kényes, intim részletekre is. Muszáj. Azt pedig külön hangsúlyozza: a testi gyógyulás nem elég. Lelki terápiára, „belső utazásra” is szükség van. Rokonszenves, hogy többször leírja az egyes módszerek kapcsán: neki ez segített, de lehet, hogy másnak más fog. Mindenki tanácskozzon szakemberrel, mielőtt valamire rászánja magát.

Mi is a végkicsengése ennek a lebilincselő önéletírásnak? Talán az elfogadás fontossága. Amikor a halál közvetlen közelében járt, muszáj volt elfogadnia, hogy akár meg is halhat. És elmondása szerint itt fordult meg a betegség, innentől indult el valóban a gyógyulás útján. Felépülve pedig el kellett fogadnia a megváltozott viszonyát az élethez, elfogadni a korlátokat, és abban megtalálni, megélni a teljességet.

Erőt sugároz ez a kötet, keménységet. Mégis találunk benne olyan megkapó részleteket is, amelyik az ember gyönge, esendő oldalát láttatja: „Ott voltak […] a kórházi dolgozók […], gyereknek hívtak, mert én voltam a legfiatalabb az osztályon, és jó volt az ő kezeik között gyereknek lenni.”

Ne tudjuk meg soha, milyen is ez az egész. De nem árt megfogadni a fő tanácsot: igyekezzünk okosan kivédeni.

Szentesi Éva

Szentesi Éva: A legfontosabbat utoljára hagytam
Libri Kiadó, Budapest, 2020
176 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2974 Ft,
e-könyv változat 2299 Ft
ISBN 978 963 433 6716 (papír)
ISBN 978 963 433 7928 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

2015. május 13-án megkaptam életem legfontosabb eredményét: negatív lett a PET CT eredményem, azaz a teszt szerint a daganat tökéletesen eltűnt a szervezetemből. Azért is volt nagy szó ez, mert az orvosok ennek leginkább nulla, de legfeljebb is maximum egy százalék esélyt jósoltak. Azóta eltelt szinte percre pontosan öt év, az állapotom fontos fordulóponthoz érkezett, s a legfrissebb eredmények még mindig negatívak. Ez a könyv részben ennek az ünneplése, részben pedig egyfajta tudás és élményanyag átadása. Ebben a kötetben benne van mindaz, amit megtanultam a lelkemről és a fizikai valómról a sokszor fájdalmas gyógyulás és testi-lelki rehabilitáció kőkemény évei alatt. – Szentesi Éva

Az Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT írása
%d bloggers like this: