Párhuzamosok, ha találkoznak: a 2006-os nagy szabadságharc

Posted by

Pável Melinda 

>A közmédia igazán nem vádolható azzal, hogy ne akarna minél aktuálisabb lenni. Így tettek október 23-án is, amikor részletes beszámolókat kaptunk mind a Kossuth Rádió, mind pedig az M1 műsoraiból, hol és hogyan emlékeznek meg 1956-ról. Megtudhattuk, ki, hol és hogyan koszorúzott, volt-e rajtuk maszk, még a határon túlról is érkeztek hírek, emellett igyekeztek egyúttal másra is felhívni a figyelmet: Kárpátalján az ottani önkormányzati választásokra, a Székelyföldön pedig az őrtüzekre, amelyet a székely autonómiáért gyújtottak. A Kossuth reggeltől gondoskodott a forradalmi hangulat fenntartásáról, a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban egymást érték a beszélgetések a 2006-os eseményekről.

Forradalomnak mégse kellene nevezni az akkori felfordulást, ha már mindenképpen valamiféle felkelésnek akarják titulálni, hát inkább volt az ellenforradalom, mint forradalom, amelyben keresve sem találni semmiféle magasztosságot. Adva volt egy hajdani miniszterelnök, aki a 2002-es kudarcának 2006-os megismétlését már végképp nem tudta elviselni, újra meg újra megszámoltatta a szavazatokat, és mivel sehogyan se jött ki az áhított végeredmény, bosszút esküdött, és megragadva az ’56-os forradalom 50. évfordulóját, kiaknázta az őszödi beszéd, valamint a jubileum kínálta lehetőséget, hogy megdöntse a kormányt.

Az akkori ellenzéket egy Gyurcsány-beszéddel is fel lehetett bőszíteni, jóllehet, nem volt az a beszéd annyira felháborító, de ügyes tálalással a megcélzott réteg átvette, hogy őket megsértették, becsapták, és ez annyira vérlázító, hogy haladéktalanul el kell foglalniuk a köztévét. A botcsinálta forradalmárok a Toroczkai-kaliberű emberek vezényletével meg is rohamozták a Szabadság téri tévészékházat, még valami kiáltványuk is volt, amit be akartak olvasni élő adásban, ám ennek a tévések ellenálltak, amit azóta is sajnálok, érdemes lett volna beengedni őket és lehetővé tenni, hogy hülyét csináljanak magukból. Ehelyett valóságos ostromállapot alakult ki, autókat gyújtottak fel, kukákat hempergettek, kövekkel és üvegekkel dobálták a védőket, amit a rendőrség természetesen nem hagyhatott, volt ott a vízágyútól kezdve minden, de végül szerencsére senki sem esett áldozatul.

Ezt követően napokig tartott a felfordulás, a rendőrség pedig igyekezett rendet csinálni, ugyanis ez a dolga. Gumilövedékeket is használtak és volt, akit pont a szemén ért találat, nem hinném, hogy általánosságban jellemző lett volna, hogy a lázadóknak kilőtték a szemét, de tény, hogy azóta is ezzel kampányolnak a fideszesek.

Végül helyre állt a rend, persze csak átmenetileg, mert végül a vizitdíj elleni népszavazás meghozta a sikert Orbánnak. Gyurcsány lemondott, Bajnai pedig csak a választásokig vállalta a miniszterelnöki feladatokat, ettől lecsillapodott a Fidesz, aztán a 2010-es fülkeforradalom meghozta a győzelmet, ráadásul olyat, amilyet Orbán mindig is szeretett volna: kétharmaddal nyertek, ami lehetővé tette az örökös hatalmát. A 2006-os események máris bevonultak a történelembe, már azt várom, mikor állítanak szobrot a 2006-os pesti srácoknak, nincsenek kétségeim, hogy hamarosan eljön az is.

Október 23-án reggel egy nyugalmazott büntetőbíró fejtette ki, hogy 2006-ban a hatalom terrorcselekményt hajtott végre, Hidvéghy Balázs európai parlamenti képviselő pedig az Európai Parlament vitanapjáról számolt be, amelyen a rendőri brutalitás volt a téma, és ennek kapcsán egyből párhuzamot vont, hogy bezzeg 2006-ban, amikor Gyurcsány kilövette az emberek szemét, ahhoz egy szava sem volt az Európai Parlamentnek.

Az embernek erről óhatatlanul Hacsek és Sajó  rémlik fel, amikor folyton azt veti egyik a másik szemére, hogy mindenről egy jut eszébe. Bármit bármivel kapcsolatba hoznak, nem törődve azzal, hogy semmi köze az egyiknek a másikhoz. A két eseményben annyi a közös vonás, hogy mindkettő Budapesten történt, de míg az egyik egy idegen hatalom ellen irányult, a másik a törvényesen választott kormányt célozta, és bár Hidvéghi békés tüntetőket emlegetett, akik ellen gorombábban léptek fel a rendőrök, se békésnek, se tüntetőknek nem voltak nevezhetők. Ha már feltétlenül jelzővel akarnánk ellátni őket, leginkább gátlástalan vandálok voltak.

Persze láttunk mi már karón varjút és képtelen képzettársításokat, és azt is tudjuk, hogy a párhuzamosok jellemzője, hogy soha nem találkoznak, hacsak nem a végtelenben, de íme a Fidesz képes meghajlítani a valóságot. Parádésan mos össze két eseményt, amelyek ötven év különbséggel történtek, és ma még ’56-ra emlékeznek, de apránként összeáll a kettő és a 2006-os nagy szabadságharc veszi át a főszerepet.