Ha a Fidesz maradni akar, akkor O.V.-nek mennie kell!

Posted by

Teljes kudarc az „orbáni évtized”.

Magyarur
A „keleti nyitás” nem hozott friss tőkét az országnak, ellenkezőleg: még mi finanszírozzuk a nemzetgazdaság szempontjából haszontalan, csak a kínai terjeszkedést szolgáló Belgrád-Budapest vasútvonal felújítását, de a paksi erőmű orosz bővítésének megtérülése is kétséges, főleg akkor, amikor világszerte csökken az áram ára a nem-centralizált áramtermelés jóvoltából!

A kormány képtelen volt menedzselni a magyar gazdaságot: nincs olyan világszerte ismert magyar termék és szolgáltatás (mint például a belga csokoládé, a bolgár joghurt) amely beazonosíthatóvá tenné Magyarországot a világpiacon.  Magyarország megtartó ereje csökkent; az orbánista nyugat-ellenes, szegény és reménytelen társadalmi perspektívát kínáló állam valósággal kikergette a vállalkozó szellemű, tehetséges magyarok százezreit Nyugatra. Semmilyen családvédelmi program, semmilyen abortusz-korlátozás nem tudja ellensúlyozni ezt a népességszámot érintő „vérveszteséget”.

–  Ennek a jövővel való nemtörődömségnek súlyos következményei lehetnek a következő évtizedekben; mind a nyugdíjbiztosítási, mind az egészségbiztosítási rendszer összeomolhat.

–  A külpolitikai „pávatánc” lelepleződött és a „haza nevében” kormányzó Fidesz pártvezetés – akár a Nyugaton tanult afrikai elit – a befolyó és itt termelődő tőkét nem az ország felvirágoztatására, hanem saját meggazdagodására és hatalmának megszilárdítására fordította.

– Ráadásul Orbán, hatalmi gőgjében, a lassú és sokszor döntésképtelennek látszó liberális jogállamiságnak fityiszt mutatva, minden szakmai autonómiát és önkormányzatiságot félresöpörve, kézi vezérlésre kapcsolt át. A stratégiája az volt, hogy amire az ilyen „jogi-politikai puccsra” felkészületlen Európai Unió reagálni fog, addig sok év telik el, amúgy sem várható kemény visszavágás. Azt gondolhatta Orbán a tanácsadóival, hogy az így nyert idő elég lesz arra, hogy a magyar lakossággal elfogadtassa a kiskirályok korrupt világát, valamint az Orbán „kormányzói” kiváltságait „megszentelő” egyházak ideológiai és morális tekintélyét.

De Orbán rosszul mérte fel a helyzetet és a „vezérlő tábornokból” hamar bűnbak lehet!

Mivel nemzeti érdek az ország kormányozhatósága, ezért egyfelől az Ellenzék jól teszi, ha megszólítja és maga mellé állítja az orbáni rablógazdálkodással szembenálló és Európa-párti  fideszeseket, másfelől azon fideszesek számára, akik szívükön viselik Magyarország hosszú távú fejlődésének biztosítását és ráadásul képesek felülemelkedni a szellemi, kulturális hidegháború frontvonalain fontos volna a kommunikáció és egyeztetés az ellenzékkel – akár az 1989-es Nemzeti Kerekasztal mintájára is – a közös, békés jövő érdekében! Bizonyosan jobb lenne mindenkinek, ha nem Orbán Viktor személye, hanem az európaias Magyarország lenne az első!

https://magyar-gyaur.blog.hu/

Az Economist karikatúrája