Boszorkányok márpedig… (akkor most vannak vagy nincsenek?)

Posted by

Lengyel Szilvia írása Stacey Halls: Familiárisok című könyvéről

A familiárisok szó jelentését nehéz egy mondatban megfogalmazni, ugyanis a démonológia (igen, tényleg létező ez a tudomány) szerint több csoportba is sorolhatók ezek a szellemek. Olyan, változatos megjelenésű démonokról van szó, melyek a boszorkányok mellett mutatkoznak meg. Ők a segítőik, a végrehajtóik, a követőik; felvett alakjuk lehet kutya vagy más állat, de akár láthatatlanul is jelen lehetnek.

This image has an empty alt attribute; its file name is halls-familiarisok-bor240.jpg

Ezek alapján már ki is derült, hogy Stacey Halls boszorkányos történetet írt, a szó szoros értelmében. A könyv egy megtörtént esetet dolgoz fel, meghagyva még a szereplők nevét is. A lancashire-i Pendle-dombhoz közel fekvő Gawthorpe úrnője 17 évesen már többet élt, mint más negyven év alatt. Fleetwood Shuttleworth több sikertelen terhességen van túl, és egy házasságon is. Második férje, akivel jó kapcsolatban élnek, szintén szeretne gyermeket, ám a várandósságot ismét baljós jelek árnyékolják be, és a már megszokott rosszulléteken kívül ezúttal egy titokzatos levél is rettegésben tartja a főszereplőt. Az áll benne, hogy ezúttal belehalhat a gyermek kihordásába. Fleetwood rettegésében a véletlenül megismert Alice Graybe veti minden bizalmát. A furcsa, nagyon fiatal bába gyógyfüvekkel hozza rendbe őt, de kapcsolatuk hamar véget ér, amikor a lányt letartóztatják boszorkányság vádjával. Ezzel egy időben a férjről kiderül… De nem árulok el ennél többet, csak a számtalan helyen fellelhető történelmi tényeket.

1612-ben tíz nőt akasztottak fel boszorkányság vádjával – ez volt a Pendle-dombi boszorkányper (Pendle Hill witchcraft trial). A XVII. századi angliai boszorkányüldözés – melynek I. Jakab király lelkes támogatója volt – meghatározta az egész korszakot. Az uralkodó a Démonológia című könyvével szellemi muníciót adott az ebben hívő tömegeknek. A vándorbírák által levezetett tárgyalás nem tartott sokáig, a korabeli börtönkörülmények eredményeként akadt megvádolt, aki meg sem érte a per végét. Felmentő ítélet csak egyszer született, Alice Gray ügyében, de a korabeli dokumentumokból nem derül ki, miért. Az ő rejtélyes sorsa ihlette meg Stacey Hallst.

Nem vagyok elfogult rajongója sem a romantikus történeteknek, sem a történelmi regényeknek, a téma mégis megragadott. A kiadó által is egyedinek mondott borítót megsimítva attól féltem, hogy a szép külső mögött nem találok hasonló tökéletességet. Bevallom, előítéletes voltam. De a regény minden várakozásomat felülmúlta. Még ha tudtam is miről szól – hisz a kerettörténet közismert –, a Familiárisok nagyon izgalmas volt, sodró lendületű és borzongató, de mégsem annyira félelmetes, amitől ne tudna aludni az ember. A történetet Simonyi Ágnes magyarította, igen szépen megjelenítve az eredeti sejtelmességét.

Felhívom a figyelmet a borítóra – ami egyébként az eredeti londoni kiadásé –, mert többet érdemel egy félmondatnál. Egyszerűen lenyűgözött… Először is a grafika mindent fontosat megmutat: Fleetwood kutyáját, a rókát, a levelet, a kötelet – úgy bolyongunk erdejében mint a könyvben. Csillognak az aranyozott részletek, még a papír tapintása is különleges. Számtalanszor tértem vissza a grafikához, hogy elmélyedjek benne. És még valami: a kötethez könyvjelző jár, és azon is megismétlődnek a borító (meg az előzékoldal) részletei. Az egész mű tálalása alaposan eltér a megszokottól – sejthetően a brit kiadó adta így át a szerzői-kiadó jogokat.

A Familiárisok remek kikapcsolódást kínál, bővíthetjük vele történelmi ismereteinket, hozzáolvasásra is ösztönöz (ugyan ki lenne ma otthonos a boszorkányperekben?) – szóval mindenkit olvasásra és borítósimogatásra buzdítok.

Stacey Halls

Stacey Halls: Familiárisok – A Pendle-dombi boszorkányok
KULT Könyvek sorozat
Fordította: Simonyi Ágnes
21. Század Kiadó, Budapest, 2020
352 oldal, teljes bolti ár 4490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3143 Ft
ISBN 978 615 612 2162 (papír)
ISBN 978 615 612 2179 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Fleetwood Shuttleworth, a 17. század elején játszódó történet főhőse alig 17 éves, és negyedszer várandós. Ő Gawthorpe Hall úrnője, de eddig még nem sikerült gyermeket világra hoznia, pedig a férje, Richard már nagyon vágyik örökösre.
Amikor Fleetwoodnak a kezébe kerül egy levél, amelyet a harmadik halvaszülését levezető orvos írt a férjének, lesújtó hírrel szembesül: egy újabb terhességet már nem fog túlélni.
Találkozik egy fiatal bábával, Alice Grayjel, aki megígéri, hogy segít, és bebizonyítja, az orvos tévedett. Alice-t boszorkánysággal vádolják, és Fleetwood mindent kockára tesz, hogy megmentse. De vajon Alice valóban az, aminek látszik?
Stacey Halls egy kis településen nőtt fel az angliai Lancashire-ben, és újságírást tanult az egyetemen. A Familiárisok az első regénye, amellyel rögtön elsöprő közönségsikert aratott a történelmi fantasy olvasóinak körében.

Az Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT írása