Orbán feladta

Posted by

 Kabai Domokos Lajos

>Lemondott a hatalom arról, hogy ’56 örökösének tekintse magát. Ha jól érzékelem, Orbán Viktor – úgy is mint Magyarország egyszemélyi vezetője – átengedi az ’56-os eseményekre emlékezést másoknak. Szándékosan eseményeket írok, hiszen ahány ember, annyi megközelítés. Volt és van, aki kilátástalan lázadást látott és lát a történtek mögé. Mások az 1945 előtti nyilasok, illetve a korábbi uralkodó osztály visszatérési kísérletének tekintették és tekintik. Nevezték és nevezik ’56-ot az ország semlegességét (!) követelő szabadságharcnak, továbbá népfelkelésnek, forradalomnak, a Kádár-rendszerben negatív felhanggal, a nyugati emigrációban viszont elismerően ellenforradalomnak. Ma a legkevésbé tekintik annak, ami igazán forradalmivá tette: a dolgozók önigazgató, demokratikus szocializmusát megteremtő kísérletnek.

Erre a Corvin közi felkelőcsoport második, egyben utolsó parancsnoka, Pongrátz Gergely könyvének 1982-es kiadásában még utalt, csak a továbbiakból tűnt el a szocializmus hibáinak kiküszöbölésére utaló kitétel, mint a forradalom célja. Nem mellesleg ennek jegyében folytak a hevült viták a megelőző, a Sztálin halála utáni három évben a fővárosi, s részben a vidéki értelmiségiek, köztük a kommunista párt tagjainak különböző köreiben. Voltak, akik a többpártrendszer és a magántulajdonra épülő termelés visszaállítását követelték az első perctől, de a többség jelszava az volt: ,,Gyárat, földet vissza nem adunk!”

A munkástöbbség azt követelte, hogy önigazgatást vezessenek be az üzemekben. Mi több, jelentős helyeken ezt meg is tették, s felszámolásukra csak nagy ellenállás után, hónapokkal később volt képes a hatalom. (V.ö.: Tütő László: 1956 mint nyelvi probléma, Eszmélet, 2006. január 1.) Oka van, hogy a hivatalosságok a múltban is leginkább erről hallgattak, s most szintén hallgatnak, és a felkelést ma már szinte csak a pesti srácok harcaként írják le. De ezúttal hagyjuk ezt!

Amikor október 23-a előestéjén meghallottam a hírekben, hogy a Parlament épülete előtti zászlófelvonáson kívül az idén nem tartanak hivatalos megemlékezést, arra gondoltam: Orbán Viktor űrt hagy a politikai térben. Márpedig az üresen hagyott térségnek az a természete, hogy mások töltik ki. A konkrét esetben  a hiányt nem pótolja, amiről a Magyar Távirati Iroda ezt a hírt tette közzé:

„Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án, pénteken kora reggel Wittner Mária 56-os szabadságharcossal emlékezett meg az 1956-os forradalom 64. évfordulójáról. A Facebookon közzétett videóban az látható, hogy a kormányfő és Wittner Mária egy Gloria Victis 1956 feliratú, nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút helyez el a 64 évvel ezelőtti forradalom emblematikus budapesti helyszínén, a Corvin közben, az 56-os pesti srác emlékművénél.”

A fogalmazásból az következik, hogy az MTI is csak a miniszterelnök honlapjáról, az ott közzétett felvételekből értesült a kora reggel néptelen Corvin közben lezajlott eseményről. A jelenet az előtt a szobor előtt zajlott, amelyen egy fegyveres kamasz számomra azt jelképezi: voltak felnőttek, akik puskát adtak a tizenévesek kezébe, s ezzel emberölésbe sodorták, feláldozták őket. Vagy tán ilyen sorsot szán gyerekének, unokájának, aki most berzenkedik e megjegyzésem miatt? Mindenesetre 2020. október 23-án a hajdani bűnök és a mai szürrealitás elegye azzal lett megterhelve, mintha a kormányfőnek konspirálnia kellene. Mintha félnivalója lenne az emberektől. Holott az egyre kuszább hazai és nemzetközi viszonyok közepette sok mindenről beszélhetne nyilvánosan egy felelős államférfi. Csak kapásból:

    – az egészségügyi dolgozók hiányával és kijátszásával súlyosbított járvány,
    
– a társadalmi esélyegyenlőtlenséget nemzedékekre konzerváló, szegregáló oktatás,
    – a többség leszakadásra kárhoztatása az élősködő elittel és a kivételezett felső-középpel szemben,
    
– lemondás a helyi energiák hasznosításáról a települési önkormányzatok elsorvasztásával,
    – általában is az intézmények autonómiájának felszámolása, ami a közigazgatás, a hatósági tevékenység egyre nyilvánvalóbb zavarait okozza,
    
– a színház- és filmművészeti egyetemisták töretlen, más egyetemekre, a diákságon túl is ható kiállása elveik mellett, amelyekkel szembefordultak a rendszerváltás óta hatalmat szerzett uralkodó osztály, ezen belül különösen az Orbán-társaság hazudozásaival,
    – a már a Fideszen belül lévő köröket is kikezdő kultúrharc,
    – az Európai Unióban a magyar kormányt a jogrendszer sárba tiprása miatt érő össztűz, – az EU-források bizonytalanná válása,
    – a költségvetési hiány napról napra növekedése, a forint értékvesztése, a közelgő amerikai választások nyomán várható kiszámíthatatlanság,
    – a Nyugat belarussziai beavatkozása annak érdekében, hogy teljessé váljék az USA, Nagy-Britannia és Lengyelország Moszkva elleni felvonulása, aminek akár az is lehet a következménye, hogy a tőkés nagyhatalmak következő háborújának színhelye Közép- és Kelet-Európa lesz,  – a Délkelet-Európát és Közép-Ázsiát egyaránt fenyegető, pánturkizmusból eredő veszélyek…

Mindezekről vagy másról azonban nincs mondanivalója a kormányfőnek. Annak az embernek, aki 1989. június 16-án, a Hősök terén, a Műcsarnok előtt felállított ravatalnál 1956 áldozatainak koporsói előtti provokatív beszédével tette ismertté magát ország-világ előtt. Kétségtelenül az volt a kezdet, a mai nap pedig a vég kezdete lehet. Bár eltelhet még sok hónap, de ezzel a beszédes hallgatással – hiszen, amikor e sorokat írom, azaz 13 órakor, még arról sincs hír, hogy mint tavaly, legalább zárt körben mondana beszédet – ténylegesen is megkezdődik a visszaszámlálás.

Érzékelhető távolságba került az Orbán-uralom leáldozása, amit jelez a korábbi hívek szembefordulása, Lázár János, Hegedűs Zsuzsa, Pálinkás József  megnyilatkozásai, vagy az olyan, eddig O.V. mellett elkötelezett, úgymond médiaproletár, mint a kiábrándult Pesty László e heti dörgedelmei a Magyar Hangban, amit magát is az Orbán-világ egykori konzervatív újságíró hívei alapítottak, s nyomtattatnak ki Szlovákiában, mert idehaza nincs cég, ami erre vállalkozna. Ez ugyebár önmagában is sokat mond a viszonyainkról…  

Az Orbán által hagyott űrt két kezdeményezés tölti ki mai napon. „Helyezzük blokád alá a hazugságokat. Csináljunk meg egy békés blokádot az igazságért!” – felhívással hirdetett tiltakozást az állami propaganda ellen Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő az MTVA óbudai épülete elé. Ennél nagyobb jelentősége lehet annak, hogy a pártoktól elhatárolódó demonstrációt szerveznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.

Felhívásuk szerint: „Várunk mindenkit, aki szeretné kifejezni aggodalmát a közelmúltban, hazánkban veszélybe került egyetemes értékekért – ezek közül csak egy az autonóm felsőoktatás.” Azt kérik, hogy az ügy támogatói magánemberként gyülekezzenek a Műegyetem rakparton, „ahol 1956. október 23-án az egyetemisták megmozdultak azért, amiben hittek”. Ezzel a színház- és filmművészetisek világossá tették, hogy magukat tekintik ’56 örökösének, nem pedig Orbán Viktort és körét, beleértve ellenzékét is. #

CÍMKÉP: Orbán Viktor október 23-án, pénteken kora reggel Wittner Máriával helyezett el koszorút az 1956-os forradalom 64. évfordulója alkalmából (Fotó forrása: miniszterelnöki honlap)