Mese

Posted by

Gaál Péter
>Egy hozzászólásban olvastam ma: “Inkább nézzél romantikus filmeket. Vagy olvassál meséket.” Nem “vagy”. Ez a kettő messze nem ugyanaz a kategória. Talán felületesen azt az érzetet kelthetik, ha az ember nem tudja, vagy elfelejti, mi is az a mese.

A mese nem mindig vidám. Nem mindig végződik heppi enddel, de ha azzal végződik, az se feleltethető meg a romantikus heppi endnek. A mese NEM romantika. A mese SZIMBOLIKA. Szimbolikus tanítás. Éppen ezért vannak kifejezetten horrorisztikus mesék is. Amitől az ember gyereke se tud aludni, s ha belegondol, az ember se. A népmesék kitüntetett helyen állnak. Sok generáción ívelnek át, és némelykor egészen ősi tudást hordoznak. Ilyenek a népballadák is, különösen az úgynevezett óballadák, mint mondjuk a klasszikusok klasszikusa, a Kőmíves Kelemen.

A mese MINDIG tanít. Nem szórakoztatni akar, hanem tanítani. Lehet jó mese a műmese? Persze, hogy lehet. Mélysége válogatja. Igazsága válogatja, csak ott már a mesemondóé a főszerep. A műmese – ellentétben a népmesével – mindenekelőtt EGYETLEN emberről szól: arról, aki írta. És a romantikus filmeknek nem lehet hasznuk? Dehogynem. Feloldhatnak. Kikapcsolhatnak. Lehet találni bennük akár egyetlen szót, mondatot, jelenetet, ami megfog. Ami inspirál. A velük közös tőről eredő slágerek is inspirálhatnak. “Feldob”, mondja a polgár, s ha nem dobja fel, akkor esetleg rokon érzelmeket kavar fel benne. “Pontosan így érzem most magam.” És ez jó. Attól kezdve nincs egyedül. Oszt’ ennyi.