Mai Taigetosz

Posted by

Mari Aczél

>Vijjognak a szirénák, a mentők szirénái a Budakeszi úton. Ilyenkor mindig keresztet vetek és kérem a Mindenhatót, hogy segítsenek túlélni. Percenként haladnak el a mentők.Májusban már azt hittem túl vagyunk mindenen, de nem csak én hittem, ezt sokan velem együtt és lazítottunk, és az addigi távolságtartó maszkos létünket kicsit lazábbra fogtuk. Hónapokig csak maszkban távolról láttam a fiamat és az unokáimat. Bezárva éltem, nem mentem sehova. Házhoz rendeltem mindent.

Hogy honnan jött ez a vírus? Wuhanból, a laboratóriumból, véletlen volt, szándékos? Ezt most senki nem tudja és még szerintem sokáig nem fogja tudni. A lényeg az, hogy az egész világot beterítette ez a borzalom. Emberi kapcsolatok, életek tönkrementek, megszűntek, meghaltak. Ki tud talpon maradni? Vajon az erősek, a szerencsések, akik elzárkózva élnek, mint egy remete a barlangjában? Akkor abba őrül bele.

Valamelyik barátnőm, korombéli, aki azt mondja leélte az életét gyakorlatilag , minden szép volt, jó volt, most nem adja már föl. Hetente háromszor elmegy úszni, koncertekre, moziba jár, piacra, viszi az unokáit ide-oda. Nem fél. Valamibe csak meg kell halni. Hát igen, ez a valamiben csak meg kell halni, az egy nagy kérdés. Van olyan barátnőm, aki félt a vírustól, vigyázott és pénteken volt a búcsúztatója, mert a rákba halt bele. A lehetőségek tárháza a távozásra szinte végtelen. A régi kabarétréfa jut eszembe, amikor az hangzik el, hogy sétálsz az utcán, süt a nap, jól érzed magad, csicseregnek a madarak, és egyszer csak a fejedre esik egy balkon.

Hát igen, talán ez a legjobb megoldás befejezni egy életet, a balkon, akkor nem kell rettegni, nem kell félni. Nem kell az emberi kapcsolataidat megszüntetni, vagy legalábbis minimalizálni. Akkor kilépsz boldogan és azt se tudod, hogy kiléptél. A Taigetosz jut eszembe. Édesapámmal sokat beszéltünk anno a Taigetoszról, hogy a silányokat, a gyengéket oda vitték föl, és ott hagyták őket, vagy ledobták őket, sorsukra bízták őket. Sajnos itt nem csak a silányak pusztulnak, hanem az életerősek is. Kinek éppen milyen szerencséje van.

De még a Taigetoszon is úgy volt, hogy az oda kitett silányokat, szinte életképtelen gyerekeket néhányan, akik gyerekre vágytak, magukhoz vették. Fölmentek értük, hazavitték, babusgatták, szeretgették, nevelgették. Most a covidosokat ki szeretgeti, ki babusgatja? Mi történik velük? El lehet dönteni mit akarunk, mennyire akarunk élni. Mennyire volt elég mindenből, mennyire tudunk vigyázni magunkra és másokra. Kiben mennyi élni akarás van. Mert az élni akarás, a túlélés az nagy erőt ad.Hát kívánom mindenkinek ezt a nagy erőt, hogy élje túl ezt a rohadt, rohadt mocskos, szemét időszakot.