Posted by Antoni Rita írása Matilda Gustavsson Az elitklib című könyvéről
Idén zavartalanul történt meg az irodalmi Nobel-díj kiosztása – 2020. október 8-án Louise Glück amerikai költő kapta meg a magas rangú elismerést. Tavaly Peter Handke és Olga Tokarczuk részesült a megtiszteltetésben. Hogy miért egyszerre két szerző? Ennek oka az volt, hogy a díjat odaítélő Svéd Akadémia a megelőző évi ceremóniát is 2019-ben pótolta. 2018 őszén ugyanis akkora botrány rázta meg az intézményt, amely a következő évi irodalmi Nobel-díj kiosztását is meghiúsította. Az, hogy pontosan mi is történt, kiderül Matilda Gustavsson Elitklubjából, amely a magyarul is hozzáférhető #metoo-könyvek sorát gyarapítja, Haris Ildikó gördülékeny fordításában.
A szöveget – melynek alcíme: Hatalom és szexuális erőszak a Nobel-botrány mélyén – a Weinstein-nyomozást részletező She Said „folytatásaként” is olvashatjuk (noha annak ismerete nélkül is tökéletesen érthető). Szemléletesen bemutatja a #metoo-mozgalom elsöprő erejét, annak példáját, ahogy a Weinsteint leleplező két amerikai újságíró, Jodi Kantor és Megan Twohey erőfeszítéseinek eredményeképp a hallgatás megtörése más országokba is továbbgyűrűzött. Az elsőkönyves szerző, a 33 éves Matilda Gustavsson ugyanis a stockholmi székhelyű napilap, a Dagens Nyheter munkatársa. Mint az első fejezetből kiderül, a Weinsteint leleplező New York Times-cikket olvasva merül fel a szerkesztőségben, hogy utánanézzenek, vajon a svéd közéletben is jelen van-e hasonló, eddig eltussolt probléma. Nem igényelt hosszas fejtörést, hogy felmerüljön Jean-Claude Arnault neve: az Akadémia-tag költőnő, Katarina Frostenson francia származású férje, a Forum nevű művészeti klub lelke minden érdeme dacára már évtizedek óta suttogások tárgya: állítólag nőket zaklat, és feleségén keresztül az Akadémia döntéseit is illetéktelenül befolyásolja, akár derékba is töri a neki nem tetszők (vagy éppen ellentmondók) karrierjét.
A könyv során az olvasó tanúja lesz az oknyomozó újságírói munkának: az áldozatok felkeresésének, szóra bírásának, majd a leleplező cikk publikálásának és fogadtatásának, egészen Arnault börtönbüntetésre ítéléséig és az Akadémia kis híján felbomlásáig.
A könyv kiemelt érdeme, hogy a domináns nemierőszak-narratíván túlmutató esetekre is rávilágít, sőt esetenként az erőszak és beleegyezés határán elhelyezkedő „szürke zónába” is betekintést ad. A domináns nemierőszak-narratíva, a közmegítélés szerint „valódi nemi erőszak” az, amikor egy vadidegen az utcán, egy sötét sikátorban fizikai erővel kényszerít aktusra egy nőt, aki mint „valódi áldozat” ezután lelkileg megtörik, gátlásos lesz, a szextől talán örökre megundorodik és – ha egyáltalán – csak nehezen képes folytatni az életét. A statisztikák szerint ugyanakkor a nemierőszak-eseteknek csak kis részét adja a domináns narratíva: valójában sokkal nagyobb az esélye, hogy olyan személy fogja a nőt megerőszakolni, akit ismer. Az áldozatok reakciója, majd a pszichés feldolgozás módja is nagyon sokféle lehet – és egyáltalán nem biztos, hogy a szex, a férfiak vagy akár maga az elkövető kerülésével jár. A közös bennük az, hogy egyik sem teszi semmissé a megtörtént erőszakot, és egyik sem csökkenti az elkövető felelősségét! A Gustavsson által megszólaltatott áldozatok korábban maguk sem tudták, hogy a nemi erőszak akkor is nemi erőszak, ha beleegyezéses aktusként indult, és közben vált a partner agresszívvá. Azóta már kezd beépülni a diskurzusba, hogy egy „igen” sem jelent végtelen és korlátlan hozzáférést a másik ember testéhez, ők azonban ezelőtt éveken át küzdöttek az elfojtással, a szégyennel, az önváddal – amire csak a nyilvánosság ereje adott némi feloldozást
Megítélésem szerint az Elitklub (még) húsbavágóbb olvasmány, mint a She Said volt, egyben – és ezért érdemes a kezünkbe vennünk, annak ellenére, hogy nem könnyed kikapcsolódást ígér – még többel járulhat hozzá az erőszak természetének megértéséhez. A filmgyártás és Hollywood (látszólag) csillogó világa az átlagolvasótól ugyanis nagyon távol áll, Arnault-ék törzshelye, a Forum viszont egy olyan összművészeti klub, melyhez hasonlóba bármikor, akár itt Budapesten is, mi is óvatlanul betehetjük a lábunkat, hogy megnézzünk egy kiállítást, performanszt, vagy meghallgassunk egy felolvasást, koncertet. A bántalmazó is még hátborzongatóbb attól, hogy Weinsteinnel ellentétben nem egyértelműen taszító.
Arnault előnyös fellépésű, karizmatikus figura, aki lódítások, egyben személyes varázsa segítségével az évek során beépült a svéd művészeti elitbe, és kapcsolatai révén valószínűtlen hatalomra tett szert. Számos nő vonzódik hozzá, akár maguk kezdeményezik vele a viszonyt a feleség hallgatólagos beleegyezése mellett – szemléletes példát látunk arra, hogy mennyire nem a hozzáférhető partner hiánya motiválja a nemi erőszakok túlnyomó többségét. Arnault ábrázolása világossá teszi, hogy a nemi erőszak nem más, mint leuralás, hatalomgyakorlás, ami mögött a nők lenézése és végtelen jogosultságtudat áll (és nem pl. a magány vagy a szexuális vágy). Csak ennek fényében tudjuk megérteni, hogy miért válik az elkövető egyik pillanatról a másikra agresszívvá a kölcsönös aktus során is (miért kezdi el pl. orális szex közben a nemi szervével fojtogatni a partnerét), és miért tesz bódítószert olyan nők italába is, akik lelkesen ismerkednek vele és éber állapotban is hajlandók lennének alkalmi szex céljából vele tartani.
Erőszaktúlélők óvatosan olvassák a könyvet, mert egyes áldozati beszámolók felkavarók lehetnek számukra. A történetek egy része ugyanis még a legtudatosabb feministából is előhívhatja egy-egy pillanatra a #minekmentoda jellegű gondolatokat. Ezután rögtön elszégyelljük magunkat, ám a szerző maga is bevallja, hogy néha egy-egy pillanatra neki is áldozathibáztató reakciói támadtak. A feloldozás, egyben a fontos tanulság azonban nem marad el (ezért ajánlom előbbiek dacára a túlélőknek is a könyvet) – noha az olvasónak azt részben magának kell összeraknia.
Svédország olyan hely, ahol már a hatvanas évek óta domináns eszme a feminizmus. Ennek általában az a következménye, hogy a nők jobban felismerik, ha szexuális zaklatás vagy erőszak éri őket; ezzel magyarázható, hogy a vonatkozó felmérésekben az ország látszólag rosszabbul teljesít (itt nagyobb a feljelentési hajlandóság és kisebb a látencia). Ugyanakkor paradox módon az áldozatoknál ilyen közegben a tudatosság a visszájára fordulhat. Egy részük vonakodik szembenézni azzal, hogy ez még vele is megtörtént, ő sem áll a patriarchátus felett (ahogy feminizmusban élen járó országa közélete sem), őt is erőszak érte, és még ő is elvesztette az irányítást az események felett. Ez adja a magyarázatot arra az – először néhányak számára érthetetlennek tűnő – reakcióra, hogy a fogdosás vagy akár erőszak után nem kerülik el az elkövetőt, hanem – mintegy kétséges kimenetelű „terápiaként” – igyekeznek visszaszerezni a kontrollt. (Azon túlmenően persze, hogy alapból nem olyan könnyű elkerülni valakit, aki mindenhol jelen van, és akinek messzire elér a keze.)
Még én is feljajdultam, amikor az egyik túlélő engedi Arnault-t nála aludni, miután az asztalnál fogdosta. Az olvasó azonban, mivel tudja, hogy túlélők beszámolóit tartalmazza az előtte fekvő szöveg, azt is tudja, hogy mi lesz ennek a vége, és azért jajdul fel. Az áldozat azonban ott és akkor nem tudja. A női szocializációja dolgozik benne, hogy rendesnek, kedvesnek kell lennie, és amúgy sem hiszi, hogy baj történhet, amikor a néhány éves gyereke és a rá vigyázó közös barát is a lakásban tartózkodik. Ha visszautasítaná, hogy segítsen szegény ismerősén, akinek nincs pénze taxira, ő lenne az aljas, önző perszóna. Ez a #metoo-paradoxon: ha a nő megbízik a férfiban és erőszak áldozata lesz, akkor ő volt az ostoba és #minekmentoda (#minekengedteoda), de ha óvatos és bizalmatlan, akkor meg gonosz, rosszhiszemű és férfigyűlölő. Arnault ráadásul nem csak negatívumokból áll – ezért is sietnek a lebukása után oly sokan kétségbeesetten a védelmére. Különösen abszurd, ahogyan barátja, Horace Engdahl (aki konvencionális családi életű férfiként bálványozza az általa csak „nőcsábásznak” vélt Arnault-t), meg a saját felesége, Frostenson mentegetik. Azt találják ki, hogy a Forum és az Akadémia eredményeire irigy összeesküvés, valamint (mivel francia és zsidó származású) rasszizmus, idegengyűlölet (!) áldozata lett.
A lezárás minden korábbi felkavaró részért bőven kárpótol. Az, ahogyan látjuk recsegni-ropogni, majd kis híján összedőlni az Arnault üzelmeit lehetővé tevő, egyben a korábbi titkár révén eltussoló Akadémiát, ahogyan Klas Östergren példáját követve többen felállnak és képesek lemondani a tagsággal járó, élethosszig tartó presztízsről és anyagi biztonságról, mert fontosabb számukra az igazság és az áldozatok melletti kiállás – mindez reményt adhat az áldozatok, illetve az erőszakot elítélő emberek számára. Bebizonyosodik, hogy még egy több évszázados, prominens intézmény sem érinthetetlen, és előbb-utóbb minden elkövetőnek szembesülnie kell tettei következményeivel.
Matilda Gustavsson: Az elitklub. Hatalom és szexuális erőszak a Nobel-botrány mélyén
Fordította: Haris Ildikó
Alexandra Kiadó, Pécs, 2020
320 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2000 Ft,
e-könyv változat 2999 Ft
ISBN 978 963 447 6931 (papír)
ISBN 978 963 477 7068 (e-könyv)
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
2017 novemberében szexuális zaklatási botrány sodorta válságba az irodalmi világot. Az elképesztő történet szálai a Svéd Akadémiára vezettek, ahol az intézmény egyik tagjának férje évtizedeken át zaklatta a nőket. A férfi és felesége elitklubjában folyó ügyekről rengeteg szóbeszéd keringett, ám az irodalmi Nobel-díjról döntő társaság hosszú éveken át szemet hunyt a gyanús esetek felett, egészen addig, amíg egy fiatal svéd újságíró le nem rántotta a leplet a feddhetetlennek tűnő társaságot átszövő korrupcióról és erkölcstelenségről.
Az igazságot kiderítő Matilda Gustavsson most oknyomozó könyvben tárja elénk a teljes sztorit: hogyan fonta be a romlás a világ legrangosabb irodalmi díját, hogyan hallgattatták el a megalázott nőket, és hány életet tettek tönkre a Nobel-díj hírnevének megóvása érdekében.
Az elitklub megdöbbentő igaz történet a hatalom, a szexuális erőszak és az irodalom összefonódásáról.
Az Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT írása