Elnökjelölti vita: Biden nem csak Trumpot osztotta ki, de Magyarországot is

Posted by

euronews

Donald Trump és Joe Biden főként a koronavírus-járványra adott válaszokról vitázott csütörtökön este azon a stúdióbeszélgetésen, amit két amerikai televíziós társaság egymástól függetlenül, de egy időben szervezett a két politikussal.

Az amerikai elnök Miamiban, demokrata párti kihívója Philadelphiában válaszolt a műsorvezető és a meghívott vendégek kérdéseire.

Trump védelmébe vette eddigi járványkezelését. Majd a maszkviselését firtató kérdésre azt mondta,”jól vagyok a maszkokkal. És erre bíztatok mindenkit. De hé, elnök vagyok, muszáj találkoznom az emberekkel, nem maradhatok a pincében” – szúrt oda kihívójának, aki a kampány jó részét a háza alagsorában berendezett stúdióból bonyolította.

Biden szerint Trump bár tudta, hogy a koronavírus milyen veszélyes, erről mégsem tájékoztatta a közvéleményt, mert “pánikba esett”.

“A világ népességének 4 százalékát, a járvány áldozatainak 20 százalékát adjuk. Több mint 210 ezer amerikai halt meg. És mit tesz? Semmit! Továbbra sem visel maszkot, és hosszan sorolhatnám” – fogalmazott a demokrata elnökjelölt.

Donald Trumpot kérdezték eltitkolt adóbevallásáról, Joe Bident viszont nem a szerdán ismét berobbant információkról, maga és a fia ukrajnai ügyeiről.

A Rzeczpospolita című lengyel lap vette észre, hogy a vitában Biden meglehetősen elítélő hangnemben szólt Lengyelországról, Belaruszról és Magyarországról. Amikor Trump külpolitikáját kritizálta, a demokrata jelölt azt mondta, “látjuk mi történik Belarusztól Lengyelországon át Magyarországig, látjuk a totalitáriánus rezsimek előretörését. A mostani elnökünk támogatja a világ összes martalócát, szerelmes leveleket küld Kim Dzsongunnak és képtelen kordában tartani Putyint.”

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az egyetlen európai kormányfő, aki nyíltan Donald Trumpot támogatja az amerikai elnökválasztáson. (4 éve is az akkor még esélytelennek számító Trump mellett tört lándzsát.)